Pécs egyik legnépszerűbb, és minden bizonnyal a legszebb panorámával rendelkező temploma, a havihegyi templom az elmúlt hónapokban megújult. Az épület átadása és megáldása a hagyományos augusztus eleji búcsún történik augusztus 4. és 6. között, amikor a zarándokok arra is emlékeznek, hogy 320 évvel ezelőtt milyen nagy összefogással épült a templom.

Az 1690-es pestisjárvány elmúlásának emlékére a pécsiek templomot építettek Havas Boldogasszony tiszteletére. Példátlan összefogás kísérte az építkezést, a helyiek a meredek hegyoldalon a hátukon, vállukon cipelt zsákokban hordták fel az építőanyagot a Kakasdomb hófehér szikláira. A felszentelt és régóta búcsújáró helyként tisztelt Havas Boldogasszony-templom 1697-re készült el. A 320 éve emelt épületen az elmúlt hónapokban nagy felújítást végeztek a szakemberek, külső falait újravakolták, a tetőzet léceit és cserepeit is kicserélték, valamint a templom körüli járdát is megújították. A felújított templomot a hagyományos augusztus eleji búcsún áldja meg Udvardy György pécsi megyéspüspök.
A háromnapos búcsú során a zarándokok szentségimádáson, körmeneten vehetnek részt, és több szentmisét is tartanak, ezek egy része szabadtéri szertartás lesz. A főpásztor a szombat esti püspöki szentmisén áldja meg az elkészült templomot.
Szeretettel várják a zarándokokat, akik szívesen csatlakoznának a három búcsúnap eseményeihez!

A részletes program itt tekinthető meg.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség