püspökök

Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 35. évfordulóját, valamint Bíró László nyugalmazott tábori püspök pappá szentelésének 50. és püspökké szentelésének 30. évfordulóját hálaadó szentmisén ünnepelték május 12-én Szekszárdon, az Urunk Mennybemenetele templomban, ahol a liturgia meghívott szónoka dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita volt.

Nagy ünnepre készül a Pécsi Egyházmegye, két szentmisében két nyugalmazott püspök négy kiemelt évfordulóját ünnepeljük idén május 12-én, illetve június 29-én.

Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 35. évfordulóját, valamint Bíró László nyugalmazott tábori püspök pappá szentelésének 50. és püspökké szentelésének 30. évfordulóját ünnepeljük június 29-én, 10.30 órai  kezdettel a pécsi székesegyházban.

1994 óta minden évben április 12-én feltárul a pécsi székesegyház altemplomában a püspöki kripta ajtaja, hogy a szentmisét követően imádkozzanak a Pécsi Egyházmegye elhunyt főpásztoraiért.

Dr. Cserháti József pécsi püspök 1994-ben bekövetkezett halála évfordulóján, április 12-én, pénteken 18 órától szentmisét celebrál Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye nyugalmazott püspöke az elhunyt főpásztorok lelki üdvéért az egyházmegye főtemplomában. A liturgiát a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján közvetítjük.

LD honlap logó