Bemutatkozik a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola leendő első osztályos tanítója.

Szerencses Ilona

 

Szerencsés Ilona vagyok. A Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában 19 éve tanítok. Két gyermekem is ebben az iskolában szerezte meg az alapokat, ma már felnőtt korúak.
Jelenleg a negyedikes osztályomban és az elsősöknek matematikát, környezetismeretet és technikát tanítok, valamint a délutáni tanulásban segítem őket.

Lehetőségem van megtapasztalni, hogy magát a tanulást az egyik legnehezebb dolog megtanítani a gyermekeknek, ugyanakkor ez az egyik legfontosabb is, hiszen a tudást maguknak kell megszerezni, a pedagógus ebben csak segíteni tudja tanítványait. Ez a folyamat annál sikeresebb, minél motiváltabbak a gyerekek. Tanítói tapasztalatom alapján ezért a bennük lévő kíváncsiságra építek, játékba bújtatva, játszva tanulhatnak velem. Az óvodából ezt hozzák magukkal, az iskolába való átmenetet innen indítva fokozatosan jutunk el az ismeretszerzés magasabb fokaira. Emellett nagyon fontosnak tartom, hogy az osztály mint egy nagy család, segítse, bátorítsa a tagjait, ahová jó tartozni, ahol ismernek, elfogadnak és befogadnak. Mindenkiben van valami különleges, valami egyedi, valami csoda. A gyerekekkel együtt igyekszem megkeresni a saját igazgyöngyeiket, és azt a közösen eltöltött évek alatt felszínre hozni. A sikerhez a szülőkkel való jó együttműködés elengedhetetlen.

Az iskola a gyermekek számára a második otthon, hiszen a napjuk nagy részét töltik itt. Törekszem arra, hogy családias, barátságos légkör vegye őket körül, vidáman, stresszmentesen dolgozzanak. Szerezzenek olyan használható tudást, amelyre a későbbiekben építhetnek, amit tovább bővíthetnek. A tanulást ne kötelességként éljék meg, hanem egy nagy felfedező kalandként. Gyorsan változó világunkban szükség van az élethosszig tartó tanulásra, a nyitottságra, a problémamegoldó gondolkodásra, a kreativitásra, de szükség van olyan értékekre is, amelyeket a hitből meríthetünk.

2024 március
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Nincsenek események

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely