Máriagyűdi Bazilika

A máriagyűdi plébánia november 25. és 27. között lelkigyakorlatot hirdet mindazoknak, akik a kegyhely kegyelmi környezetében szeretnének felkészülni Karácsony szent titkának megünneplésére.

A Máriagyűdi Bazilika novemberi programjairól közlünk összefoglalót.

A szakrális zene legmeghatározóbb hangszere az orgona, ennek megfelelően az Ars Sacra fesztivál ideje alatt is gyakran hallhatunk orgonazenét. Elsőként a különös hangulatú „Nyitott templomok éjszakája" program keretében csendülnek fel a máriagyűdi templom orgonájának hangjai szeptember 17-én, a 21.00 órakor kezdődő gyertyás rózsafüzér körmenetet követően.

Augusztus 13. és 15. között Nagyboldogasszony-búcsút tartottak Máriagyűdön. Szombaton először rendezték meg a Hagyományok Napját, a vasárnapi ünnepi szentmisét pedig Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.

Augusztus 14-én Nagyboldogasszony főbúcsú lesz Máriagyűdön. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálja.

A Máriagyűdi Bazilika augusztusi programjairól közlünk összefoglalót.

34. alkalommal szervezi meg a PécsiKatifi a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozót. Jelentkezni június 20-ig lehet. A részvétel ingyenes!

A Pécsi Egyházmegye júniusban Máriagyűdön rendezi meg a fenntartásában működő iskolák évzáró Te Deum miséjét és az elsőáldozók találkozóját is.

Júniusban is várja a híveket és a látogatókat a máriagyűdi plébánia. Az alábbiakban a részletes programokat közöljük.

Május 7-én rendezte meg a Pécsi Egyházmegye nyolcadik máriagyűdi zarándoklatát. Az eseményen idén is több ezren vettek részt. A zarándokok reggel fél nyolckor indultak Pécs-Kertvárosból, és az 58-as úton végighaladva fél kettőkor értek Máriagyűdre.

Május 1-jén az Édesanyák búcsúját tartották a Máriagyűdi Bazilikában, ahol a PTE Zeneművészeti Intézet hallgatóinak koncertjével avatták fel a megújult orgonát.

Idén harmadik alkalommal került sor a Pécsi Egyházmegye Papszülői Találkozójára, amelyre negyvenhatan érkeztek az ország különböző részeiből.

Imádkozzunk együtt családjainkért, az új Magyarországért, egy új, máriás nemzedékért!

Március 20-án, virágvasárnap délután 3 órától Máriagyűd is passiójáték helyszíne volt. A máriagyűdi passió idén megújult környezetben, öt helyszínen és közel hetven szereplővel valósult meg.

Végzős középiskolás fiataloknak szervez lelkigyakorlatot a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön. Az egyházmegyéhez tartozó gimnáziumoknak egy-egy hétvége jut, a kétnapos lelkigyakorlatokat Udvardy György megyéspüspök vezeti. A pécsi Szent Mór Katolikus Gimnázium diákjai elsőként, a húsvét előtti hétvégén érkeztek a zarándokházba.

A következőkben a Máriagyűdi Bazilika márciusi programjaira hívjuk fel a figyelmet.

A máriagyűdi plébánia lelkigyakorlatokat hirdet a nagyböjti időszakban és húsvétkor: február 26. és 28., illetve március 23. és 27. között várják a lelkigyakorlatozni vágyókat.

A Pécsi Székesegyház után Máriagyűdön, valamint Szekszárdon is megnyílt a szent kapu. 2016-ban majdnem egész évben az irgalmasság szentévét ünnepli a katolikus világegyház. A Pécsi Egyházmegyében január 17-én Bátán is megnyílik majd az irgalmasság kapuja.

A következőkben a Máriagyűdi Bazilika januári és februári programjaira hívjuk fel a figyelmet.

November 27-29-ig bentlakásos adventi lelkigyakorlat lesz prof. dr. Bolberitz Pál pápai prelátus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott filozófia professzora, számos nagysikerű könyv szerzője vezetésével. A lelkigyakorlatra még lehet jelentkezni.

2020 június
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház
2020. 06. 04. -
Szentháromság Vasárnapja – Horvátok főbúcsúja:
Máriagyűd
2020. 06. 07. - 2020. 06. 07.
Szentháromság vasárnapi német búcsú:
Máriakéménd
2020. 06. 07. -
ELMARAD - VADFÜGE Filmklub:
Magtár Látogatóközpont
2020. 06. 09. -
ELMARAD - Te Deum katolikus iskolák részére:
Máriagyűd
2020. 06. 11. - 2020. 06. 11.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi