2026.06.08.

Felföldi László püspök Úrnapján: „Az Oltáriszentség a csodánk és az életünk”

2026_06_07_Urnapja_34

Krisztus Szent Teste és Vére ünnepe, Úrnapja estéjén, június 8-án Felföldi László megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. Hagyományaink szerint ezen a napon nemcsak a templomokban, a szentmise közösségében ünnepeljük az Oltáriszentséget, hanem a templom falain kívül, körmenetben kísérjük és teszünk tanúságot hitünk valóságáról a világ előtt is.

Az úrnapi liturgián koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa és Molnár Erik püspöki titkár.

Szentbeszédében Felföldi László úgy fogalmazott, hogy Úrnapja a csodánk és az életünk, mert az Istentől kapott élet élni akar bennünk és általunk. A püspök kiemelte, az életre rámegy az életünk, de hogy az valóban szép, értékes, odaajándékozott vagy ellenkezőleg, eltékozolt élet lesz, rajtunk múlik.

Hangsúlyozta, életünk gazdagsága, hogy a változás stabilitásában létezik. Nem egy probléma, amit meg kell oldani, hanem a valóság, amit meg kell tapasztalni. Az életünk most van, aki csak a múltba tekint vagy a jövőről ábrándozik, nem fog élni élni. Isten az élet ajándékát adta számunkra, rajtunk múlik, hogy megadjuk-e magunknak a jó élet ajándékát akkor is, ha nem minden teljes, ami körbevesz minket. Ajándékba kaptuk, ajándékozzuk is egymásnak családban és élethivatásban is. Nem mindegy, hogy odaadjuk-e vagy csak adunk belőle valamit.

Eucharisztia, Oltáriszentség, Úrnapja, az élet kenyere: azért, hogy életünk legyen és bőségben legyen. Azaz az élet misztériumát nem megfejteni, hanem túlcsordulóan védeni és megélni kell – zárta elmélkedését Felföldi László püspök.

A szentmisét követően a főpásztor, a papok, a népes asszisztencia és a hívek tömege kísérte a baldachin alatt hordozott Oltáriszentséget, tanúságot téve hitükről a nagyvilág számára.

A körmenet útvonalán ünneplőbe öltözött elsőáldozók tiszteletük jeleként virágszirmot szórtak az Oltáriszentség elé. A menet a Dóm téren a székesegyháznál, a ferencesek templománál, majd pedig az Irgalmasok templománál felállított, virággal díszített oltárnál állt meg és a Széchenyi téri Szentháromság-szobornál ért véget.

Az úrnapi körmenet részeként az útvonalon sátorra hajazó oltárokat állítottak a négy égtáj irányában, mely azt jelképezi, hogy az egész világ számára megvalljuk hitünket.

A székesegyházban celebrált úrnapi szentmise megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:

Címkék

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.