2022.10.24.

Hagyományteremtő kezdeményezést valósított meg a Pécsi Egyházmegye főpásztora, amikor édesapák és fiaik, valamint nagypapák részvételével szervezett gyalogos zarándoklatot Pécsről Máriagyűdre. Az október 22-én megrendezett programon mintegy 130 fiatal és idősebb korú zarándok, köztük több tucatnyi gyermek tette meg a több mint 20 km-es távolságot Felföldi László pécsi megyéspüspök, Máger Róbert, az Egyházmegyei Hivatal irodaigazgatója és Kovács József püspöki titkár társaságában.

2022.10.24.

Megtelt hívekkel október 22-én este a pécsi székesegyház, ahol a Nyolc Boldogság Közösség nővérei első alkalommal rendeztek Rózsaeső imaestet a Pécsi Egyházmegyében. A Lisieux-i Kis Szent Teréz közbenjárását kérő imaalkalmat a Közösség 30 éve szervezi a világ számos országában, köztük hazánkban is több helyszínen.

2022.10.24.

A Pécsi Egyházmegye társvédőszentjére, Szent Mór püspökre emlékezünk liturgikus emléknapján, október 25-én.

2022.10.22.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

2022.10.21.

A munkatársi közösségi napot október 20-án tartották a Pécshez közeli Mánfán, a Szent Szív Társaság - Sacré Coeur nővérek MaranaTha Lelkigyakorlatos Házában. A programon - a világi munkatársak mellett - Felföldi László megyéspüspök, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató és Kovács József püspöki titkár is részt vett.

2022.10.21.

Az Egyház 1926 óta minden év októberének utolsó előtti vasárnapján tartja a világmisszió napját. Idén október 23-án a templomokban is a missziókért és a hithirdetőkért imádkozunk, és a perselypénzt is erre a célra fordítják. A missziós világnapra Ferenc pápa üzenettel fordult a hívekhez.

2022.10.21.

Forbát Alfréd Építészeti Díjat és Építészetért Elismerő Oklevelet adományozott a Dél-dunántúli Építész Kamara Elnöksége Viczencz Ottó építésznek a Rózsakert rekonstrukciója, az Egyházmegyei Turisztikai Információs Pont és a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár tervezéséért.

2022.10.19.

Már hagyomány, hogy a Szükséget Szenvedő Egyház pápai jogú nemzetközi segélyszervezet minden évben október 18-án arra hívja a gyermekeket az egész világon, hogy közösen imádkozzák a rózsafüzért a világ békéjéért. A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézményekben és a plébániai hittanórák keretében idén is több száz gyermek kapcsolódott be a világméretű imaláncba.

2022.10.19.

Névadójának emléknapján, október 18-án ünnepelte a dombóvári Szent Lukács Kórház, hogy az intézmény 20 évvel ezelőtt, 2002-ben felvette az evangélista nevét és felszentelték a kórház területén adományokból felépült Maria Mater Dei kápolnát. Az évforduló alkalmából hálaadó szentmisét mutatott be Mayer Mihály nyugalmazott pécsi püspök, aki még főpásztori szolgálata idején szentelte fel a kápolnát. A meghívott vendégek között volt Felföldi László pécsi megyéspüspök is.

2022.10.18.

Kórházlelkészségi önkéntes szolgálatra újonnan jelentkezőknek tartottak szakmai napot október 15-én Pécsen, a Püspöki Hivatalban. A szolgálathoz a közelmúltban csatlakozott tizenhat önkéntes szolgálattevő a Pécsi Egyházmegye kórházlelkészi szolgálatának működésével és lelkiségével ismerkedett meg.

2022.10.18.

A mohácsi Park Utcai Általános Iskola 230 tanulója látogatott el az Erntedankfestre, a német ajkúak hagyományos őszi hálaadó ünnepségére október 12-én. Az iskola beszámolóját közöljük.

2022.10.17.

A gyászfeldolgozásban nyújt segítséget az a kezdeményezés, mely a Pécsi Egyházmegye több plébániáján, Szigetváron, Bikalon, Pécsen és Szekszárdon indul ez év őszén. Az önsegítő, gyászfeldolgozó sorstárscsoportokba azokat várják, akik régebben vagy a közelmúltban veszítették el hozzátartozójukat. Az alábbiakban a Bikalon induló csoportba való jelentkezés részleteit adjuk közre.

2022.10.15.

Avilai Nagy Szent Teréz liturgikus emléknapján, október 15-én koncelebrált ünnepi szentmisét mutatott be az újbudai Magyar Szentek-templomában Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. A szertartást követően adták át az idei Caritas Hungarica díjakat. A Pécsi Egyházmegyéből három plébániai önkéntes vehette át a díjat példaértékű szolgálatuk elismeréseként.

2022.10.15.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Veres András püspök a római központú Laudato si’ Movement (LSM) teremtésvédelmi mozgalom delegációjával, Cecilia Dall’Oglioval, az európai programokért felelős igazgatóhelyettessel és Elena Attanasival, az Európáért felelős programkoordinátorral találkozott október 14-én.

2022.10.15.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor pasztorális helynök gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Évközi XXIX. vasárnap, 2022. október 16.)

2022.10.14.

Az egyházmegyék teremtésvédelmi munkatársai számára szervezett találkozót a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága október 11-én és 12-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A rendezvényen Székely János püspököt, a Caritas in Veritate Bizottság elnökét és Bánlaki Zsanettet, a bizottság irodavezetőjét a teremtésvédelem tudatosításának és gyakorlatba való átültetésének lehetőségeiről kérdeztük. A találkozóra ellátogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök is.

2022.10.13.

Felföldi László pécsi megyéspüspök meghívására érkezett és alapított új közösségi házat a Nyolc Boldogság Közösség ez év augusztusában Pécsen, melynek három szerzetesnővére máris üde színfoltjai a hitéletnek. A nővérek jellemzően az ifjúságpasztorációban teljesítik küldetésüket, de tartanak imaestet, vállalnak lelki beszélgetést és mentorálást, de közös imádságukban is lehet hozzájuk csatlakozni. Köztünk élnek és bárki számára megszólíthatók. A pécsi alapítás vezetőjével, Versegi Beáta nővérrel éppen kutyasétáltatás közben beszélgettünk.

2022.10.13.

Az október 6-9. között immár 15. alkalommal megrendezett „72 óra kompromisszum nélkül” akcióra a Pécsi Egyházmegye területéről 86 katolikus fiatal regisztrált önkéntes szolgálatra.

2022.10.13.

Október 8-án, Kaposváron rendezték meg az Életvédő nap idei országos rendezvényét, melyen a Pécsi Egyházmegye családpasztorációs munkatársa is részt vett. Kapitányné Légrádi Éva beszámolóját közöljük.

2022.10.13.

Szeptemberben háromnapos kirándulást tettek a mohácsi Park Utcai Általános Iskola 7. osztályos tanulói a Béda-Karapancsa Tájvédelmi Területen. Az alábbiakban a diákok és tanáruk élménybeszámolóját közöljük.

2022.10.13.

Az óvoda névadó szentjének ünnepnapjához kapcsolódva rendezték meg az immár hagyományos Nagyszülők hete elnevezésű programsorozatot október első hetében Mohácson, az Assisi Szent Ferenc Tagóvodában, melyen a nagypapák, a nagymamák és unokáik közös programokon vettek részt. Az óvoda beszámolóját szerkesztve közöljük.

2022.10.12.

Az október 11-én ünnepélyesen átadott új kollégiumépületet Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg, aki Dr. Kovács Gusztávval, a PPHF rektorával és Hegyi Lászlóval, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főtanácsadójával vágta át a nemzeti színű szalagot. A megnyitó dátuma a II. vatikáni zsinat (1962-65) megnyitásának napja, egyben 60. évfordulója. A főiskola ugyanis ezer szállal kötődik a zsinat által megfogalmazott eszmékhez, a kollégiumban helyet kapó szakkollégium névadója is az a Szent XXIII. János pápa, aki a zsinatot összehívta. Szintén az ünnepélyen adták át az újjászerveződött Egyetemi Lelkészség PPHF-en kialakított irodáját is.

2022.10.12.

Több mint félmilliárd forint kormányzati támogatásból újul meg a tamási Nagyboldogasszony-templom és a hozzá tartozó plébánia épülete. A munkálatok kivitelezéséről szóló szerződést ünnepélyes külsőségek között írta alá Csibi Imre plébános és Vilyevácz József, a kivitelező cég képviselője az október 7-én megtartott egyházközségi képviselő-testületi ülésen.

2022.10.11.

Templomszentelési évfordulót ünnepeltek az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérek október 9-én Kozármislenyben, ahol a Flüei Szent Miklós kolostortemplom felszentelésének 25. évfordulóján Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét.

2022.10.11.

Hagyományosan szeptember utolsó és október első vasárnapja között ünnepeljük a Teremtés hetét. Az ökumenikus rendezvénysorozat célja a közös ünneplés és a cselekvés, melyben az egyházi közösségek aktívan veszik ki részüket a teremtett világ értékeinek megőrzésében és fenntartható fejlődésének elősegítésében. A Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda egy őszi rendezvénysorozat keretében ünnepelte a teremtett világot. Az óvoda beszámolóját szerkesztve közöljük.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség