A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szeretettel köszöntök mindenkit!

A Karácsony ünnepi szentmise evangéliumi részletét János evangéliumának első fejezetéből olvassuk (Jn 1,1-18).

2000-ben a Világifjúsági Találkozón Szent II. János Pál pápa minden fiatalnak egy kis evangéliumos könyvet ajándékozott, s az elejére egy mondatot írt a pápa, amely ebből a szentírási szakaszból vett idézet: „És az Ige testté lett, és közöttünk lakott.”

Ez az a mondat, amely összefoglalja Isten megtestesülésének titkát, a karácsony misztériumát.

Ki ez az Ige? Az Ige a második isteni személy, a Fiúisten, aki öröktől fogva születik az Atyától. Ő az örök Ige, aki által Isten teremtette a világot. Így mondja János: „Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett.” Isten az Ő szavával, az Ő Igéjével teremtette a világot. Az a rendezettség, amelyet látunk a világban Isten Igéjéből származik. Isten Igéje adja a rendet a világnak. Isten örök Igéje tehát az, aki emberré lett. Az eredeti görög szöveg így mondja: és az Ige hússá lett. A hús kifejezés az ember hús-vér valóságára utal. Azt jelenti, hogy a második isteni személy, vagyis a Fiúisten emberré lett, mindenben hasonló lett hozzá a bűnt kivéve. Isten Igéje emberré lett a Szűzanya szűz méhében a Szentlélektől. Isten Igéje hússá lett, egy lett közülünk – a bűnt kivéve.

Csodálatos ez a misztérium! Isten Fia közel jött hozzánk, annyira közel, hogy egy lett közülünk a bűnt kivéve.

„És az Ige testté lett, és közöttünk lakott.” A görög szöveg így mondja: bennünk verte fel a sátrát. A sátor az Ószövetségi választott nép számára Isten jelenlétének a szimbóluma, hiszen a pusztai vándorlás során a szövetség sátrában mutatja meg Isten az Ő dicsőségét Mózesnek, és rajta keresztül a választott népnek. Jézus jelképesen az a sátor, akin keresztül Isten feltárja önmagát.

Isten Fia, Isten Igéje emberré lett, köztünk verte fel a sátrát, ami azt jelenti, hogy Isten Fia azért lett emberré, azért testesült meg, hogy az útitársunk legyen, hogy együtt zarándokoljon, együtt haladjon velünk életünk útján. Nincs az az élethelyzet, amelyben Isten ne lenne velünk. Isten a mi útitársunk, mindig hűséges hozzánk.

Karácsony titkát szemléljük ezen szentírási igehelyen keresztül: „és az Ige testté lett, és közöttünk lakozott”. Hagyjuk, hogy Isten Fia bennünk is megtestesüljön, bennünk is testet öltsön, bennünk is felverje — jelképesen mondva — az Ő sátrát! Fogadjuk be a szívünkbe Isten szavát! Bízzuk rá magunkat! Hagyjuk, hogy Jézus az útitársunk legyen!

Ez karácsony örömüzenete: az Isten Igéje csendben emberré lett, hogy bennünket embereket Istenhez vezessen.

Tartsunk egy kis csendet és ebben a csendben adjunk hálát az Úrnak és imádkozzunk mindenkiért, különösen a betegekért és az egészségügyben dolgozókért!

Karácsony ünnepi mise – december 25.

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 1,1-18)

Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

Ezek az evangélium igéi.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek kórházlelkészség