Az olaszországi Perugiában április 4-8 között megrendezett Voices for peace 2018 nemzetközi kórusversenyen a pécsi Szent Mór Iskolaközpont gimnáziumi vegyeskara kategóriájának győzteseként arany minősítést kapott.

A pecsi Szt Mor Gimi korusa Assisi 2018

A kórusversenyt szervező Interkultur nemzetközi szervezet harminc éve elkötelezetten szolgálja a béke ügyét azzal, hogy barátságos megmérettetést szervez a világ minden tájáról érkező kórusok számára. A szent ferenci lelkület jegyében idén Perugia látta vendégül az egyfordulós versenyre érkezett nyolc nemzet tizenhárom kórusát. A magyar fiatalok Palestrina Exsultate Deo, Bárdos Lajos Boldogasszony és Andorka Péter Alleluia című művét adták elő. Útjuk során több templomban is énekeltek, többek között szálláshelyükön, Assisi városában, a Szent Ferenc-Bazilikában, az Angyalok királynője Székesegyházban, valamint a perugiai Szent Péter-Bazilikában.

Az utazás a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

ntp 72 rgb

emet logo szines

emmi color

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Nincsenek események

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely