A szenvedés nem akadályoz meg a szeretetben – Szentlászlón vezetett szertartást nagypénteken a püspök

Felföldi László az idei nagyhéten is folytatta a püspökké kinevezését követően elkezdett misszióját, mely szerint azokban az egyházközségekben vezetett szertartásokat, ahol egyébként arra nem lenne mód. Virágvasárnap Pécs-Málomban, nagycsütörtökön Alsószentmártonban mutatott be szentmisét, nagypénteken a Szigetvári plébániához tartozó 730 fős népességű Szentlászló több mint 200 éves Szent László-templomában vezette Urunk szenvedésének szertartását.

Ősi hagyomány szerint nagypénteken Egyházunk nem mutat be szentmisét, a Jézust jelképező oltár lecsupaszítva áll. Szentlászlón a főpásztor és a ministránsok csendben vonultak be a templomba, majd a püspök leborult az oltár, az önmagát kiüresítő Krisztus jelképe előtt.

A liturgiában az egyházközség tagjai felolvasták a passiót, Jézus Krisztus szenvedéstörténetét Szent János evangélista tanúsága szerint, majd a főpásztor intézett rövid szentbeszédet a hívekhez.

Az egyházi év legmegrázóbb liturgiája Jézus szenvedéstörténetére, a szenvedésre, a halálra irányítja a figyelmet – kezdte a püspök, majd hozzátette, a Jézus keresztútjának stációi megszólítanak és életünk valóságára irányítják életünket, megjelenik benne személyes életünk, személyes szenvedéstörténetünk.

Minden ember olyan életúton halad, amin senki más nem járt, ezért mindenkinek más a keresztje, a szenvedéstörténete, de más a szeretettörténete is Jézus szenvedéstörténete is szeretettörténet, melyben megmutatta, hogy a szenvedés nem akadályoz meg a szeretetben, a szeretetünk odaajándékozásában – mutatott rá a főpásztor.

Hangsúlyozta, személyes életünk megélése az életünk keresztje, melynek hordozása azon múlik, hogyan helyezzük el annak terhét, hogyan cipeljük azt. Életünk öröme és békéje saját sorsunkban van elrejtve, ha elfutunk előle azzal, hogy ledobjuk a keresztünket, bizonyosan nehezebbet veszünk magunkra. Sokszor pedig életünk keresztjét és szenvedését mi okozzuk magunknak azzal, ha engedjük, hogy más olyan részt vegyen belőle, ami nekünk szenvedést okoz.

Hajlamosak vagyunk a hordozott kereszteket összehasonlítani. Olykor a másik ember keresztjét könnyebbnek látjuk a magunkénál, amíg meg nem ismerjük annak valóságát. Azt sem szabad elvárni, hogy a másik ember megértse a mi szenvedésünket, mert azt más nem tudja megélni. Ugyanakkor jelen tudunk lenni a másik kereszthordozásában, tudjuk egymást segíteni és erősíteni. Tudunk a másik ember kereszthordozását segítő Cirenei Simon, vagy épp kendőnkkel a jézusi arcot megtörlő Veronika lenni. Így tudjuk megerősíteni szívünket a kereszt alatt – hangzott el a főpásztori tanításban nagypénteken.

A liturgia az egyetemes könyörgések után a kereszthódolat szertartásával folytatódott, majd a szentáldozást követően a szent sír megnyitásával zárult.

A püspök régi szép szokás szerint a templomajtóban búcsúzott a hívektől.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye