2026.09.24.

Gyermekvédelem, hitoktatatás és misszió – Három kulcstéma a Pécsi Egyházmegye őszi rekollekcióján

2026_09_22_papi rekollekcio_10

Felföldi László megyéspüspök meghívására szeptember 22-én tartotta őszi találkozóját az egyházmegye aktív szolgálatot végző papsága, szerzetesek és nyugalmazott lelkipásztorok – köztük Mayer Mihály püspök -, valamint diakónusok részvételével a Magtár Látogatóközpontban.

A résztvevők a közös imádságot követően áttekintették a hitoktatás aktuális helyzetét, melynek részleteiről és perspektiváiról a mutatók és számok tükrében Koósz Roland diakónus, az Egyházmegyei Hivatal oktatási irodavezetője tájékoztatta a papságot.

A rekollekciós nap kiemelt előadása a gyermekbántalmazás témakörére épült, melyet Dr. Dobszay Benedek OFM tartott, aki a téma egyik jeles hazai képviselőjeként ezúttal az Egyházon belüli bántalmazás kérdéskörét tekintette át, mely sokkal tágabb terület, mint a közismert szexuális botrányok vagy a kiskorúak elleni visszaélések ügye.

A ferences szakember hangsúlyozta, a téma valójában egy mély belső munkára és folyamatos önreflexióra hív, amely mindannyiunk mindennapi személyes kapcsolatait érinti, az érintettségünket pedig jellemzően a személyes érzékenységünk is meghatározza.

A bántalmazás témájának napjainkban aktuálisan felmerülő újraszabályozási célja nem egy olyan mesterségesen steril világ vagy társadalom létrehozása, ahol a konfliktusok elkerülése miatt senki nem szól semmiért, hiszen az ilyen elhallgatás elhanyagolásos veszélyeztetéshez vezethet, ami szintén a bántalmazás egyik formája. A valódi cél egy olyan belső reflexió kialakítása a társadalomban és az egyházi közösségek tagjaiban, amely olyan magatartásformát eredményez, melyben folyamatosan mérlegeljük, hogy szavaink és tetteink hogyan hatnak a másik emberre, és hogyan tudjuk a sértések és bántalmazások helyett a testvéri szeretetet kifejezni.

Ez a megközelítés egy empatikus és figyelmes jelenlétet vár el a kapcsolatainkban, ahol tudatosítjuk, hogyan viszonyulunk és reagálunk a másikra, és ennek tükrében képesek vagyunk korrigálni a cselekedeteinket vagy éppen bocsánatot kérni, ha hibázunk. Bár a bántalmazásnak léteznek súlyos lelki, spirituális, testi és szexuális formái, amelyekre külön is kitért az előadó, hiszen a téma egésze komoly zavart, félelmet és dilemmákat szül a közösségekben. Kiemelte, sokan megélik a bemocskoltság érzését amiatt, mert a mellettük lévő ember elfogadhatatlan tettei az ártatlanokra és a környezetre is árnyékot vetnek.

Ugyancsak nehéz dilemma azon referenciaszemélyek megítélése, akik sokat tettek a hivatásuk szolgálatába, de voltak vállalhatatlan cselekedeteik vagy megnyilvánulásaik. A feladat az, hogy képessé váljunk meglátni bennük a pozitívumot, de egyúttal tisztán felismerjük és kimondjuk azt is, ami nincs rendben a cselekedeteikben.

A kérdésről tehát nagyon tágan kell gondolkodni, meghaladva a klasszikus gyermekvédelem fogalmát. Miközben a gyermekvédelem témakörét a jogszabályok és a szociális rendelkezések szigorúan behatárolják, téves azt gondolni, hogy ez a probléma csak a kiskorúakra vagy a sérülékeny fiatalokra, fiatal felnőttekre vonatkozik. Bár ők a védtelenségük okán kiemelt figyelmet igényelnek, a valódi feladatunk az, hogy az Egyház a maga teljességében, minden tagja számára biztonságos hellyé tudjon válni, melynek tagjai maguk is szeretettel segítő kezet nyújtanak a bántalmazásokban érintettek minden körének.

Az előadás után köszöntötték P. Dr. Orosz András Lóránt OFM és P. Bécser Péter Róbert OFM atyákat, akik az idén augusztusban alapított Pécsi Ferences Domus Filialis fiókház ferences közösségének új tagjaiként érkeztek az egyházmegyébe.

A folytatásban a rekollekciós nap missziós hangsúlyt kapott. Bemutatkozott a Pécsi Egyházmegyében hivatalos látogatáson tartózkodó Chavvakula Lourduraju SVD (ismertebb nevén Lourdu atya) dél-indiai származású verbita szerzetes és pap, aki immár 25 éve él Magyarországon az európai misszió kötelékében. Lourdu atya a szalézi alapítású Mária, a Keresztények Segítője Missziós Nővérek Kongregációjának két indiai szerzetese, Christine Mysong és Marta del Rosario nővérek társaságában érkezett Pécsre, ahol személyes találkozó keretében vizsgálták a Pécsi Egyházmegye és a rendek jövőbeni együttműködésének szélesebb lehetőségeit.

A verbiták (Isteni Ige Társasága) és a Mária, a Keresztények Segítője Missziós Nővérek Kongregációjának Pécsi Egyházmegyébe érkezésének lehetőségéről Felföldi László püspök tájékoztatta a papságot, kiemelve, hogy a verbiták rendszeres résztvevői ifjúsági és lelkiségi programoknak az egyházmegyében. A ferencesek visszatelepülése után ők lehetnek a következő nagy visszatérők a Pécsi Egyházmegyébe. Mint ismert, a verbiták magyarországi története szorosan kötődik Máriakéméndhez, ugyanis a missziós szerzetesrend tagjai 1916-ban itt alapították meg az első rendházukat Magyarországon.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Címkék

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.