A mágocsi Angster-orgona felújítása alkalmából Hajdók Judit tartott vetített képes előadást, majd rövid koncertet adva megszólaltatta a hangszert. A koncert után Udvardy György pécsi megyéspüspök ünnepélyes szentmise keretében megáldotta az orgonát.

December 12-én hálaadó szentmise keretében áldotta meg Udvardy György főpásztor a felújított Angster-orgonát a mágocsi Sarlós Boldogasszony plébániatemplomban.

A szentmise előtt Hajdók Judit orgonaművész, orgonakutató tartott vetített képes előadást a templomban „Az Angster orgonaépítők és a mágocsi orgona" címmel, melynek során ismertette az ország legjelentősebb és leghíresebb orgonaépítő dinasztiáját, és bemutatta a mágocsi orgona helyreállításának történetét. A hangszer gazdag hangszínvilágát is bemutatta Hajdók Judit a rövid orgonakoncerten.

1DSCF0837 magocs rkqj

Az Angster József és Fia cég 1915-ben átadott orgonáját idén restaurálták Mágocson. Teljesen helyreállították a játszóasztalt, a tasniládás rendszer ismét hibamentesen működik. Kijavították a sípművet, és elvégezték a romantikus diszpozíció művészi intonációját analógiák és az egyes regiszterek dinamikai görbéinek figyelembevételével, párizsi hangolásban.

A szentmisén sor került a Mágocsi Római Katolikus központi plébánia Plébániai Tanácsosok Testülete tagjainak ünnepélyes ígérettételére is.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 július
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei hivatali szünet:

2020. 07. 20. - 2020. 07. 31.
Szent Anna és Joachim, a nagyszülők búcsúja:
Máriagyűd
2020. 07. 26. - 2020. 07. 26.
Porciunkula búcsú:
Máriagyűd
2020. 08. 02. - 2020. 08. 02.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház
2020. 08. 06. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi