Jézus Krisztus, a testet öltött remény születésének ünnepére készülve Forrai Tamás SJ, egyetemi lelkész vezetett lelkinapot december 20-án Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban.

A lelkiségi programon az Egyházmegyei Hivatali munkatársaival együtt részt vett Felföldi László megyéspüspök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató és Molnár Erik püspöki titkár.

2024 12 20 hivatali keszulet 05

Istenre támaszkodunk

Néhány nap választ el minket a remény szentévétől, amikor Ferenc pápa megnyitja Róma szent kapuit a remény zarándokai előtt. Karácsony ünnepére készülve pedig az egész adventi időszak magában hordozza annak reményét, hogy velünk az Isten. Az életünkben minden annak a tapasztalatára épül, hogy ez a tény jelent-e valamit számunkra, megváltoztatja-e az életünket vagy nem, tudunk-e építeni erre a reményre vagy nem.

2024 12 20 hivatali keszulet 10

A remény mindig valamilyen félelemre válaszol, melyben az jelenik meg, hogy találkozunk annak a határhelyzetével, hogy valamit nem tudunk megoldani, mert nincs erőforrásunk hozzá, A reményben megtapasztaljuk, hogy csak Istenre támaszkodhatunk.

A keresztény remény

Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy a remény testet ölt és közénk érkezik. Az emberiség történelmében az üdvtörténet egyre halad előre, Isten terve működik. Nekünk azt kell eldönteni, hogy részesei leszünk-e az új teremtésnek vagy nem. A döntésünknek súlya van. Ha közreműködünk, Isten felé vezet minket, akihez aktív módon kapcsolódva más lesz az életünk és általunk a világ is.

2024 12 20 hivatali keszulet 08

Félelmetes meghívás keresztényként megélni, hogy Isten olyan küldetést ad számunkra, melybe bekapcsolódva mássá tehetjük a világot. Ha nem vállaljuk ezt a küldetést, akkor azonban ebből adódóan hiány következik be minden ember életében.

Ez a remény nem rózsaszín köd, nem naivitás, hanem bátor rátekintés a világra, a már tapasztalható jóra és a még tapasztalható rosszra, mégis annak a bizonyosságával, hogy ez a világ jó. Ez nem önvigasztalás, hanem bátor szembenézés a sokszor kemény realitással, melyben megtapasztaljuk az ürességünket, a hibáinkat, a veszteségeinket is, mert ezek is az életünk részei.

2024 12 20 hivatali keszulet 07

A remény nem a vágyaink kivetítése, hanem figyelem arra a jelre, amit Isten mutat, ami sokkal jobb és nagyobb, mint amit el tudunk képzelni. Nem olcsó megoldásokat keresünk a problémákra, nem alkudozunk Istennel hogyan oldja meg a bajt, sokkal inkább keressük és elfogadjuk Isten vezetését, mert tudjuk, hogy ez az egyetlen a megoldás. Egyfajta bizalmi döntés arról, hogy Isten jelenlétébe vetett bizalommal tekintünk a világra. Ez aztán elkezdi alakítani az életünket, konkrét tett születik belőle, ami következményekkel jár.

A remény erőforrása tehát, hogy nem vagyunk egyedül. Isten velünk van. Nem a saját okosságunkra és erőnkre kell építeni, hanem Isten erejére és megtapasztalható kegyelmére.

2024 12 20 hivatali keszulet 13

A hit és a remény kapcsolata

A hit megadja az erőt, ami lehetővé teszi a reményt egy nehezebb időben. A hit fejben való döntés arról, akit igaznak gondolunk. Aki mélyebbre megy, a szívbe. Ami,, egész pontosan aki után vágyakozunk - fogalmazta meg a remény főbb üzenetét a lelkinap jezsuita előadója, Forrai Tamás.

2024 12 20 hivatali keszulet 25

A lelkinap a résztvevők gondolatainak megosztásával, majd csendes találkozással folytatódott az Oltáriszentségben testet öltött reménnyel a székesegyház Corpus Christi kápolnájában.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k