Megőrizni, amit ránk bíztak – A teremtésvédelem tükrében a Mecsek erdőségei
Szeptember 1-jén, a teremtett világ védelméért szóló imádság világnapjával kezdődik a teremtésvédelemnek szentelt hónap, ami október 4-én, Szent Ferenc ünnepén ér véget. Ez az időszak még inkább fókuszba helyezi a teremtett világ érzett hálánkat és kötelességeinket, hiszen szembetűnő, hogy bármerre tekintünk, végletekig kimerült tájjal találkozhatunk. A fák ágai még a nyári aszály sebeit hordozzák, így a mostani erdei kirándulások a csendes csodálat helyett sokszor inkább a klímaváltozás valóságával való szembesüléssé válnak.
Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikájában részletesen ír a teremtett világban érzékelhető környezeti és éghajlati válságról, melynek jelei már a mecseki erdőkben is mutatkoznak. A teremtésvédelem havában a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatóját, Ripszám Istvánt, valamint Partos Kálmán termelési vezérigazgató-helyettest az erdő állapotáról, az elmúlt évek változásairól és mindnyájunk kötelességeiről kérdezte a Pécsi Egyházmegye teremtésvédelmi referense, László Péter diakónus.
– Nagyon sokan látogatják a közeli erdőket: vannak, akik zarándokként, mások egyszerű kirándulóként, sportolóként vagy éppen családjukkal keresik fel. Az erdő mindannyiunk számára mást jelent, de közös bennünk, hogy szeretnénk, ha ez a csodálatos természeti környezet a következő nemzedékek számára is megmaradna. A mecseki erdőkben járva, egyértelműen érzékelhetjük, hogy nem csupán az ősz hatása látszik a fákon. Egy erdész szakember ennél sokkal mélyebb folyamatokat is felfedez.
– Ripszám István (RI): Sajnos mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy teremtett világunkban valami nincs rendben. A Föld erőforrásainak jelentős részét felhasználtuk, sokszor csupán a saját komfortunkat és kényelmünket tartva szem előtt.

– Milyen folyamatokra gondol?
– Partos Kálmán (PK): Az idei évben is hatalmas volt a szárazság. Az elmúlt öt-hat évben összességében egy teljes év csapadékmennyisége hiányzik az általunk felügyelt és kezelt erdőkből. A csapadék éves mennyisége ugyan közel azonos, de annak eloszlása és intenzitása jelentősen megváltozott. Ehhez járulnak hozzá az extra forró nyári napok, amelyek száma fokozatosan emelkedik. A magas hőmérséklet miatt pedig a fák vízigénye is többszörösére nő. Tulajdonképpen egy hatalmas klímaterhet kell a fáknak elviselniük és túlélniük, és ez sajnos nem mindegyiknek sikerül.
– Az erdő élete emberöltőkön ível át, ezért az erdész is évtizedekben, évszázadokban gondolkodik. Az erdőben végzett erdészeti beavatkozások hatása is hosszú évek alatt mutatkozik meg. Mit tud tenni a klímaválság idején a szakember?
– PK: Az első feladatunk a szakszerű megfigyelés, amit természetesen régóta végzünk. Műszereink segítségével folyamatosan monitorozzuk az erdők állapotát. Követjük például a talajvíz és a talaj nedvességtartalmának változásait, lehetőség szerint egészen kis erdőterületekre lebontva. De természetesen az igazi munka ez után kezdődik. A feladat egy kicsit hasonló ahhoz, mint amikor egy embert élete során valamilyen megrázkódtatás vagy sokkhatás ér. A hatás erősségétől függően van, aki viszonylag gond nélkül átvészeli ezt a folyamatot, de van, aki átmeneti segítségre szorul, és van, akinek nagyon komoly támogatásra és folyamatos segítségre van szüksége.
A fákra nehezedő klímaterhelés súlya is különböző. Vannak olyan területeink – sajnos ezek száma egyre kevesebb –, ahol az erdő ellenállóképességének köszönhetően képes elviselni ezt a terhelést, és nem kell beavatkoznunk. A másik csoportba azok az erdők tartoznak, amelyeket ugyan megviseli az őket ért sokkhatás, de belső, rugalmas ellenállóképességüknek köszönhetően még viszonylag enyhe beavatkozással segíthetők. Ilyen lehet például a megfelelő fényviszonyok biztosítása, a vízellátás javítása vagy a növényállomány szabályozása, bizonyos mértékű ritkítással. Természetesen vannak olyan területek is, ahol már drasztikusabb átalakításra, például fafajcserére, klímaadaptív elegyítésre van szükség. Ez elsősorban azokra a területekre jellemző, amelyeket korábban többségében bükk vagy fenyő borított. Mindezt azért tesszük, hogy erdeinket megvédjük, és továbbra is elláthassák hármas funkciójukat: biztosítsák az itt élő emberek faanyagigényét, teljesítsék védelmi és környezetvédelmi feladataikat, valamint betöltsék szociális és jóléti szerepüket.

– Ezekben a munkafolyamatokban egyházi intézményekkel és helyi plébánia közösségekkel is együttműködnek.
– RI: Igen, nagyon sok intézménnyel állunk kapcsolatban, és ezek között egyházi intézmények is vannak. Itt talán legfontosabbnak tartanám kiemelni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézetét.
– A Mecsekerdő számos lehetőséget közvetít a fiatalabb generáció megszólítására. Tanárként magam is azt tapasztalom, hogy az erdő az egyik legjobb „osztályterem” a gyermekek számára.
– PK: Csak megerősíteni tudom. Különféle erdeiiskola-programjainknak – többek között az Iskolában az erdő programnak – köszönhetően évente mintegy 9000 gyermek látogat el hozzánk. Ehhez jön még az a körülbelül 600 fiatal, aki vándortáborozóként érkezik. Hiszem azt, hogy aki sokat jár erdőben, az más szemmel nézi a világot.
– Igen, ezt mi, hívő emberek úgy fogalmazzuk meg, hogy a teremtett világ szemlélése által könnyebben tudunk kapcsolódni a Teremtőhöz. Minden jó szándékú ember hogyan tudja segíteni az erdészet munkáját?
– RI: Egyrészt a saját mindennapi életmódunk átalakításával. Ezt a keresztény szóhasználatban ökológiai megtérésnek nevezik. Mindenki a maga apró lépéseivel hozzájárulhat ahhoz, hogy mérsékeljük a klímaválság hatásait. Ugyanakkor bármely közösség vagy csoport megkeresésére nyitottak vagyunk. Ebbe beletartoznak a plébániai és lelkiségi csoportok is. Talán ennek egyik szép példája Püspökszentlászlón a Házaspárok útja, amelynek karbantartását a hosszúhetényi plébániai közössége végzi. Szívből remélem, hogy a jövőben még több hasonló együttműködést tudunk kialakítani más plébániákkal is.
Szöveg: László Péter diakónus, a Pécsi Egyházmegye teremtésvédelmi referense
Fotó: Mecsekerdő Zrt.
KÖZELGŐ ESEMÉNYEK
-
- 2026.09.24.
-
- 2026.09.25.
-
- 2026.09.26.
-
- 2026.09.27.
-
- 2026.09.28.