Augusztus 11-én hármas ünnepet ültek a szentlőrinciek, akik a templomuk búcsúja mellett hálát adtak az építés és a felszentelés 300 éves évfordulójáért, amely az elmúlt időszakban megújult, külső felújításon esett át. A szentmise elején Dr. Udvardy György megyéspüspök, kinevezett veszprémi érsek megáldotta a templomot és az új oltárt.

„Szent Lőrinc ünnepén jöttünk össze erre az ünnepségre, eljöttünk, hogy múltba néző tekintettel keressük az összefüggést az első évszázadok keresztényeinek, és a jelen idő keresztényeinek az élete között. Eljöttünk, hogy szent meghatódottsággal nézzünk a fiatal diakónus arcába, amint a lobogó máglyatűz előtt várja a legborzasztóbb halált, a tűzhalált. Eljöttünk, hogy megtanuljuk tőle mindazt, amiben közel 2000 esztendő után is példaképünk lehet: az imádságban, a szentmisén való részvételben és a szeretet gyakorlásában. Szent Lőrinc ünnepén győzedelmeskedjen bennünk az a szeretet, amelyet Jézus hozott a földre. Ez a szeretet kössön össze bennünket egymással és a földi életből eltávozott szeretteinkkel.” – fogalmazott az ünnepség elején mondott köszöntő beszédében Sziládi Ferenc esperes, plébános.

A Szent Lőrinc templomot 1718-ben Breiner Mária Borbála Izabella grófnő építette, majd Natali Lukács djakovói püspök szentelte fel 1719. július 8-án. A tornyot a XVIII. század végén építették hozz1á, míg a plébániát 1720. augusztus 1-el létesítették. Az öt szögben záródó kórust a XVIII. század végén és a XIX. század elején építették. Az átalakítás után 1808-ban szentelték fel újra. A szobrokat a XIX. század végén, a stációkat 1915-ben szerezték be. Az orgona a pécsi Angster József műhelyében készült 1937-ben.

szentlorinc templom web 20190811 18

A templom felújítására a plébánia 2017 májusában nyújtotta be a pályázatot az Agrárminisztériumhoz, amely 2017 júliusában 26 954 502 Ft Európai Uniós támogatást ítélt meg. A kivitelezési munkák 2018 májusában kezdődtek és 2019 júliusának elején fejeződtek be. A kivitelezés összköltsége bruttó 77,2 millió Forint volt. Az Agrárminisztérium támogatásához a plébánia pályázatban vállalt 5 millió Forintos önrésze kapcsolódót (amelyből a hívek adománya 1 300 000 Ft, a városi önkormányzaté pedig 1 millió Ft), amelyet a Pécsi Egyházmegye kormányzati támogatás révén 45 millió Forinttal egészített ki.

A pályázati munkálatok mellett saját forrásból (2,1 millió Ft) megújult a szentély belseje. Felújított padlót kapott és új oltárral gazdagodott a templom. Az új faragott fa oltár Szatyor Győző művész munkája.

„Amikor kérjük az Úr áldását az elvégzett munkájára, akkor ezzel együtt azt is kifejezzük, hogy minden, amit kapunk az Ő áldása miatt ajándék számunkra. Ezen a mostani ünnepen köszönetet mondunk elődeink hitéért is, a 300 évvel ezelőttiekért, a közben itt élt elődeinkért és mindazokért, akik bármit is a templomért tettek. A templom Isten hajléka, szent hely, de egy közösség számára egy biztos pont, a reménységnek a jele. Amikor egy ilyen gyönyörű templomot megújítunk, akkor hisszük, hogy adózunk a múlt előtt is, de sokkal inkább a jövőt építjük, ahogy a plébánia védőszentje, Szent Lőrinc tanít bennünket.” – mondta Dr. Udvardy György püspök, majd megáldotta a híveket és a templomot.

szentlorinc templom web 20190811 48

A püspök homíliájában a búzamag törvényéről beszélt, amely egészen közvetlenül érint mindannyiunkat. A búzamag kikelése egy csoda, amely az Isten akaratára, szándékára utal. „A búzából búza kel ki, és más magból más fog kikelni. Mindennapi életünknek a tapasztalata ez. Hosszú évszázadok, évezredeknek megerősítő tapasztalata azt mutatja, hogy bátor bizalommal indul el a magvető, az ember, hogy megművelje a földet, és azzal a bizalommal veti el a magot, hogy az elhal és életre kel. Elhal és éltetni fog. Pontosan értjük ezt a törvényt, ami a természetnek a törvénye, de mégis csoda. Értjük ennek az átvitt értelmét is. Csoda abban az értelemben, ahogyan Szent Ágoston egy alkalommal a csodáról tanít. Azt kérdezi: »szeretnéd tudni, hogy mi a csoda? Tudod mi? Amikor a búzamag a földbe kerül és kikel. Termést hoz.« Benne van a Teremtőnek a rendje, a Teremtőnek az akarata. Benne van az a csodálatos gondolat, ami az élet, és bár vannak törvényei, szabályai mégis csoda, mert Istentől van és az élet Istenre mutat. Ez az átvitt értelem mindannyiunk életében is valósággá válik.” – fejtette ki.

Jézus ezt a törvényt még inkább kiteljesíti, amikor önmagára irányítja a figyelmet, az Ő halálára és feltámadására. A keresztény ember élete kapcsán a főpásztor arra emlékeztetett, hogy „sokszor a templomnak a látványa figyelmeztet, hogy keresztény vagyok. Sokszor talán int: elhagytam hűségemet. Máskor hívogat. Nem vádlóként, hanem mint otthon, ahová jöhetek, ahol elmondhatom, hogy ki vagyok, elmondhatom, hogy mi történt velem és bennem. Erőt meríthetek ahhoz, hogy ha hibáztam, akkor ezt követően ne tegyem. Úgy akarok kilépni a templom ajtaján, hogy megújultam. Nem azért, mert a szándékot fölszítottam magamban - ez kell, de kevés-, hanem azért, mert az Isten újítja meg a szándékot az Ő Lelke által. Olyan közösséget teremt bennünk, ahol a szentek példája, a vértanúk példája, a szegényekről, az elesettekről való gondoskodás a búzamag törvényére épül. Ha csak magunkra gondolunk, akkor rövidtávon gondolkodunk. Ha hiszünk abban, hogy van értelme áldozatunknak, küzdelmünknek, akár például a templom megújításáért is, akkor hiszünk a jövőben, hiszünk az emberhez méltó jövőben.”

„Amikor megújul az Isten hajléka, amikor egy közösségnek van ereje, bátorsága széppé tenni azt, ami az Istené, akár erejét meghaladó módon is, akkor az a közösségnek az élni akarását és a közösség erejét fejezi ki. Hiszek a búzamag törvényében. Hiszem, ha a búzamag földbe esik elpusztul, bőséges termést hoz. Krisztus módjára. Ezt köszönjük most meg a mai ünnepen és ezért tekintünk bizalommal a jövőbe.” –magyarázta.

A homília után Udvardy György pécsi püspök, kinevezett veszprémi érsek megáldotta a templom új oltárát, majd bemutatta a legszentebb áldozatot.

Fotók: Loósz Róbert

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség