A Pécsi Egyházmegye immár szokásosan, idén is megrendezte augusztus 10-13. közt Máriagyűdön a Domus Mariae-ben (a volt Ferences rendházban) a Lectio Divina lelkigyakorlatát, mely az imádságos olvasás módszerét használja a Szentírás szövegeinek mélyebb megértésére.

Tapasztalataikat a résztvevők osztják meg.

Az idei alkalmon ismét számos résztvevő gyűlt össze, akik közösen tanulmányozták a lelkigyakorlatra kiválasztott bibliai részletet: az Apostolok cselekedeteit. A résztvevőkre mély benyomást tett ez a pár nap, a „lectio” (egy-egy szakasz felolvasása) és Nyúl Viktor pasztorális helynök atya elmélkedései az adott szakasszal kapcsolatban, valamint az utána magányosan végzett „silentium”-ok (csend), lehetővé tették mindenki számára az evangéliumi epizódok teljes átélését. A jelenlévők közösen végezték a három imaórát, a reggeli és esti dicséretet, illetve a napközi imaórát is. Amikor koraestére a nyári meleg végre enyhült, a Rózsafüzér sétány bejárásával mondtak közösen rózsafüzért, ez utóbbi eltért a hagyományostól, hiszen az Apostolok cselekedetei adott napon olvasott szakaszai kerültek újbóli felolvasásra egy-egy tized végén. A lelkigyakorlat résztvevői elmondása alapján jó volt látni, ahogy mindenki figyel egymásra, hogy az esti szürkületben is mindenki épségben érjen le a sétány lépcsőin.

LD lelkigyakorlat 3

Minden eltelt nap a közös tapasztalatok, érzések, tanúságtételek megosztásával zárult.

Egyik résztvevő tanúságtétele is érzékelteti az élményeket:

„A lelkigyakorlaton nagy élmény volt megélni a közös imák által azt a keresztény egységet, amit – úgy képzelem – az apostolok is megélhettek. Nagy felismerést kaptam arra nézve, hogy Isten „Atyáink Istene”, Ő állandó és örök, generációkról generációkra.”

Egy másik lelkigyakorlatozó pedig így látta az elmúlt napok eseményeit:

„A lelkigyakorlat, a bibliamagyarázat, Isten igéjének megértését erősíti. Nyúl Viktor atya nagy tudásával, lendületességével és a Szentlélek erejével, a Biblia megértését, illetve lelki békét adott nekünk.”

LD lelkigyakorlat 5 A lelkigyakorlatot követően mindenki egy kis kinccsel a szívében mehetett haza. Végezetül álljon itt egy mondat, amely a többi sok közül, engem a legjobban megfogott: „Életünk által váljunk Jézus Krisztus tanításának tanúivá!”

Fotó, tapasztalatmegosztás: Asztalos Lívia

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség