Eseménynaptár

14. Pécsi Advent: A Pécsi Református Kollégium kórusainak bemutatkozása

Pécsi Székesegyház: 2016. december 08. csütörtök, 16:00

refi korus02

A Pécsi Református Kollégium Vegyes Kara 1995-ben alakult, első és egyben alapító karnagya Dr. Hoppál Péter, a gimnázium akkori ének-zene szakos tanára volt.
Elsődleges és fő profiljuk a szolgálattevés, amelyet elsősorban az iskolai alkalmakon gyakorolnak, de rendszeresen járnak baranyai vagy akár távolabbi falvak, városok istentiszteleteire is. Az elmúlt két évtizedben sokat utaztak határokon és tengereken innen és túl. A Kárpát-medencét körbeutazva jártak már a Délvidéken, Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján. Eljutottak Svájcba, Hollandiába, Ausztriába, Olaszországba, Németországba és az Egyesült Államokba is.
Számos kórusversenyen megmérettettek más, neves kórusokkal. Rendszeres résztvevői a Keszthelyi Helikoni Ünnepségeknek, amelyen 2012-ben kamarakórus kategóriában, 2016-ban pedig vegyeskari kategóriában nyerték el a fődíjat.
2009 óta a kórus vezetője és karnagya Pap Tamás.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyboldogasszony főünnepe:
-
2024. 08. 15. - 2024. 08. 15.
A Pécsi Egyházmegye főbúcsúja - Szentmise Máriagyűdön:
-
2024. 08. 17. - 2024. 08. 17.
KOVÁSZ - A Pécsi Egyházmegye családi napja:
-
2024. 08. 19. - 2024. 08. 19.
Szent István király ünnepe - Szentmise a székesegyházban:
-
2024. 08. 20. - 2024. 08. 20.
KILÁTÓ - Keresztény gólyatábor Sikondán:
-
2024. 08. 21. - 2024. 08. 24.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség