Egyházmegyénkben található Magyarország egyetlen Szent Vér kegyhelye a Tolna megyei Bátán, mely 2015-ben ünnepli 600 éves jubileumát.

A bátai Klastrom-hegy a középkorban az ország egyik vallási központja volt, ahova az egész országból, sőt a határainkon kívülről is tömegek zarándokoltak. Kedvelt kegyhelye volt királyainknak is, akik gyakran keresték fel és imádkoztak az Oltáriszentség, "Krisztus vérző teste előtt". A török időkben elpusztult a kegyhely, de Krisztus drágalátos Vére tiszteletére 1938-ban felszentelt kegytemplom ma is várja a zarándokokat és jelként áll előttünk. Eleink azért tisztelték a Szent Vért, mert tudták azt, hogy Krisztus erejében képesek bizonyos lehúzó erők fölött győzedelmeskedni. Legyen a Szent Vér tisztelete erőforrás a mi számunkra is. Szeretnénk, ha ez az egyházmegyénkben lévő páratlan érték a hívek előtt is ismertté válna, s az előkészítő évben és a jubileumi évben szervezett zarándoklat formájában egyre több plébánia keresné fel a bátai Szent Vér kegytemplomot. Az előkészítő év megnyitása egyházmegyei eucharisztikus zarándoknap keretében 2013. október 5-én, szombaton került sor a megyés főpásztor vezetésével. Homília >>Sümegi József egyháztörténész előadása a Szent Vér kegyhelyről >>A hangfelvételt készítette: Visontai László Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség