Elérhető a Pécsi Egyházmegyei Pedagógiai Folyóirat VII. évfolyamának 2. száma, amelyet sok szeretettel ajánlunk olvasásra és terjesztésre!

Leendő osztályfőnökökre gondolva megmutatjuk néhány intézményünk jó gyakorlatát a szülői értekezletek tartásáról, a kedves olvasók megismerkedhetnek az okoskocka oldal óvodai alkalmazási lehetőségeivel, illetve azzal is, hogyan lehet maradandó élményekhez juttatni a tanulókat történelemórán. Zarándokolni minden bizonnyal többen is szoktak, a paksi kollégák sok más remek ötletük mellett zarándoktáboruk szervezésébe, hangulatába is engednek bepillantást.

Névtelen22A Figyelj Rám! egyházmegyei pedagógiai lap elsődleges olvasói és szerzői keresztény pedagógusok, akik hivatásukat példamutatóan, kreatívan, tudományos alapokra támaszkodva végzik, Jó Istentől kapott tehetségüket tanítványaik és kollégáik javára fordítják.

A hatékony tanításnak, a nevelésnek, s a hitátadásnak is előfeltétele azonban, hogy azok, akiknek ez feladatul adatott, törekedjenek egyre jobbá válni, tökéletesebben végezni feladatukat. Ebben próbál segíteni a Figyelj Rám!, ez az elektronikus szaklap. Az olvasók tájékozódhatnak belőle a pedagógusokat leginkább foglalkoztató kérdésekről, megismerhetnek új oktatási-nevelési utakat, kezdeményezéseket, módszereket, így segít tanulni a tanítás nem könnyű mesterségét.

A lap egyúttal publikálási lehetőséget biztosít a pécsi egyházmegye keresztény pedagógusain, hitoktatóin kívül minden olyan pedagógus, vagy a társtudományokban dolgozó szakember számára, aki elég nyitott és bátor ahhoz, hogy gondolatait, ötleteit megossza másokkal, ezzel is segítve kollégáit.

Sok szülő is kedvtelve olvassa az oktatási rendszert megújító törekvéseit bemutató írásokat, illetve pedagógiai képzések résztvevői is hasznos ötleteket leshetnek el belőle.

A kiadvány hivatalosan regisztrált ISSN azonosítóval rendelkezik, amely alapján hivatkozásra alkalmas. A megjelentetett írások a pedagógus életút során készítendő portfólióban is felsorolhatók a publikációs listában.

Jelenleg az újság pdf formátumban jelenik meg a Pécsi Egyházmegye honlapján, emellett pedig egy kinyomtatott példány minden alkalommal a püspöki könyvtár állományába kerül.

A Figyelj rám! Pedagógiai Folyóirat MEGTEKINTÉSE és LETÖLTÉSE.

A megjelent cikkek között interjúk, műhelymunkák, beszámolók, tanulmányok, szakmai cikkek egyaránt helyet kapnak. (A szerkesztők fenntartják a beküldött anyagok szűrésének jogát.) A folyóirat az egyházmegye köznevelési aloldaláról érhető el, a lap alján szereplő FIGYELJ RÁM linkre kattintva.

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség