A REMÉNY ZARÁNDOKAI SZENTÉV, 2025

A Katolikus Egyház 2025-ben egyetemes jubileumot ünnepel: a 2024. december 24-én kezdődő, „A remény zarándokai” mottóval meghirdetett, sorrendben immár a 27. rendes szentévet.

A Szentatya a szentévet meghirdető Spes non confundit (magyarul: A remény nem csal meg) kezdetű bullát 2024. május 9-én olvasta fel a Szent Péter-bazilikában. A szentév december 24-én, a vatikáni bazilika szentkapujának megnyitásával veszi kezdetét.

A jubileumi szentév mindenekelőtt Krisztus éve, aki az élet és a kegyelem hordozója az emberiség számára – állapítja meg a jubileumok történetét ismertető szentszéki dokumentum. A jubileumi évet nemcsak azért nevezik szentévnek, mert ünnepélyes szent rítusok, szertartások kísérik, hanem azért is, mert az egyik célja az életszentség előmozdítása. Azt hivatott szolgálni, hogy megszilárdítsa a hitet, elősegítse a szolidaritás cselekedeteit és a testvéri szeretetközösséget az Egyházban és a társadalomban.

A szentévek célja, hogy a híveket a Krisztusba, az egyetlen Üdvözítőbe vetett hit őszintébb és következetesebb megvallására hívja és ösztönözze. Az első rendes szentévet VIII. Bonifác pápa hirdette meg 1300-ban.

2025.01.04.

Felföldi László pécsi megyéspüspök január 4-én nyitotta meg a jubileumi szentévet a Pécsi Egyházmegye hívő közössége számára a papság jelenlétében, melyről exkluzív képriportot adunk közre. A fotók a képgalériában tekinthetők meg.

2025.01.04.

Ferenc pápa karácsony éjjelén nyitotta meg a jubileumi, 2025-ös szentévet, melynek nyitó szentmiséjét a pécsi székesegyházban január 4-én celebrálta Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye hívő közössége számára az egyházmegye papságának jelenlétében. A szentév idején a pápai bazilikákban, a székesegyházakban és társszékesegyházakban, valamint a kisebb bazilikákban és a megyéspüspökök által kijelölt templomokban a hívő ember számára teljes búcsú nyerhető.

2025.01.03.

A jubileumi szentév január 4-én tartandó pécsi egyházmegyei ünnepélyes megnyitójára készülve a szentév hivatalos imádságát tartalmazó, letölthető imakártyát teszünk közzé.

2025.01.01.

Felföldi László pécsi megyéspüspök január 4-én, szombaton nyitja meg a jubileumi szentévet a Pécsi Egyházmegye hívő közössége számára az egyházmegye papságának jelenlétében.

2024.12.24.

Ferenc pápa karácsony éjjel megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, mellyel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év, majd szentmisét ünnepelt.

2024.12.21.

Jézus Krisztus, a testet öltött remény születésének ünnepére készülve Forrai Tamás SJ, egyetemi lelkész vezetett lelkinapot december 20-án Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban.

2024.12.19.

A Katolikus Egyház 2025-re meghirdetett szentéve december 24-én veszi kezdetét a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával és 2026. január 6-ig tart – jelentette be Ferenc pápa idén májusban a szentévre vonatkozó bulla kihirdetésekor.

2024.12.11.

Hosszú évek hagyományaihoz igazodva a Pécsi Egyházmegyei Hivatal minden évben a Szentírásból vett új jelmondatot választ, mely ezúttal a Remény zarándokai címet viselő 2025-ös jubileumi szentév üzenetéhez igazodik.

2024.12.04.

A Katolikus Egyház 2025-ben egyetemes jubileumot ünnepel. „A remény zarándokai" mottóval meghirdetett, immár a 27. rendes szentévhez kapcsolódó tudnivalókat, valamint a Pécsi Egyházmegye szentévi eseményeit, programjait a hivatal honlapjának híroldalán (Pécsi Egyházmegye | Intézmény, Hitélet, Kultúra), a szentévi hivatalos emblémára kattintva, egy csokorba gyűjtve helyezzük el. A szentévi híradásaink folyamatosan frissülnek.

2024.12.03.

Az Evangelizáció Dikasztériuma, a világ evangelizációjának alapvető kérdéseivel foglalkozó szekció közzétette a 2025-ös jubileumi év megnyitásának szertartása liturgikus szövegeit.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Ungherese V1 web k