Pécs-Szent Ferenc

Beszámoló a pécsi ferences Betlehem elkészítéséről, annak momentumairól és arról, hogy mit hagytak ránk a készítők. 

Az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Udvardy György megyéspüspök 2018. augusztus 1-jével az alábbi személyi és területi változtatásokat rendelte el:

A Pécsi Egyházmegye a karácsonyi időszakban az evangéliumi tanításban megjelenő gazda példáját követi, aki „raktárából régit és újat hoz elő" (Mt. 13,52). A példázatban szereplő gazdának van mit továbbadni, mert befogadta szívébe az evangélium üzenetét és elmondja másoknak is.

A pécsi Collegium Seraphicum alapításának 25. évfordulóját ünnepelték 2016. április 16-án a kollégium diákjai, öregdiákjai és vendégei.

A Pécsi Szent Ferenc Plébániatemplom fából faragott betlehemét is felvette gyűjteményébe legutóbbi ülésén a Pécsi Értéktár Bizottság – közölte Decsi István, a bizottság elnöke.

Több mint hetven éve a pécsiek kedvencei az életnagyságú, fából faragott, festett szobrok a pécsi Ferences templomban. Minden évben karácsony előtt állítják fel a templom betlehemét. A szobrokat ferences barátok faragták, és 1941-ben állították fel először Pécsett.

Adománygyűjtést tartottak a Collegium Seraphicumban az Autista Segítő Központban lakó és tanuló gyermekek részére. Az adományok célba juttatását Szabó Ferenc József atya koordinálta.

Dr. Varga László, a pécsi Szent Ferenc templom plébánosa idén ünnepli pappá szentelésének negyvenéves jubileumát. Varga László Szigetváron született 1951. november 5-én. Szentdénesen nőtt fel, vallásos családban. Apai ági felmenői erdélyi reformátusok voltak, édesapja azonban katolizált.

LD honlap logó Telefon
2021 június
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Igazgatói értekezlet:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 06. 24. -
Lectio Divina Eucharistica - online:
Pécs -
2021. 06. 24. - 2021. 06. 24.
PEM Kórustalálkozó:
-
2021. 06. 29. -
Szent Péter és Pál főünnepe-ünnepi szentmise, egyházmegyei kitüntetések:
Pécsi Székesegyház -
2021. 06. 29. -
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2021. 07. 01. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség