Jézus békéje – Kisrepülőn érkezett az Oltáriszentség Pécsre
Az Eucharisztikus Kongresszus után 4 évvel újra „körbeimádkozták” az Oltáriszentséggel hazánkat. Az Eucharisztiát szállító kisrepülő Vaslabán Csaba murakeresztúri plébános vezetésével április 8-án délelőtt szállt le a Pécs-Pogány Nemzetközi Repülőtéren.
A kisrepülő a budaörsi repülőtérről indulva április 7-én és 8-án repülte körbe Magyarországot. Első nap érintette Miskolcot, Nyíregyházát, Hajdúszoboszlót és Szegedet, majd a második repülési napon Pécsre, Szombathelyre, Győrbe, majd pedig vissza Budaörsre szállította az Oltáriszentséget.

Minden helyszínen csendes, majd közösségi szentségimádáson imádkoztak a jelenlevő hívek a békéért.
Az Oltáriszentséget kísérő Vaslabán Csaba plébános a pogányi repülőtér várótermében mondott rövid köszöntőjében kiemelte, a feltámadt Jézus békét ajándékoz. Nem emberi, hanem isteni békét, ami most hiányzik a világból és sokszor a szívünkből is.

Az Eucharisztiában ugyanaz a Krisztus van jelen, aki belépett a tanítványokhoz a zárt ajtók mögé és most belép a mi életünkbe, a népünk életébe és újra kimondja: „Békesség veletek”. Kérdés, hogy elfogadjuk-e – fogalmazott az Oltáriszentséget kísérő plébános.

Az Eucharisztia repülővel való szállítása 4 évvel ezelőtt az eucharisztikus készület jegyében, most pedig a békéért imádkozva valósult meg, ezúttal is jószándékú adományozók jóvoltából, az EWTN katolikus televízió koordinálásában.
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
KÖZELGŐ ESEMÉNYEK
-
- 2026.04.11.
-
- 2026.04.12.
-
- 2026.04.12.
-
- 2026.04.18.