December 29. és január 2. között rendezték meg a 37. év végi Taizéi Ifjúsági Találkozót. Ezúttal Prágában gyűlt össze csaknem 30 ezer javarészt európai, de a világ számos országából is érkező fiatal. 

Magyarországról 1050-en zarándokoltak el a találkozóra.  

Hogyan válhatunk a Föld sójává? Erre a kérdésre keresték a választ az idei Taizéi Ifjúsági Találkozón. A PécsiKatifi negyedik alkalommal szervezett utat a Pécsi Egyházmegyéből érkező fiatalok számára az év végi Taizéi-találkozóra. Idén 34-en vágtak neki a hosszú útnak, és közülük tízen csatlakoztak a korábban kiérkező 50 fős önkéntes csapathoz.

Magyarországról 1050-en zarándokoltak el a találkozóra.

A találkozó ideje alatt a résztvevőket plébániákhoz osztották be, ahol a délelőtti imaórák és az azt követő kiscsoportos beszélgetések zajlottak. A szállásokat is itt jelölték ki, néhányan családoknál, többen iskolákban, közösségi termekben kaptak helyet. Délutánonként számos műhelyfoglalkozás közül válogathattak az érdeklődők, illetve lehetőség nyílt városnézésre is. Esténként mindenki a külvárosban felállított imacsarnokban találkozott, ahol megkapták a vacsorát és a másnapi ebédet, majd részt vettek a taizéi testvérek esti imaóráján. A találkozó központi kérdése – amelyről a kiscsoportokban, a műhelyeken és az imákon elmélkedtek – az volt, hogy hogyan válhatunk a Föld sójává, illetve hogyan vállalhatunk szolidaritást mind a környezetünkben, mind pedig a háborúk sújtotta területeken élő emberekkel. 

December 31-én este a plébániákon a békéért ajánlott virrasztás után a Nemzetek ünnepe következett, ahol minden nép bemutatkozott egy-egy hagyományos tánccal, énekkel, játékkal, így köszöntve az új esztendőt.

A szilveszter esti imán Alois testvér, az Taizé közösség perjele bejelentette, hogy a következő európai találkozót a spanyolországi Valenciában rendezik meg. A szilveszter esti imán Alois testvér, az Taizé közösség perjele bejelentette, hogy a következő európai találkozót a spanyolországi Valenciában rendezik meg. 

A találkozó után a Pécsi Egyházmegye fiataljai megköszönték a PécsiKatifinek és a Pécsi Egyházmegyének, hogy lehetővé tették az utazást. Amint levelükben írják: „Megtapasztalhattuk, hogy mekkora ereje van annak, mikor a világ legkülönbözőbb országaiból érkező fiataljai mind ugyanazért a célért, ugyanannak a názáreti Jézusnak a nevében gyűlnek össze imádkozni, megosztani egymással tapasztalataikat.”

 

TOVÁBBI KÉPEK A TALÁLKOZÓRÓL >>

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 19. - 2024. 05. 19.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség