A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász is részt vesz abban az akcióban, amelynek során országosan több mint 21 ezer rászorulónak nyújtanak segítséget húsvét előtt.

karitasz elelmiszergyujtes 2019 nagybojt 01.JPG 

Közel 170 tonna élelmiszer gyűlt össze a Tartós szeretet adománygyűjtő akció során, amelyből több mint 21 ezer csomagot állítottak össze a Karitász önkéntesei országszerte. A csomagok átadása már zajlik a karitászcsoportoknál.

Március 24. és 31. között rendezték meg hazánk templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést. A gyűjtés hetében a templomok mellett a Karitász 16 egyházmegyei központjában és több gyűjtőponton is fogadták a felajánlásokat.
A beérkezett adományokból a Karitász csoportok készítettek ajándékcsomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászorulókhoz.

karitasz elelmiszergyujtes 2019 nagybojt 02.JPG

A Pécsi Egyházmegyében az egyházmegyei Karitász központjában, több vidéki Karitász csoport irodájában, valamint a plébániákon is gyűjtötték a tartós élelmiszereket. Ezen felül néhány önkéntes csoport élelmiszer-áruházakban is szervezett gyűjtést. Ennek eredményeként a pécsi egyházmegyében 10.860 kg tartós élelmiszer gyűlt össze, így közel 1.400 családnak adnak át csomagot az önkéntesek, hogy szebbé tegyék a családok ünneplését.

Az átlagosan 8 kg-os csomagok tartalma: liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzerv, tea, készétel konzervek és édesség. Az ajándékcsomagokat több helyen kiegészítették húsvéti apróságokkal is a gyermekek számára, valamint húsvéti ajándékkártyákat is készítettek mellé az önkéntesek.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász munkatársai hálásan köszönik minden adományozó nagylelkű segítségét, akiknek köszönhetően évről-évre több ezer családnak segíthetnek ünneppé tenni a húsvétot.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség