Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.
Hatvanegyedik állomás: Pécs-Szent Ágoston Római Katolikus Plébánia – „Mester és tanítvány szíve együtt dobog.”
Lelki sétánk következő állomása a Pécs-Szent Ágoston Római Katolikus Plébánia területe. A plébánia hitéletét Garadnay Balázs plébános mutatja be, aki több meghatározó gyermekkori élménnyel kapcsolódik a Szent Ágoston-templomhoz:
Templomunk 1712-ben épült azokból a kövekből, melyek a többszörös lebontás és átépítés kapcsán a XII. században épített eredeti templom tárgyi emlékét őrzik. A XIII. században Ágoston-rendi szerzetesek szolgáltak a templomban, s a mellette lévő kolostorban éltek. Majd a török hódítók is rajta hagyták kezük nyomát: a templom déli oldalán három szamárhátíves ablak látható.
1710-tól újra az Ágoston-rendi szerzetesek látják el a lelkipásztori szolgálatot, az épületet ismét templommá alakítják, majd egy tűzvészt követően 1912-ben nyeri el mai alakját. Kolostorukat a mostani plébániaépület helyén építették fel.
A templom festményei – Gebauer Ernő művészi munkái – a XX. század elején készültek. A nagyértékű Angster-orgona 130 éves, felújításra szorul, miután a falak vizesedését – amit a Mecsekről lezúduló esővíz folyamatosan pótol – kiküszöböltük. 2004-től – az egykor itt lakó bányászok iránti tiszteletből – a toronyból harangjáték játssza a bányászhimnuszt.
Hazánkban alig van Szent Ágoston tiszteletére emelt templom. Pedig a IV. századi afrikai püspök időszerű tanítónk lehet. Bölcsessége, ékesszólása és az eretnekek elleni eredményes fellépésre ma is példa lehet nekünk, hogy nem hallgathatunk az igazságról, és megalkuvás nélkül kell kiállnunk a krisztusi tanítás mellett. De talán még ennél is erőteljesebb Ágoston püspök vallomása és bátorítása: mielőtt megkeresztelkedett, bejárta a tévedések és bűnök útvesztőit, és megtérése után papként és püspökként sosem mulasztotta el Isten irgalmát és dicsőségét hirdetni mindazért, amit ővele – gyarlósága ellenére – tett. Nem hallgatta el bűnös múltját, és főként nem dicsekedett vele, hanem a mélységből kiemelő Isten nagyságát hirdette – és ily módon bátorít ma mindenkit, hogy nincs az a sötétség, amiből ne láthatnánk meg a Világ Világosságát, Jézus Krisztust.
Ágoston életpéldája ott állhat mindenki előtt, aki kétségeket támaszt az egyházzal szemben, de őszintén keresi az igazságot. Szent Ambrus püspök tanításait hallgatva felismeri, hogy a manicheus eretnekek tudást ígértek neki, és nevetségessé próbálták tenni a hitet. Aztán ellentmondtak önmaguknak, és hitet követeltek tőle abszurd állításaik iránt. „Egy nagy remény éledezett bennem: a katolikus egyház tanítása nem olyan, mint amilyennek gondoltam: vádjaim alaptalanok voltak.” – írja a Vallomások VI. könyvében.
Látjuk, a régebbi korok emberei sem voltak védettebbek a megkísértettségtől és az eltévedéstől, mint mi. De nekünk is megvan az esélyünk, hogy az információ tengeréből kiszűrjük az örök életre vezető lényeget, és kizárjuk életünkből mindazt, ami csak kábulatot tud okozni nekünk. Ágoston példáján először azt kell világosan látnunk, hogy Isten önmagának teremtett minket, tehát mi Őhozzá tartozunk, s nem az ideiglenes értékekhez. Amíg elégségesnek véljük azt, amit ez a világ kínál számunkra, addig a boldogságvágyunk reménytelen álmodozás lesz csupán. Ezen gondolatok végkövetkeztetését olvashatjuk templomunk bejárata felett: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg Benned meg nem nyugszik, Uram.”
Tekintve, hogy én ezen a környéken laktam, és családunk ide járt szentmisére, itt voltam hittanos és ministráns. 7 éves koromban megadatott nekem, hogy ebben a templomban megtapasztaljam ezt a „megnyugvást” – talán Ágoston püspök közbenjárására is, de vele akkor még nem találkoztam. Találkoztam viszont azzal a két szerzetes atyával, akik az ötvenes- hatvanas évek elnyomása miatt állami engedély hiányában papként nem, csak sekrestyésként és kántorként szolgálhattak. De nekünk, gyerekeknek és a híveknek ők így is a lelkiélet boldogságát és biztonságát nyújtották. Bolváry Pál atya szeretetteljes ránk figyelése, és Bolyós Ákos atya derűs lelke „elvarázsolt” minket. A belőlük sugárzó szeretet keltette fel bennem a vágyat a papi szolgálat iránt, és az ő szelíd késztetésük révén jutottam egyházi középiskolába, szemináriumba és döntöttem Krisztus és az Isten népének szolgálata mellett. Akkor még csak lelkem mélyén éreztem, amit később Charles de Foucauld lelkiségében ismertem meg, s ezzel a vágyakozással hívtam szentelésemre ismerőseimet: „Szeretnék annyira jó lenni, hogy azt mondják az emberek: ha ilyen a szolga, milyennek kell lennie a Mesternek!” Ez a reményem sosem lesz befejezett tény, de állandó feladatként tekintek rá. Boldogan emlékszem vissza első szentmisémre, melyet ebben a templomban mutathattam be.
Mára átrendeződött a környék: sokan elköltöztek, vagy életkoruk miatt már nem tudnak eljönni a templomba. Sokak helye üresen maradt a padokban, mégsem néptelenedett el a szentmise, vasárnap délelőtt a környék hűséges népe megtölti templomunkat, az esti szentmise pedig az ifjúságot hívja és szeretné lelkét megérinteni. A szentmisét az ifjúsági lelkész vagy az egyetemi lelkész mutatja be, és utána lehetőség nyílik egy közös beszélgetésre, teázásra a közelben lévő kollégiumunkban.
Egyházközségünk egykori világi elnökének, dr. Kellermayer Miklósnak kezdeményezésére az akkori plébános, Báthory László atya egésznapos szentségimádást kezdeményezett templomunkban. Ma sajnos ennek már csak nyomait érzékeljük, de a mai elnökünk, dr. Frank Gábor szolgálatára ebben is számíthatunk, hogy – ha nem is rendszeresen, de legalább a kiemelt időszakokban nyitva legyen az ajtó, és Jézus ne hiába várja „magányába” a Vele közösségbe hívott barátait.
Mónika naplójából kölcsönzöm „A háromkirályok imáját”, de szavaiban a saját felismeréseinket érzékelem:
Mintha arany lenne, pedig kereszt.
Mintha kereszt lenne, pedig boldogság.
Mintha tanítana, pedig imádkozik.
Mintha büntetne, pedig bűnhődik.
Mintha parancsolna, pedig szolgál.
Mintha felnőtt lenne, pedig gyerek.
Mintha gyermek lenne, pedig felnőtt.
Mintha te lennél, pedig Én vagyok.
Forrás: Pécs-Szent Ágoston Római Katolikus Plébánia
Fotó: Pécs-Szent Ágoston Római Katolikus Plébánia
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
