Pécs-Gyárváros

Virágvasárnap elkezdődött a nagyhét, közeledik a nagyböjti felkészülés vége, a február 25-én indult egyházmegyei nagyböjti lelkigyakorlat-sorozat utolsó, pécsi állomásai következnek. Nagyhétfőn a Gyárváros, nagykedden a Kertváros lesz a helyszín, nagyszerdán pedig a Jézus Szíve templomban zárulnak az idei egyházmegyei nagyböjti lelkigyakorlatos délutánok.

Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5,9) mottóval hívja és várja Felföldi László megyéspüspök és a papság a Pécsi Egyházmegyében élőket egy, a hívek teljes közösségét megszólító nagyböjti rendezvénysorozatra 2023. február 25. és április 5. között.

Június 27-én Keresztelő Szent János búcsút ünnepeltek Nagykozár templomában, mely alkalomból  Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét paptestvéreivel együtt.

Lelkes, diákokból álló pécsi csapat zarándokolt el Veszprémbe, hogy meglátogassák Udvardy György veszprémi érseket, pécsi apostoli kormányzót, aki az érseki palotában fogadta vendégeik.

Utolsó állomásához ért a vasasi templom felújítása, amely a toronysisakot érinti. November 25-én végleg helyére került a tetőszerkezet.

Dr. Udvardy György megyéspüspök 2019. augusztus 1-jétől az alábbi területi és személyi változásokat rendelte el a Pécsi Egyházmegyében.

2018 szeptembertől Udvardy György pécsi megyéspüspök minden hónap első csütörtökén 17.00 órától szentségimádást tart, majd 18.00 órától szentmisét mutat be, amelyet a papi hivatásokért ajánl fel.

Az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Udvardy György megyéspüspök 2018. augusztus 1-jével az alábbi személyi és területi változtatásokat rendelte el:

Hatvan évvel ezelőtt, 1958. március 2-án halt meg Virág Ferenc, a Pécsi Egyházmegye huszadik századi történetének nagyformátumú püspöke.

Október harmadik vasárnapja missziós világnap. Ehhez kapcsolódóan missziós napot szervezett a Pécs-Gyárvárosi Plébánia október 21-én. Koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal és kisvonatos városnézéssel várták az érdeklődőket, a hívek pedig segítséget kaphattak saját missziós tevékenységükhöz.

Október harmadik vasárnapja a Missziós Világnap, amelyhez kapcsolódóan Pécs-Gyárvárosban október 21-én, szombaton Missziós Napot szervez a Pécsi Egyházmegye a Pécs-Gyárvárosi Római Katolikus Plébániával együttműködésben. A rendezvény elsődleges célja felhívni a figyelmet az igazi értékekre, megmutatni, hogy mi a boldogulás útja, hogyan lehet teljesebb, új életet élni, azaz minél többekhez eljuttatni az örömhírt, hogy hittel, bizalommal és reménnyel forduljanak a jövő felé.

2017. június 17-én ünnepi szentmise keretében pap- és diakónusszentelés lesz a pécsi Székesegyházban. A jelenleg Pécs-Gyárvárosban diakónusként szolgáló Sas Norbertet pappá, Fekete Zoltánt diakónussá, azaz szerpappá szenteli Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Szent József alakja könnyen tűnhet számunkra csak egy csendes szemlélőnek Jézus életében. Pedig ha jobban szemügyre vesszük József nemcsak szemlélő, hanem aktív részese a Szent Család életének, olyan ember, aki teszi, amit kell, és akkor, amikor kell. Nem hivalkodik tetteivel, erényeivel.

Az 1929-ben épült Pécs-Gyárvárosi Munkás Szent József Templom az utóbbi években folyamatos felújításra szorult. A templom statikai megerősítése és festése azonban még hátra van, ezeknek a munkálatoknak a költségeit adományokból szeretnék finanszírozni, ezért jótékonysági koncertet szerveznek április 28-án, pénteken este az Expo Centerben.

Az október 14-i Irgalmas Szeretet ünnepén hálaadó szentmisét tartottak a Pécsi Székesegyházban a Magyar Katolikus Karitász kettős jubileuma tiszteletére. A szentmise főcelebránsa Spányi Antal megyéspüspök, a Katolikus Karitász püspök elnöke volt, Udvardy György pécsi megyéspüspök és Mayer Mihály nyugalmazott püspök mellett.

Már hagyománnyá vált, hogy nagyhéten a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász és a Pécs-Gyárvárosi Római Katolikus Plébánia melegételt oszt a rászoruló családoknak. Az idei évben az Egerági Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai is csatlakoztak a megvalósításhoz.

Egy újabb pécsi iskola és egy komlói óvoda kerül a Pécsi Egyházmegye fenntartásába. Pécsett a gyárvárosi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény működtetését is átveszi az egyházmegye jelenlegi fenntartótól, az államtól. 

Kétszáz adag ételt, meleg ruhát, játékokat és ajándékcsomagokat osztott a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász december 21-én a Pécs-Gyárvárosi templom udvarán. A pécsi csoport idén harmadszor oszt ételt a városban.

Szent Borbála a kohászok és bányászok védőszentje: ünnepén azokra az emberekre emlékezünk, akik életüket kockáztatták azért, hogy mások éljenek, vagy szolgálatuk közben életüket vesztették. A december 4-ei ünnepi szentmisét Kövesi Ferenc atya celebrálta a Pécs-Gyárvárosi Munkás Szent József Templomban.

Jubileumi szentmisét tartott Kövesi Ferenc plébános pappá szentelésének 25. évfordulóján a Pécs-Gyárvárosi templomban. Augusztus 30-ai ezüstmiséjére Ferenc atya János evangéliumából választott idézetet: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek."

230 adag ételt osztott a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a Pécs-Gyárvárosi Plébánia udvarán kedden. A meleg étel mellett 150 tartósélelmiszer-csomagot is kaptak a rászorulók. Országosan több mint 180 tonna élelmiszer gyűlt össze a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtési akció során.

A Pécs-Vasasi templom életveszélyes állapotban volt már: néhány évvel ezelőtt 600 ezer forintból statikailag megerősítették ugyan a tornyot, de mára elengedhetetlenné vált a sisak cseréje. Az ideiglenes toronysisak 1,5 millió forintba került.

Szent Borbála, a kohászok és bányászok védőszentjének ünnepén azokra az emberekre emlékezünk, akik azért, hogy mások éljenek, életüket kockáztatták, vagy szolgálatuk közben életüket vesztették.

Szent Borbálára, a bányászok és kohászok védőszentjére emlékeznek december 4-én a Pécs-Gyárvárosi Templomban.

Pappá szentelésének 25-dik évfordulóját ünnepli idén Kövesi Ferenc, a Pécs-Gyárvárosi templom plébánosa. Augusztus 30-ai ezüstmiséjére János evangéliumából választott idézetet: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek."

LD honlap logó