Négy életút, egy felújított templom, és egy új színekbe öltözött kert – értük szóltak szeptember utolsó napján a Hosszúhetényi Római Katolikus Plébánia harangjai, és értük imádkoztak a hívek.

Rég nem látott Szentmisét tartottak szeptember 30-án a Hosszúhetényi Szent Miklós-templomban. A szertartással egybekötve a felújított templom-külső megáldására, valamint admisszió bemutatására is sor került Dr. Nyúl Viktor pasztorális helynök által. A műemléki védelem alatt álló szent hely felújítására igencsak nagy szükség mutatkozott. Az 1740-ben épült templom bár kiállta az idők próbáját, annak nyomát csak a hívek munkájával, segítségével tudta lemosni magáról, hogy a jövőben is szolgálja a helyieket, és azokat, akik Hosszúhetényre látogatnak - higgyék el, érdemes! De nem csak a barokkstílusú épület külsejét frissítették fel a szorgos kezek, a templomkert is új ruhát kapott. Kétség nem fér hozzá, amikor egy közösség gondoskodásából szépül Isten hajléka, az rendkívüli esemény.

A napsütéses őszi délutánon szervezett ünnep a renovált épület és a kert megáldásával kezdődött. „Amikor a templom-külsőt megáldjuk, hálát adunk azért, hogy Isten háza ezen a szép településen kapott helyet.” – kezdte az elmélkedést az atya, majd áldást kért mindazokra, akik munkájukkal hozzájárultak a felújításhoz, és így folytatta: „Adj Urunk híveidnek hitet és hűséget, hogy ennek a templomnak tudatos és buzgó látogatásával az ő jelenlétük legyen házadnak igaz békessége.”

Ezt követően megkezdődött a Szentmise, melynek ideje alatt a négy diákonusszentelés előtt álló hívő megosztotta a résztvevőkkel, miért kérik a diakonátusi rendbe való felvételüket. Asztalos Gábor Tamás, Dr. Kovács Tibor, László Péter Ferenc és Priskin Zsolt más-más módon találtak rá az útra, amelyen járnak, egy dologban azonban egyetértenek; életüket, mindennapi cselekedeteiket Istennek szentelik és nyitottak a szolgáltra, melyre az Úr hívja őket. Mert nem csupán egy templom az egyetlen biztos pont a közösségek számára, a remény jele az is, amikor egy ember úgy dönt, az Urat szolgálja hátralévő életében, akárcsak az a négy férfi, akik a hosszúhetényi szentmisére abban a tudatban érkeztek, hogy egyszer diakónussá válnák.

Fotók: Harasztovics Arnold

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség