Idén november 10-11-én tartottak kétnapos lelkigyakorlatot a pécsi egyházmegyei karitász önkénteseinek. Az együtt töltött hétvégén a tanulás, a tapasztalatszerzés, az információcsere és fejlődés mellett a feltöltődésé a főszerep.

DSC 0108
Pénteken este szentmisével kezdődött a program a pécsi Székesegyházban, majd a Magtár Látogatóközpontban Garadnay Balázs a szeretet lelki és gyakorlati megnyilvánulásairól tartott előadást. A karitász-önkéntesek számára a mindennapok küzdelmeiben is hasznos üzenetet fogalmazott meg Balázs atya: „ahol nincs szeretet, oda vinni kell”.

Szombaton Várda Ferenc előadásában a szeretet különböző formáiról így szólt: „szeretni nem elegendő, megfelelően kell szeretnünk. Mindenki másmilyen szeretetre, törődésre vágyik és képesnek kell lennünk rá, hogy felismerjük ezt, hogy mindenkinek azt a gondoskodást nyújthassuk, ami boldoggá teszi, s felemeli őt.”

A PécsiKatifi önkéntese, Geiszelhardt Sára a jelenkor fiataljaira jellemző sajátosságokról beszélt, valamint ismertette a lehetőségeket, hogyan lehet bevonni a fiatalokat az önkéntes tevékenységekbe. A plébániai csoportokról és az országos programokról Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója és Szép Sándor szakmai vezető tartott előadást. A résztvevők az országos példákat megismerve ötleteket kaphattak, hogyan végezhetik hatékonyabban tevékenységüket.

DSC 0154

Délután az egyházmegye három Caritas Hungarica-díjasát ismerték meg, majd kiscsoportos beszélgetés során oszthatták meg egymással a munka örömeit, feladatait, kihívásait, nehézségeit, megoldásait és azt, hogy mit jelent számukra önzetlenül segíteni Krisztus nevében.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség