A Házasság hete illetve a Szerelmi kalandtúra folytatásaként, egy új házasság építő rendezvény sorozatra hívjuk az érdeklődő házaspárokat! A családreferatúra szervezésében, havonta kerülnek megrendezésre a közösségi alkalmak.

A házasság művészete rendezvény sorozatot azzal a céllal indítjuk el, hogy az év folyamán ne csak egy-egy hétre figyeljenek oda a párok kapcsolatuk ápolására, hanem folyamatosan azon igyekezzenek, hogy egyre szebbé formálják házasságukat.

A hamarosan induló program alapja „A házasság művészete” népszerű, videofilmes rendezvény, amely lebilincselő történetek, szakértőkkel készült interjúk, komikus jelenetek és egyebek révén friss és izgalmas módon mutatja be Isten házasságra vonatkozó tervét. Tetszőleges korú házaspárokat hivatott segíteni abban, hogy kapcsolatuk kellően tartalmassá és bensőségessé váljék. „A házasság művészete” bibliai bölcsesség, humor, gyakorlatias meglátások, elmélkedés és feladatok révén bátorítja a párokat, hogy erős házasságot alakítsanak ki. Ezen kívül közös alkalmainkat még az adott témához illő gondolatokkal, előadásokkal, személyes történetekkel, mesés, zenés elemekkel szeretnénk színesíteni.

A vírus helyzetre való tekintettel bár a tervezett időpontban, március 26-án 17 órától, de nem személyesen, hanem online formában, Zoom felületen keresztül tudjuk elindítani a rendezvényt, aminek persze előnye, hogy a távolság nem jelenthet akadályt! ;-) Az alkalmakat havi rendszerességgel fogjuk tartani 2 órás időtartamban, péntekenként 17-19 óráig. A szükséges anyagokat mindig előre el fogjuk küldeni emailben, hogy lehetőség legyen az előzetes kinyomtatásukra.

A részvételi szándékot kérjük legkésőbb március 15-ig jelezzék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen a férj és feleség teljes nevének, illetve annak az email címnek a megadásával, amivel a Zoom alkalmakhoz kapcsolódni szeretnének! Kérjük, hogy a címet is tüntessék fel, mert terveink szerint a vírushelyzet megszűnésével majd áttérnénk a személyes találkozásra is!

A szervezők nevében sok szeretettel várjuk az érdeklődőket:

Simon Béla, Kapitányné Légrádi Éva családpasztorális munkatársak

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó