November 19-i ünnepnapja alkalmából egész hetes rendezvénysorozattal állítottak emléket a szentté avatott Árpád-házi királylánynak a nevéhez fűződő rózsacsoda és életének példáján keresztül Dombóváron, az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvodában. Az óvoda összeállítását adjuk közre.

Az intézményben minden nevelési évben egy egész hetet szentelnek a nevelők arra, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet életével, személyével, példájával megismertessék a gyermekeket. Az óvoda névadójának ünnepére való előkészületek az intézmény négy csoportjában történtek. A szépre, a jóra, az örömre való lelki készülődést ún. csendes-percek foglalkozásokkal alapozták meg az óvodapedagógusok.

A heti téma kiindulópontját a Szent Erzsébet alakjához kötődő rózsacsoda legenda adta. A történetet jellemző motívumaihoz, cselekményéhez, szereplőihez (rózsa, kenyér, király, királylány, vár, csoda, jócselekedet) fűzték játékaikat, tevékenységeiket, kezdeményezéseiket, a gyerekek ötleteit, életkori- és egyéni sajátosságait figyelembe véve. Az egyes óvodai nevelési területeken belül olyan játékba épített párhuzamos tevékenységeket szerveztek az óvodapedagógusok, amelyek segítettek közelebb hozni a gyerekekhez Szent Erzsébet alakját, tulajdonságait: irgalom, jóság, önzetlenség, Isten iránti szeretet. Életének példáját követve egész héten gyűjtötték óvodásaikkal a jócselekedeteket.  A változatos, tevékenységekhez irodalmi, zenei anyagot és mozgást is kapcsoltak. A gyermekek kézügyességére, kreativitására, fantáziájára építve ötletes dekorációk, alkotások születtek.

Az óvoda a szülőket az ünnepi készülődésbe évről-évre egy családi rajzpályázat-felhívással vonja be, melynek témáját a rózsacsoda legenda adja.

Felhívásukra, a tartalmas együtt töltött idő, a gyermekekkel közös, élményekkel teli olvasást, alkotást, meghitt ünnepi készülődést követően, sok szép pályamunka érkezett, melyeket az intézmény ajándékcsomaggal jutalmazott. A családi és gyerekmunkákat az óvoda tornatermében állították ki, ahol mindenki megcsodálhatta azokat.

November 17-én, az óvodai ünnepségre a gyerekek a rózsákkal kirakott szeretet útján érkeztek meg. Az ünnepély keretében dr. Hegedűs János plébános osztotta meg szeretetteljes gondolatait, felidézve Szent Erzsébet alakját. Szent Erzsébet a néphagyományban is megjelenik. Ehhez kapcsolódóan adták elő a Csillag csoportos gyerekek népi- és dalos játékaikat. A meghitt műsort a családi rajzpályázat résztvevőinek jutalmazása követte. Végezetül János atya megáldotta a Szent Erzsébet napi kenyereket - az önzetlenség és szeretet jelképeit - melyeket délután a családok örömmel vittek haza. A dombóvári Szigethy Sütöde és Cukrászda 120 db mini kenyér felajánlásával járult hozzá a rendezvény sikeréhez

Immár hagyomány, hogy minden tanév novemberében, a nagycsoportos gyerekek a szászvári várkastélyba kirándulnak, ahol interaktív kiállítás keretében ismerkednek meg a középkori várkastély életével, a vár tereivel, kápolnájával, berendezési tárgyaival, a korabeli ruhákkal.

A nevelők az óvodásokkal rendszeresen látogatják az otthonokban élő idős embereket, mely által a segítségnyújtás fontosságáról, az örömszerzésről is közvetlen tapasztalatot szerezhetnek növendékeik. Az idei tanévben a Skóciai Szent Margit Gondozóotthonban jártak a Szivárvány csoportos gyerekek, ahol táncunkkal, énekünkkel, ajándékba vitt kézműves alkotásukkal szereztek örömet az idős embereknek.

Az óvoda alapítványa, a Kisbarát Alapítvány, az Erzsébet naphoz közeledve az óvodai SZMK a szülők összefogásával szervezte meg immáron harmadik alkalommal jótékonysági bálját, melynek bevételével az intézmény alapítványát támogatták. A szervezés és a bál lebonyolítása mellett a báli bevételt gyarapító tombola tárgyak felajánlásában és gyűjtésében is nagy szerepet vállalt a szülők és az óvoda közössége.

Szöveg és fotó: Királyné Lukács Gyöngyi óvodapedagógus

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség