Az Abaligeti Plébánia korán felbukkan írásos emlékeink között, Mária Magdolna templomát már 1332-ben említik. A település mindvégig hűségesen ragaszkodott védőszentjéhez. A 2005-ben egyházi fenntartás alá kerülő általános iskola is Szent Mária Magdolna nevét viseli, a 2013-ban, Dr. Udvardy György megyéspüspök által megáldott, játszótérként is, pihenőhelyként is szolgáló templomkert pedig Mária Magdolna városáról kapta a Magdala nevet.

abaligeti templom belsoIdén július 26-án, vasárnap tartják a hagyományos Magdolna Napi búcsút. Az ünnepi szentmisét Dr. Cziglányi Zsolt plébános mutatja be a falu hajdani és jelenlegi lakóiért, rokonaikért és a vendégekért.

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a búcsú estéjén színvonalas komolyzenei koncertre várják az érdeklődőket. A közönség többször hallhatott már Fischer Annie-ösztöndíjas szólistákat is. Az idei évben Szamosi Szabolcs (orgona) és a Pannon Filharmonikusok művészeiből alakult Harmónia vonósnégyes ad koncertet. Közreműködik: Büttner Orsolya – hegedű, Bartha Noémi – hegedű, Murin Jaroslav – brácsa és Szakács Viktória – cselló. Műsoron Telemann, Mozart, Händel és Vivaldi művei.

A belépés díjtalan.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség