Jézus mondja: „Beteg voltam, és meglátogattatok.” (Mt 25,36)

Isten Fia azonosítja magát a betegséggel küzdő emberekkel, és arra hív, hogy vegyük őt észre és szeressük őt a betegekben is. Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben (Lk 10,30-37) pedig arra bátorít minket, hogy merjünk lehajolni szenvedő embertársainkhoz, hogy segítsük és vigasztaljuk őket. Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy fontos leülni a betegek mellé, meghallgatni őket és imádkozni velük és értük.

Ennek fényében tevékenykedik a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség az egyházmegye területén (Baranya és Tolna vármegye) lévő kórházakban fekvő betegek, rászorulók lelki gondozását és a szentségekkel való megerősítését megszervezze és ellássa. A szolgálat 2016 januárjában indult dr. Kvanduk Frigyes, majd Dohány Zoltán, később dr. Nyúl Viktor atya vezetésével.

A klinikákon - a helyi adottságoktól függően - beteglátogatók és papok látogatják a betegeket, segítő beszélgetés keretében, együttérző figyelemmel és érdeklődéssel hallgatják meg azokat a szenvedő embertársainkat, akik ezt igénylik. Nyitott szívvel fordulunk a betegek hozzátartozói és a kórházi dolgozók felé is. A betegek számára, akik ezt kérik, megszervezzük, hogy az Egyház megerősítő szentségeihez járulhassanak.

A beteglátogatói szolgálat során a szakmai illetékességen túl a szív odafordulására van szükség, olyan emberséges lelkületre, amiben a beteg, megérezvén emberi jóságunkat, Isten szeretetével kerül kapcsolatba. A beteglátogató a beteg mellé szegődik, szenvedésének útján kíséri, időt ajándékoz neki, osztozik embertársa szenvedésében, látszólagos tehetetlenségében is. Olyan támogató jelenlétet kínál, ami a betegségben kiszolgáltatott embert megtartja és segíti kapcsolatba lépni saját erőforrásaival. 

Bízunk abban, hogy a kórházlelkészség szolgálata és imádsága által sok embernek közvetíteni tudjuk Isten irgalmas, gyengéd és gyógyító szeretetét.

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség munkatársai


Kapitányné Légrádi Éva kórházlelkészségi koordinátor (Pécs)
Vég Beáta kórházlelkészségi koordinátor (Szekszárd)
Sárszegi Judit
 diszpécser
Fazekas Zsófia
 beteglátogató
Dánél Mária Francesca nővér lelkigondozó

Sürgős esetben a kórházban
fekvő betegeket papjaink
a nap 24 órájában
meglátogatják és
a szentségekkel megerősítik.

 

telefonos ügyeleti szám - 0/24

06-30/70-20-133

Lélekerősítő vonal

06-72/513-031

Telefonos beszélgetések
hétköznap 9-13 óráig

 

 E-mail
korhazlelkeszseg@pecs.egyhazmegye.hu

Elérhetőségek

Kórházlelkészség
Irodai telefonszám munkanapokon:

06-72/513 042

Email cím:
korhazlelkeszseg@pecs.egyhazmegye.hu