Az óvodavezető szervezésében, és a Pécsi Egyházmegye anyagi támogatásával lelkinapon vett részt Veszprémben a Szent Mór Katolikus Óvoda nevelőtestülete.

veszprem sztmor4
A pedagógusokat és dajkákat az óvoda lelkésze, Kajtár Edvárd is elkísérte Veszprémbe, ahol Márfi Gyula érsek személyesen fogadta és kísérte a csoportot a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központba. Az agapét követően az érsek közvetlen beszélgetésben szólította meg a vendégeket. Beszélgetett velük a hit szerepéről és gyakorlásáról az óvodai közösségben és a családokban, papi és pedagógusi életpályákról, valamint a karizma szerepéről a mindennapi életben és a hivatás gyakorlásában.

A tartalmas beszélgetést követően a veszprémi főpásztor tartott tárlatvezetést a pécsi óvodapedagógusoknak a közelmúltban felújított palotában, ahol a magánkápolna megtekintése során közösen imádkozott és énekelt a vendégekkel. A lelkinap programja a székesegyházban folytatódott az alapítás történetének megismerésével, az épület jellegzetességeinek kiemelésével. Ebéd után a székesegyházban zsolozsmát mondtak, majd a lelkinap zárásaként az „Eucharistia vinaculum caritatis” című kiállítást, valamint az érsekség az állandó tárlatait tekintették meg.

Az imádsággal átszőtt tartalmas, teljes lelki feltöltődést adó nap után a Balaton-part érintésével tért haza a közösség Pécsre.

2019 november
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Iskolai szentmise:
Mohács, Szent Mihály tér, Belvárosi templom
2019. 11. 14. -
Árpád - házi Szent Erzsébet emléknapja:
Szent Ferenc Tagóvoda
2019. 11. 19. - 2019. 11. 19.
Madarászovi :
Szent Ferenc Tagóvoda
2019. 11. 22. - 2019. 11. 22.
Adventi gyertyagyújtás 1.:
Boldog Gizella Iskola
2019. 12. 02. - 2019. 12. 02.
Madarászovi :

2019. 12. 03. - 2019. 12. 03.

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely