Felföldi László pécsi megyéspüspök nagyböjti triduumot tartva közös elmélkedésre hívja az egyházmegye híveit. Az online formában szervezett ájtatosság-sorozat második napján a főpásztor a családokhoz, különösen a férfiakhoz szól, akiknek forrássá kell válniuk.

„Szeretettel köszöntöm a Kedves Testvéreket!

Elindultunk és átléptünk a hit kapuján, meghoztuk a döntést, hogy Istennel akarjuk járni életünket. Már látjuk, hogy életünk legfontosabb forrásai a kapcsolatok, Istennel és önmagunkkal szembeni kötődésünk, melynek rendkívül fontos alapja a család, a velük való kapcsolat. A mai világ, melyben élünk, arra irányít, hogy erre tekintsünk, ezen elmélkedjünk, gondolkodjunk. A jelen helyzet, amely még jobban otthonainkba zár, elénk tárja ennek fontosságát. Vannak családok, ahol most nagyon nehéz, nagy a teher, mindenkinek gondot jelent és próbára teszi a kapcsolatrendszert. De nem mindegy, hogy ez most megerősít vagy véglegesen elgyengít. Az ember élete, a közösségek, az Egyház és a nemzet a család alapján nyugszik, az adja meg teljességét és lényegét.

Ha egy közösségnek nem a család az alapja és nem az a célja, hogy jobb, boldogabb, derűsebb családok legyenek, akkor miért létezik, mit ér el? Közvetlen vagy közvetett úton csak ez lehet az indíttatás! Az Egyház életének, az evangélium hirdetésének is ez a lényege. Az előttünk álló időben, amikor majd újra találkozhatunk, közösségben lehetünk, megtarthatjuk a rendezvényeinket, akkor elsősorban a családokra kell figyelni, hogy mindent megtegyünk és mindent megadjunk a magunk életterén, egyházközségén, feladatainkon keresztül. Így a családok lelki-, szellemi- és közösségi élete támogatást kap a szép élet vezetéséhez. Ezért fontos erről elmélkedni, gondolkodni.

Kívülről nem lehet megmondani, hogyan kell egy családnak élni. Minden ember, minden család a szeretetnek, örömnek, áldozatnak, szenvedésnek olyan útján indult el, amelyen még senki nem járt. Ezért nem lehet kívülről pontos utat mutatni, de lehet segíteni egymást, lehet erősíteni a szíveket, gazdagítani azt a reményt, amely a holnap felé visz.

Amikor Isten a teremtés végére ér a Biblia szavai szerint – hiszen a teremtés örök –, akkor az utolsó mozzanat a család.

„Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,27)

Amikor Jézus harminc év csend után a családból kilépve Názáret zárt valóságát elhagyja, akkor Istenfiúságának első nagy jelét, szeretetének első nagy mozzanatát a családban teszi, a Kánai menyegzőn. Odalép, megmutatja, hogy az emberekért van, akiknek elfogyott boruk, de Ő megmentette a lakodalmat, a házasságot és így a családot. (vö. Jn 2,1-12) Ma is nagy veszély, hogy az embereknek elfogy a boruk, vagyis a szeretet-, az élet- és remény derűje, jó hangulata, és már nem tudják, mit tegyenek. Ez a család válsága, a válások tragédiája! Pedig Jézus ma is odaáll mellénk, ma is át tudja változtatni a vízízű életet! Csak tegyük meg, amit kér tőlünk, lépjük meg, amit elvár tőlünk! Utána megtapasztaljuk az életnek és szeretetének azt a formáló csodáját, ami jóízűvé és a szép szeretetet szolgálóvá teszi sorsunkat.

Másik nagyon fontos kép a tékozló fiú hazatérésében az apa története, amely ugyanúgy a család titkáról szól. Az apának egyetlen vágya van, hogy leültesse gyermekeit a közös asztalhoz. Mindegy honnét jöttek, milyen messziről, mi történt – a lényeg, hogy mindenki üljön oda. Mert a család csak az asztal körül válhat erőssé, ott formálódik a szív, onnan tud elindulni. De mindkét fiú eltávolodott, mindkettő sokat tékozolt, ugyanakkor nekik is ezt kell majd tenniük, leülni az atya asztalához, aki ünnepet rendez, mert ez a család forrása! (vö. Lk 15,11-32) A vasárnap, születésnapok, névnapok azok az alkalmak, amikor az emberek együtt vannak, de ez csak akkor ünnep, ha a szeretetről szól. Így ez már nem csak munkaszüneti nap, hanem az élet és a szeretet ünnepe, ami mindig átöltöztet, erősít, teljesebbé teszi a sorsunk. Isten erre hív a hetedik napon, hogy kiemeljen a mindennapok szorításából és ünneplőbe öltözteti testünket, lelkünket, gondolatinkat. Ezt tartjuk meg a közösségben, nemzetünk sorsában és ennek a belső gazdagsága adja meg azt, ami a hétköznapok erejét teljesebbé teszi. Ebben az ünnepben megtapasztaljuk, hogy időt kell adnunk, megélni a törődést és szolgálni. Ahhoz, hogy az Atyához váljunk hasonlóvá, éljük át ennek a ránk nehezedő ünnepnek a valóságát! A példabeszédben az apa nem magával van elfoglalva, hiszen azt mondja fiának: mindenem a tiéd, ez nem rólam szól, hanem rólad. (vö. Lk 15,23) Ez a mindent átadó biztonságos szeretet! A világnak nem egy újabb fiúra van szüksége, hanem apára, aki kitárt karokkal várja gyermekét, és akinek öröme, hogy keze megpihenhet fiai vállán, melyet az atyai ház, a templom vár. Ez átformál, átalakít és a fiú az asztalnál férfivá válik, hogy ebben a céltalan világban képes legyen átadni az üzenetet és bátran hirdesse, hogy az út, az igazság és az élet Jézus Krisztus. Amikor pedig ezt választjuk, nem találjuk meg eltékozolt életünket sem.

Újabb fontos kép, kifejezetten Szent József évében az ő harca önmagával a rábízottakért. József nem lát mindent, nem ért mindent, nem tudja, hogy mi miért történik, mégis hallgat az álomra, a vívódás után megszületett valóságra. Majd dönt és szeretetébe fogadja Máriát és a méhében fogant Jézust. A férfi a családban nélkülözhetetlen megtartó erő. Ezért nekünk is dönteni kell: menekülünk vagy beleállunk, felnőtt terveinket valósítjuk meg vagy gyermeki vágyainkat követjük? Ezt nem kerülheti el egyik férfi sem, hiszen ezen múlik családjának jövője! A férfi erőforrása a hite, ezért fontos, hogy azt jól élje meg, mert nincs más! Neki a családi asztalnál forrássá kell válni!

Benedek Marcell egy tragikus napon temette édesanyját és édesapját, mely után ezt írta naplójába:

Felnézek az égre, kitisztult, a kegyetlen fehér telihold elhalványította az augusztusi csillagokat. Pusztán, ridegen borul fölénk az ég. Köztem és az ég között nincs már senki, felnőtt vagyok, nincs, aki a viharban védelmezőn fölém borulna, rajtam a sor, hogy gyönge testem sátrát kifeszítse kedveseim fölött.

A felnőtté válás pillanatára el kell jutnia minden nőnek és férfinak, hogy így tudják megteremteni családjaikban a szeretet biztonságát, hogy ég és föld között, Isten és ember között ne legyen senki. Olyan kapcsolatba kell lépniük, olyan erőt kell megtapasztalniuk, olyan forrássá kell válniuk, hogy szeretteik érezzék az élet védelmező sátrát. A család a szolgálat helye: a hitvesek egymás és gyermekeik iránti szolgálata. De nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekeket nem kiszolgálni kell, hanem megtanítani a szolgálatra. A közösségben nem teszünk szívességet, mert a családban nem szívességből cselekszünk, hanem egymásért. Ezt kell a szívbe eljuttatni, ezt kell megérteni, innét kell indulni, mert így válik a család az életnek, az Egyháznak, a közösségnek az alapsejtjévé ebben a zavarodott, sötét világban és így gyógyít, így válik teremtő, új életté.

Bízom azokban a csodálatos családokban, akiket eddig megismertem, és akiket meg fogok ismerni ezen a területen, melyet Isten rám bízott. Így az Ő szép, gazdag életén keresztül tudunk a küzdő családoknak új lendületet, gazdagságot és szeretet adni, mely által megértjük és megéljük Isten teremtő erejét és szeretetének valóságát.

Ez a szép szeretet iskolája, mellyel kapcsolatban Szent II. János Pál pápa üzenete mindennél fontosabb és valóságosabb:

A szép szeretet elsősorban az imádságban tanulható, az imádsággal ugyanis mindig együtt jár a Krisztussal Istenben való belső rejtőzés. A ti életetek már el van rejtve Krisztussal Istenben. A Szentlélek, a szép szeretet forrása csak az ilyen elrejtettségben működik. Ő nem csak Mária és József szívében ébresztette fel ezt a szeretetet, hanem minden olyan házaspár szívében, akik készek meghallani Isten szavát és megtartani azt. Minden család jövője ettől a szép szeretettől függ. A házastársak, a szülők, a gyermekek és az összes nemzedékek kölcsönös szeretetétől függ."

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2