Events Calendar

HÚSVÉT VI. VASÁRNAPJA

: Sunday, 09 May 2021
Zso: a húsvéti vasárnapról. Oi.: Te Deum.
fehér † Mise: Húsvét VI. vasárnapjáról saját,Dicsőség, Hitvallás, húsvéti pref. 
Olv.: ApCsel 10,25-26.34-35.44-48; 1Jn 4,7-10; Jn 15,9-17

Ma van a Tömegtájékoztatás világnapja. Az egyetemes könyörgések szándékai között imádkozzunk a tö­meg­tá­jékoztatásban dolgozókért is.

Liturgia:
ApCsel 10,25-26.34-35.44-48
OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Amikor Péter megérkezett (Cezáreába), Kornéliusz (százados) eléje sietett, és a lábához borult, hogy hódoljon neki. De Péter fölemelte. „Állj fel – mondta –, hisz én is csak ember vagyok.” Majd szólásra nyitotta ajkát és ezeket mondta: „Valóban, el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”
Péter még be sem fejezte a beszédet, és a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiáradt. Mert hallották, hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalják az Istent.
Péter megszólalt: „Meg lehet-e tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?” Elrendelte tehát, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket. Őt viszont arra kérték, hogy maradjon még náluk néhány napig.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 97,1.2-3ab.3cd-4 6. tónus.
Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt. Vö. 2b. vers.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amitművelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét, * Izrael népe iránt.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Meglátta a föld minden határa, * Istenünk szabadulást hozott nékünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

1Jn 4,7-10
SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Testvéreim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van! Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát, bűneinkért engesztelésül.
Ez az Isten igéje.

ALLELUJA
Alleluja. 8. szám.
Jézus mondja: † „Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is
szeretni fogja, és hozzá költözünk.” Jn 14, 23 – 8 G. tónus.
Alleluja.

Jn 15,9-17
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.
Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések húsvét 6. vasárnapjára
Pap: Testvéreim! Isten maga a szeretet. Kérjük kegyelmét, hogy szeretetünket soha meg ne rontsa az önzés mételye!
Lektor: 1. Áldd meg, Urunk, Szentatyánkat, Ferenc pápát, hogy a Szentlélek erejével hirdesse Isten szeretetét!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szüntesd meg, Urunk, a kíméletlen vetélkedést és az ellenségeskedést a népek között, hogy szeretetben éljenek egymással!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Gyógyítsd ki, Urunk, a világot az önzés betegségéből, hogy megszűnjön az ínség és a nyomor a földön!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Engedd, Urunk, hogy egyházközségünk tagjai becsüljék meg egymásban Krisztus barátait!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Áraszd reánk, Urunk, Szentlelkedet, hogy tanításod szerint helyesen szeressük egymást!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk, Istenünk! Engedd, hogy mi, akik a keresztségben Fiad képére formálódtunk, általa az igaz szeretet példaképei lehessünk! Aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké!
Hívek: Ámen.  

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
LD honlap logó Telefon
2021 July
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Egyházmegyei hivatali szünet:
-
2021. 07. 24. - 2021. 08. 01.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2021. 08. 05. -
Lectio Divina lelkigyakorlat:
Máriagyűd -
2021. 08. 09. - 2021. 08. 12.
Nagyboldogasszony-főbúcsú:
Máriagyűd -
2021. 08. 15. -
Katekéta fakultatív képzés:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 08. 16. - 2021. 08. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség