Kedves Testvéreim!
1. A betegek 22. világnapja alkalmából − melynek témája: Hit és szeretet: „Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért” (1 Jn 3,16) − különösen a betegekhez fordulok és mindazokhoz, akik ápolják, gondozzák őket. Az Egyház a szenvedő Krisztus különleges jelenlétét ismeri fel bennetek, kedves betegek. Azaz: a szenvedésünk mellett – sőt azon belül – ott van Jézus szenvedése, aki velünk hordozza terhünket, és kinyilatkoztatja annak értelmét. Amikor Isten Fia vállalta, hogy keresztre feszítsék, lerombolta a szenvedés magányát, és megvilágította sötétségét. Ily módon Isten irántunk való szeretetének misztériuma előtt állunk, amely reménnyel és bátorsággal tölt el minket: reménnyel, mert Isten szeretet-tervében a fájdalom éjjele is megnyílik a húsvéti fényre; bátorsággal, hogy minden viszontagsággal az ő társaságában, vele egyesülve nézzünk szembe.
2. Isten emberré lett Fia nem vette el az ember életéből a betegséget és a szenvedést, hanem magára véve, átformálta és új távlatot adott neki. Új távlatot, mert már nem a szenvedésé az utolsó szó, hanem az új, teljességben való életé. Átformálta, és így a Krisztussal való egységben a betegség és a szenvedés negatívumai pozitívvá válhatnak. Jézus az út, és az ő Lelkével követhetjük őt. Ahogy az Atya a Fiát szeretetből adta oda, és a Fiú önmagát ugyanazzal a szeretettel adta oda, mi is szerethetjük embertársainkat úgy, ahogy Isten szeretett bennünket, odaadva életünket testvéreinkért. Ezáltal a jó Istenben való hit jósággá válik, a megfeszített Krisztusba vetett hit erővé válik ahhoz, hogy a legvégsőkig tudjunk szeretni, még az ellenségeinket is. A Krisztusban való hit hitelességét önmagunk odaadása, a felebarát iránti szeretet bizonyítja, különösen azok felé, akik nem érdemlik meg, akik szenvednek, és akik kirekesztettek.
3. A keresztségünkből és bérmálásunkból fakadóan arra vagyunk hivatva, hogy olyanok legyünk, mint Krisztus, minden szenvedő irgalmas szamaritánusa. „A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért” (1Jn 3,16). Amikor gyengéden odafordulunk azokhoz, akiknek gondoskodásra van szükségük, akkor a reményt és Isten mosolyát visszük a világ ellentétei közé. Amikor a mások iránti nagylelkű odaadás alakítja cselekedeteinket, akkor teret adunk Krisztus Szívének, amely átmelegít bennünket. Ezáltal elősegítjük Isten országának eljövetelét.
4. Ahhoz, hogy növekedjünk a gyengédségben és a tapintatos, a másikat tiszteletben tartó szeretetben, egy keresztény példakép áll előttünk, akire bizonyossággal tekinthetünk. Ő Jézus Anyja, és a mi Anyánk, aki odafigyel Isten hangjára és gyermekeinek szükségleteire, nehézségeire. Mária a benne megtestesülő isteni irgalmasságtól ösztönözve elfelejti önmagát és Galileából Júdeába siet, hogy találkozzon unokanővérével, Erzsébettel, és segítsen neki. A kánai menyegzőn közbenjár Fiánál, amikor látja, hogy elfogy az ünnepi bor. Élete zarándoklata során szívében hordja az öreg Simeon szavait, amelyek előre hírül adják neki, hogy majd tőr járja át lelkét; és lelki erősséggel marad Jézus keresztjének lábánál. Ő tudja, hogyan lehet végigjárni ezt az utat, ezért ő az Anyja minden betegnek és szenvedőnek. Bizalommal, gyermeki tisztelettel és azzal a bizonyossággal fordulhatunk hozzá, hogy ő segít nekünk, támogat minket, és nem hagy el bennünket. Ő a Feltámadt Megfeszített Anyja: keresztjeink mellett marad, és kísér minket utunkon a feltámadás és a teljes élet felé.
5. Szent János, a tanítvány, aki Máriával állt a kereszt lábánál, visszavezet minket a hit és a szeretet forrásához, Isten szívéhez, aki „szeretet” (1Jn 4,8.16), és emlékeztet, hogy nem szerethetjük Istent, ha nem szeretjük a testvéreket. Aki Máriával a kereszt alatt áll, az megtanul úgy szeretni, mint Jézus. A kereszt „Isten irántunk való hűséges szeretetének bizonyossága. Olyan nagy ez a szeretet, hogy belép bűnünkbe és megbocsájtja azt; belép szenvedésünkbe és erőt ad, hogy hordozni tudjuk; belép a halálba is, hogy legyőzze és üdvözítsen minket… Krisztus keresztje arra is hív, hogy hagyjuk magunkat megragadni ettől a szeretettől, arra tanít, hogy mindig irgalommal és szeretettel tekintsünk a másikra, különösen arra, aki szenved, akinek segítségre van szüksége.” (keresztút a fiatalokkal, Rio de Janeiro, 2013. július 26.).
A betegek 22. világnapját Szűz Mária közbenjárására bízom: segítse a betegeket, hogy szenvedésüket közösségben éljék meg Jézus Krisztussal, és támogassa azokat, akik gondoskodnak róluk. Szívből adom apostoli áldásomat mindenkire, betegekre, egészségügyi dolgozókra és önkéntesekre.
Vatikán, 2013. december 6.
Ferenc pápa
