A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor plébános, főiskolai tanár gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Nagyböjt 1. vasárnap, 2023. február 26.)

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szeretettel köszöntök Mindenkit! Nagyböjt első vasárnapjának evangéliumi részletét Máté evangéliumának negyedik fejezetéből olvassuk.

Nagyböjt elején a szentírási részlet Máté evangéliumában Jézus megkísértéséről tanít bennünket. Ez az epizód előszöris arra mutat rá, hogy van sátán, van ördög. A sátán a bukott angyal, a hazug, aki félre akar vezetni bennünket. Jézust is megkísérti, Jézust is félre akarja vezetni, amikor azt hazudja, hogy enyém minden hatalom az egész földkerekségen, neked adom az egész földkerekséget. A sátán, a bukott angyal, a hazug, aki azon ármánykodik, hogy az embereket, bennünket elszakítson Istentől, elszakítson egymástól, elszakítson önmagunktól.

Fontos, hogy komolyan vegyük ezt a küzdelmet. Ahogy Ferenc pápa is mondja: „Szellemi harc folyik a világban. Mi nem emberek ellen küzdünk, hanem a sátán ellen küzdünk.” Ez pedig azt jelenti, hogy vegyük komolyan az ellenfelet, vegyük komolyan azt a tényt, hogy a rossz létezik. A rossz egy titok, egy misztérium.

Ugyanakkor ez az epizód azt is elmondja, hogy Jézus Krisztus hogyan veszi fel a harcot a sátánnal, hogyan válaszol a sátán kísértéseire. Érdemes azt látnunk, hogy az Úr Jézusnak hatalma van a sátán felett, a sátánnak nincs ereje Isten felett, Jézus Krisztus hatalmasabb erősebb a gonosznál, hiszen Jézus Krisztus az Isten Fia. A sátán pedig egy bukott angyal, teremtmény. Jézus Krisztus hatalommal, tekintéllyel elutasítja a kísértőt.

Azt is láthatjuk ebben az epizódban, hogy Jézus Isten szavára hivatkozva utasítja vissza azt a sátánt, aki szintén Isten szavát idézve próbálja megkísérteni az Urat.
A mai epizód, szentírási szakasz azt az örömhírt adja nekünk, hogy Jézus legyőzte a gonoszt, Jézus legyőzte a sátánt. A sátánnak nincs hatalma felettünk. A sátán csatát, harcot vesztett. Jézus Krisztus legyőzte őt halálával és feltámadásával. Mondhatnánk azt is: egy megnyert csatában harcolunk, de nem mindegy, hogy kinek az oldalán.

A harmadik üzenete ennek az epizódnak, hogy mi is megtapasztaljuk, hogy a sátán bennünket is megkísért. Ne essünk kétségbe, hiszen a kísértés önmagában még nem bűn. Száz kísértés sem tesz ki egy bűnt. A kísértés egy próbatétel, amelyben kifejezhetjük Jézus iránti hűségünket és szeretetünket. Ezek a próbtételek formálhatnak, alakíthatnak bennünket. Ne féljünk tehát a sátántól! Ne féljünk a kísértésektől! Isten nem hagyja, hogy a sátán erőnkön felül megkísértsen minket. Ugyanakkor fontos, mutat rá Ferenc páépa, hogy amikor a sátán kísért bennünket, a rosszra akar csábítani, akkor sohase lépjünk párbeszédbe a sátánnal, hiszen a sátán erősebb nálunk. Ha párbeszédbe lépünk a kísértővel, gonosszal, akkor abban előbb-utóbb elbukunk. Jézus sem lép párbeszédbe a sátánnal, holott Jézus hatalmasabb a sátánnál. Amikor kísértésben vagyunk, jusson eszünkbe, hogy a kísértés tapasztalatát maga az Úr Jézus is átélte. Jézus velünk van a megkísértettségünkben is. Jézus velünk van a próbatételben is. Mindig meneküljünk Jézushoz a kísértés idején. Mindig meneküljünk Isten szavához. Jelképesen szólva Isten szava az a fegyver, amellyel le tudjuk fegyverezni a kísértő sátánt.

Ennek a szentírási epizódnak az tehát az örömüzenete nagyböjt elején, hogy van sátán, van bűn, vegyük komolyan a gonosznak a misztériumát. Ugyanakkor ez az epizód arra is rámutat, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia legyőzte a gonosz hatalmát, legyőzte a sátánt, Jézus Krisztus erősebb a gonosznál, a sátánnál. Végül ez a szentírási epizód arra bátorít bennünket, hogy ne féljünk ellenállni a sátánnak, ne féljünk felvenni vele a harcot. Felvenni a harcot a sátánnal azt jelenti, hogy nem lépünk párbeszédbe vele, hanem Isten szavának fegyverével legyőzzük a gonoszt, a sátánt.

Tartsunk egy kis csendet, és ebben a csendben adjunk hálát az Úr Jézusnak, bízzuk rá magunkat az Úr Jézusra, és imádkozzunk mindenkiért, elsősorban Ferenc pápáért, a családokért, a fiatalokért, az idősekért, a betegekért, a szegényekért, a békéért és az egészségügyben dolgozókért.

Nyúl Viktor plébános, főiskolai tanár

2023.02.26.- Nagyböjt 1. vasárnap (Mt 4,1-11)

Abban az időben:
A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Jézus ezt felelte: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.”
Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van:
Angyalainak megparancsolta:
A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!”
Jézus ezt válaszolta: „De az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Ekkor Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.

Ezek az evangélium igéi.

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek kórházlelkészség