Eseménynaptár

„Isten velünk együtt akar járni” – Fogyatékkal élők turisztikai világnapja

Pécsi Székesegyház, Dzsámi, Püspöki KincsTár: 2016. szeptember 27. kedd

makettek 20150706 005„A világot nem a külsőre tökéletesnek látszó, mintegy sminkelt emberek teszik jobbá, hanem az emberek közötti szolidaritás, a kölcsönös figyelem és tisztelet" – mondta Ferenc pápa a betegek és fogyatékkal élők szentévi zarándoklatán. Hangsúlyozta, hogy a gyógyszer, vagyis a megoldás a szeretet, és „nincsen más út: a fogyatékkal élők és szenvedők megnyílnak az élet előtt, ahogy érzik, hogy szeretik őket!".
E gondolat jegyében csatlakoznak a Pécsi Püspökség turisztikai intézményei az idén az ENSZ Turisztikai Világszervezetének kezdeményezéséhez, amelynek értelmében a Turizmus világnapja, szeptember 27. egyben az akadálymentes turizmus napja lesz.
A Pécsi Püspökség kiállításait és közösségi tereit az év minden napján ingyenesen látogathatják a fogyatékkal élők. Épületeink felújításakor és átalakításakor kiemelt szempontunk az akadálymentesítés, így az elmúlt években akadálymentessé vált a Dzsámi, a Püspöki KincsTár és a lehetőségekhez képest a Székesegyház is, azok a helyszínek, ahol szeptember 27-én különleges vezetésekkel várjuk látogatóinkat.

 

PROGRAMOK:


Székesegyház
14.00 – „Megmutatni a bensőt" - jelnyelvi vezetés
15.00 – „Tapintsátok és lássátok!" – vezetés látóknak, gyengénlátóknak és vakoknak


Dzsámi-Belvárosi Plébániatemplom
16.00 – „Megmutatni a bensőt" - jelnyelvi vezetés


Püspöki KincsTár
17.00 – „Engedjétek hozzám" esélyegyenlőségi gyerekprogram – a jelnyelv és egyházi szimbólumok megismerése az esélyegyenlőség jegyében

 

Részletek és regisztráció itt.

 

 

Program (pdf)

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyboldogasszony főünnepe:
-
2024. 08. 15. - 2024. 08. 15.
A Pécsi Egyházmegye főbúcsúja - Szentmise Máriagyűdön:
-
2024. 08. 17. - 2024. 08. 17.
KOVÁSZ - A Pécsi Egyházmegye családi napja:
-
2024. 08. 19. - 2024. 08. 19.
Szent István király ünnepe - Szentmise a székesegyházban:
-
2024. 08. 20. - 2024. 08. 20.
KILÁTÓ - Keresztény gólyatábor Sikondán:
-
2024. 08. 21. - 2024. 08. 24.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség