„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).

A Katolikus Kulturális Hetek programsorozat részeként október 27-étől megtekinthető A megváltás titka – a velencei Szent Márk-bazilika mozaikjai című vándorkiállítás a pécsi Dóm-kőtárban. Az Olaszországból Budapestre, majd Pécsre érkezett tárlatot dr. Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg.

A velencei Szent Márk bazilika mozaikjait bemutató tablók kísérőszövegeit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem olasz szakos hallgatói fordították tanáruk, Domokos György vezetésével, aki a megnyitón rövid tárlatvezetést tartva beszélt a mozaikokon ábrázolt jelenetek szimbolikájáról és stíluseszközeiről.

A kiállítás pécsi állomása kapcsán érdemes kiemelni a Velence és Pécs közötti történelmi kapcsolatot: Orseolo Ottó Péter velencei dózse fia volt az az Orseolo Péter magyar király, aki a Székesegyházat építtette, és akit ide temettek el. Most ennek a székesegyháznak román kori kőtárában csodálhatók meg közelről, a tablók segítségével a velencei mozaikok, amelyek a teremtéstől a megváltásig mutatják be az üdvtörténet eseményeit.

A kiállítás december 7-ig látogatható a Dóm-kőtárban.

 

HANGANYAG

Megnyitó >>

Készítette: Visontai László

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség