A kiégéstől a valódi forrásig: hivatásválság és megújulás a papi szolgálatban – Gájer László vezetett rekollekciót a Pécsi Egyházmegye papsága számára

Hogyan lehet hűségesnek maradni a papi hivatáshoz a szürke hétköznapokban? Miként előzhető meg a papokat fokozottan fenyegető burnout (kiégés), és hogyan válhat az istenkapcsolat kötelezettségből valódi, megtartó erővé? Ezekre a kérdésekre adott választ Dr. Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja a Pécsi Egyházmegye papsága számára október 27-én, a Magtár Látogatóközpontban tartott rekollekción.

A közös imádsággal kezdődő találkozót Felföldi László pécsi megyéspüspök kezdeményezte, a papság soraiban Mayer Mihály nyugalmazott püspök mellett a papnövendékek is részt vettek rajta.

Az előadó lelkipásztori életének tanúságtételén keresztül, megélt krízishelyzetekből kiindulva mutatott gyakorlati kiutat a résztvevők számára.

A burnout csapdája: amikor Isten országának építése emészti fel a papot

Gájer László saját tapasztalatain keresztül mutatta be a papi hivatás korunkban jellemző nehézségeit, melyben a maximalizmussal együtt járó folyamatos bizonyítási vágy egyenes úton vezet a teljes szellemi és lelki kimerüléshez, a kiégéshez, mert elfogynak a saját belső erőforrásai, amelyekből töltekezni tudna.

Az előadó úgy fogalmazott, hogy a személyes életében kialakult krízishelyzet ellenére a papság elhagyása nem volt számára valós alternatíva, hiszen egész életében erre a hivatásra készült. A megoldást annak felismerése hozta el számára, hogy ha a mindennapok megélése nem a valódi istenkapcsolatban teljesedik ki számára, a papi élete fenntarthatatlanná válik.

Szerepek, pótlékok és a digitális menekülés

Az előadás rávilágított a papságot érintő egyik legveszélyesebb mai jelenségre: a felépített hivatás- és eszménykép, valamint a benső valóság közötti szakadékra. A világ folyamatosan rengeteg elvárást támaszt a papokkal szemben, és ha az ezeknek való megfelelés és a megélt személyes valóság között túl nagy a távolság, sokan óhatatlanul pótlékok után nyúlnak: a napi feladatok ellátását követően a minőségi pihenés helyett a digitális világba vagy más pótcselekvésekbe menekülnek. A „digitális detox” azonban csak tüneti kezelés erre a problémára, hiszen a gyökere abban rejlik, amikor a pap nem találja meg az Istennek szentelt élet valódi forrásait, amikor az istenkapcsolata nem valódi, hanem csupán automatizmusként létezik számára. Ha hiányzik a mindennapokból az istenkapcsolat „flow-élménye”, megjelenik számukra az otthontalanság érzése, a folytonos helykeresés pedig állandó belső elakadássá válik.

A túlélés és a növekedés 3 alappillére

Az előadás nemcsak világos diagnózist adott, hanem egyértelmű, gyakorlati stratégiát is kínált a spirituális, mentális és fizikai egyensúly visszaszerzésére. Ezek szerint a hiteles és fenntartható papi élet három legfontosabb pillére:

A „nettó” imaidő – a kötelező zsolozsmán túl szükség van olyan dedikált, tiszta időre, amikor a pap nem valamilyen egyéb tevékenység végzése közben, hanem teljes jelenléttel ül le Isten elé, mégpedig minden egyes nap. Időt találni erre sokszor küzdelmes, de e nélkül nincs spirituális növekedés.

A fix szabadnap – a papok számára is elengedhetetlen a folyamatos készenlétből való tudatos kiszakadás, amely időt enged a rekreációnak és a személyes töltődésnek.

A rendszeres sport vagy mozgás – hiszen az aktuális állapot nem csupán lelki kérdés. A fizikai és mentális egészség megőrzéséhez elengedhetetlen a testmozgás, amely megvéd a pszichés hiátusok kialakulásától.

Márpedig, ha önmagunkról nem gondoskodunk, másoknak sem fogunk tudni segíteni – az előadó rávilágított arra a sürgető valóságra, hogy a modern világ folyamatos elérhetőségi kényszere túlterheltséget okoz, mely egyenes út a spirituális és mentális szétforgácsolódáshoz.

Azt is hangsúlyozta, hogy a mentális egyensúly fenntartásához elengedhetetlen a jó életstratégiák tudatos kialakítása: a minőségi imaidő, alvás, a megfelelő táplálkozás és a sport vagy mozgás nem luxus, hanem a belső erőforrások megtartásának feltételei.

Gájer László kiemelte, hogy mindezek mellett a teljes élethez hozzátartoznak a megoldhatatlan kérdések és a mély filozófiai dilemmák éppúgy, mint a szépség nyújtotta harmónia. Nem kell minden problémát azonnal megoldani; a nyitott kérdések és a megélt szenvedések éppúgy az élet részei. Azt javasolta, hogy Szent Ignác tanítása szerint a lelki szárazság idején nem feladni kell az életünket, hanem aktívan ellenállni és felvenni a küzdelmet a kísértésekkel szemben.

Az imádság mint védőbástya

Bár az életvezetési könyveket ritkán írják papoknak, a bennük rejlő igazságok a lelkipásztorokra is egyaránt érvényesek, mutatott rá Gájer László, majd hozzátette, a papság spirituális állapota ma kulcskérdés. A valódi szellemi növekedésükhöz olyan minőségi, tiszta imaidőre van szükségük, amikor osztatlan figyelemmel ülnek oda Isten elé.

„Önmagunknak tartozunk az önazonossággal. Ha az imádságot jó életstratégiákkal, sporttal, mozgással és pihenéssel bástyázzuk körül, akkor az túlél minden krízist, és a mindennapok éltető tűzhelyévé válik. Mert mindig van lehetőség az újrakezdésre és a folytatásra. A papi hivatás ugyanis nem egy szerep tökéletes eljátszása, hanem egy folyamatosan formálódó, önazonos életút. A kiégés tehát elkerülhető és van kiút belőle, de ehhez bátran szembe kell nézni a hiányainkkal, és radikálisan vissza kell helyezni az Istennel való személyes, csendes kapcsolatot a mindennapok középpontjába” – hangsúlyozta Gájer László.

Az előadás legfőbb üzenete, hogy a tudatos életvezetés megvalósítása a lelkipásztorok számára is nélkülözhetetlen: nekik is el kell jutniuk valódi önmagukhoz, de oly módon, hogy az életük egy teológiai dinamikában teljesedjen be. El kell érniük azt az állapotot, hogy a munkájuk, a hivatásuk végzése örömet okozzon számukra és szeretettel végezzék azt ahhoz, hogy áldássá válhasson a környezetük és önmaguk számára is.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye