Idén májusban 26. alkalommal érkeztek tanulók Mohácsra a Park Utcai Katolikus Általános Iskola meghívására az intézmény bensheimi testvériskolájából.

Egy het a nemetekkel 06A csoport tagja volt a két kísérő tanáron kívül az iskola igazgatója is. A cserekapcsolat elsődleges célja a nyelvgyakorlás, ezért a német diákok családoknál laktak magyarországi tartózkodásuk alatt, valamint az iskola által szervezett programokat is úgy állították össze, hogy a német és a magyar gyerekek minél többet legyenek együtt. Így például egy egész napot töltöttek együtt Liptódon, ahol a magyarországi németek kultúrájával, hagyományaival ismerkedtek, de lehetett íjászkodni és lovas kocsizni is, a gyerekek részt vettek közös néptánc tanuláson is. Egésznapos kiránduláson ismerhették meg Pécs nevezetességeit: a székesegyházat, a dzsámit és a Vasarelly Múzeumot. A programból nem maradhatott ki természetesen Mohács sem. A városnéző séta és a polgármesteri fogadás után a busójárás hagyományát próbálták megismertetni a vendégekkel a magyar résztvevők. A Busóudvar megtekintése után a gyerekek az iskolában nyakláncot készíthettek busó maszk medállal és sokac táncokat tanultak.

A cserekapcsolat másik fontos célja, hogy új barátságok jöjjenek létre és ezek a barátságok folytatódjanak az iskola keretein kívül is. Idén ezt a célt is sikerült megvalósítani.

katolikusok

pp mariagyudi kegyhely