Skóciai Szent Margit emléknapján a róla elnevezett gondozóotthon nagyszabású programokkal ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. A sokak által csak Margitmajornak nevezett intézmény száz idős otthona.

A Baranya megye határán, Vásárosdombó közelében található épületegyüttes egykor a Dőry-család kúriája volt. A korábban Margitmajornak nevezett intézetben az idősgondozás 1957-ben kezdődött, amikor a Pécsi Baranya Megyei Tanács V.B. Igazgatási Osztálya kiutalta az egykori kastélyt a leendő szociális otthonnak. Az 1957. december 2-án kelt határozatot azzal indokolták, hogy „a sásdi járás területén nincs olyan szociális otthon, amelyben a csökkent munkaképességű, vagy munkájában megrokkant személyeket el lehet helyezni”. Az üresen álló kastély erre alkalmas volt, az otthon létrejöttéhez kétszázhúszezer forintot biztosított az Egészségügyi Osztály. Az épületben ekkor 28 lakószobát alakítottak ki. A községi tanáccsal határozatlan időre bérleti szerződést kötöttek. 1959-ben kutat fúrtak a területen, így az intézmény alkalmassá vált a feladatra, ekkor kezdtek beköltözni a lakók. Az első igazgató, Jambrich Jánosné szolgálati lakásban lakott az intézmény területén, így a nap bármely szakában munkára kész volt. Egykori kollégái szerint a szigorú vezető mindig megkövetelte a kemény munkát. A lakók közösen építették, szépítették a majort és az udvart, baromfiudvart, veteményest és parkot alakítottak ki. 1960-ban a konyhaépületet újították meg, egy évvel később új lakóépületet adtak át, amelyben 18 új kétágyas szobát vehettek birtokba az otthon lakói. 1971-ben garázst építettek, és elkészült a bejárathoz vezető betonút is, valamint a Felsőháznak nevezett részen 4 újabb szobát adtak át. 1978-ban bevezették a központi fűtést az épületbe, a csatornázást 1984-ben fejezték be. 1989-ben megkezdődött a belső udvar szépítése, amelyet többszöri átalakítás után 2017 tavaszán adtak át.

A lakók örömmel töltötték itt napjaikat, köztük összetartó közösség alakult. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy először 1999-ben, majd 2001-ben is házasságot kötött egy-egy „ifjú” pár. A kézimunkaszakkör tagjai 1972-ben és 1991-ben is kiállítást szerveztek alkotásaikból. A lehetőségekhez mérten nyaraltak a Balatonnál, kirándultak Sikondára, Nagyatádra, Visegrádra.

A szociális intézmény fenntartását 1998 augusztus elsején a Pécsi Egyházmegye vette át, ekkor kapta új nevét az intézmény Skóciai Szent Margit emlékére.


Skóciai Szent Margit

A Skócia gyöngyének is nevezett szent Mecseknádasdon született 1047-ben, ahova az angol trónviszályok miatt atyja, Edward menekült. Margit, bár vonzotta a kolostori élet, hozzáment Malcolm királyhoz 1069-ben, így Skócia királynéja lett. Az egyház pártfogójaként és a szegények segítőjeként lett ismert. Kolostort és apátságot is alapított.


Az egyházi fenntartással az intézetben ismét felújítások kezdődtek, a szobák renoválásán túl új fürdőszobákat alakítottak ki. Az épületben ekkor hozták létre a kápolnát, amelyet Mayer Mihály akkori pécsi megyéspüspök áldott meg. 2000-ben apartmanházakkal bővült a létesítmény, 2001-ben pedig emeletet építettek az addig meglévő épületre. Tornaterem, fizikoterápiás szoba, labor és orvosi rendelő is került az újonnan megépült emelet területére. A konyha is megújult és kialakították a mostani ebédlőt, amelyet rotundának hívnak.

Jelenleg százan laknak az otthonban, a szakmai stáb 51 főből áll. 2017. november 17-én az intézmény hatvanéves fennállását szakmai programokkal, kézimunka-kiállítással és egy, a hatvan évet összefogó képeskönyv bemutatásával ünnepelték meg. A dolgozók Skóciai Szent Margit életét bemutató pantomimot mutattak be, az ünnepségen köszöntőt mondott Udvardy György pécsi megyéspüspök, Páva Zsolt, Pécs polgármestere, aki Soltész Miklós EMMI államtitkár szavait tolmácsolta, Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke és Schäffer Zsuzsanna, az intézmény igazgatónője. Az otthon lakói örömmel készültek a jeles évfordulóra és érdeklődéssel fogadták az ünnepre érkező vendégeket és a köszöntőket, előadásokat.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség