Négy őszi hétvégén lesz lehetőség az elcsendesedésre, visszavonulásra azokon a csoportos, vezetett lelkigyakorlatokon, amelyekre azonos hivatást gyakorló, vagy hasonló élethelyzetben lévő résztvevőket várnak. A plébániai munkatársaknak szervezett kétnapos lelkigyakorlatra már lehet jelentkezni.

180808 mgyud lelkigyakorlatok 2018 web

A lelkigyakorlat a keresztény hagyományban alkalom arra, hogy az ember visszavonuljon, és a csendben mélyebben találkozzon Istennel és önmagával. Az elcsendesedés lehetőség, hogy Isten szavára figyelve, a Szentlélek vezetésével megtaláljuk az Úr akaratát, építsük a vele való barátságot, és aszerint rendezzük életünket, kapcsolatainkat. A mai embernek is szüksége van az ilyen elmélyülésre, mert a találkozás megújulást és reményt hoz számunkra is.

Ezért szervez a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön a „Domus Mariae” lelkigyakorlatos házban rövid, csoportos lelkigyakorlatokat. A csoportok egy-egy hivatás vagy élethelyzet mentén szerveződnek, így az ősz folyamán lesz majd lelkigyakorlat plébániai munkatársaknak, az egészségügyben dolgozóknak, pedagógusoknak, elváltaknak. A lelkigyakorlatok célja, hogy a Jézus Krisztussal való találkozás ereje új lendületet, és igazi fejlődést hozzon minden résztvevő számára, hogy még elkötelezettebben tudják megélni és továbbadni a keresztény értékeket.

Plébániai munkatársak lelkigyakorlata
2018. augusztus 31. – szeptember 1.
Vezeti: Bacsmai László, mohácsi plébános

Orvosok, ápolók lelkigyakorlata
2018. október 12 – 14.
Vezeti: Nyúl Viktor, pasztorális helynök

Katolikus intézmények pedagógusainak lelkigyakorlata
2018. október 26 – 28.
Vezeti: Nyúl Viktor, pasztorális helynök

Elváltak lelkigyakorlata | JELENTKEZÉS ITT.
2018. november 9 – 11.
Vezeti: Madocsai Bea és munkatársai

További információt kérni a Pécsi Egyházmegye pasztorális irodáján lehet a 72/513 011-es telefonszámon, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Plakát (pdf)

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség