Az óvoda névadó szentjének ünnepnapjához kapcsolódva rendezték meg az immár hagyományos Nagyszülők hete elnevezésű programsorozatot október első hetében Mohácson, az Assisi Szent Ferenc Tagóvodában, melyen a nagypapák, a nagymamák és unokáik közös programokon vettek részt. Az óvoda beszámolóját szerkesztve közöljük.

Az idei nevelési évünk kiemelt feladatai között a teremtett világ védelme, a szelektivitás és az újrahasznosítás kapja a főszerepet. Ennek hatékony megvalósítása érdekében és az újrahasznosítás keretében dolgozták fel az óvodai csoportok Szent Ferenc életét, természet- és állatszeretetét.

szent ferenc tagovoda1

Az iskolába készülő gyermekek a Naphimnuszt jelenítették meg újságpapírból, a többi csoport textilből Szent Ferencet, az erdőt és az erdő állatait készítették el, papírhengerek felhasználásával az erdő, mező állatait és Szent Ferencet alkották meg, és voltak, akik a műanyagot választották az újrahasznosítás anyagának, ezekből készítették el a föld állatait.

szent ferenc tagovoda4

A jó hangulatú, tartalmas, ötletes délelőtt zárásaként Bacsmai László plébános, kerületi esperes, iskolalelkész Assisi Szent Ferenc gondolatait osztotta meg a gyerekekkel.

Szöveg és fotó: Báráczné Szántó Mariann tagóvodavezető

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség