előadás

Laurence Freeman angol bencés szerzetes, a keresztény meditáció világszervezetének, a World Community for Christian Meditation közösség vezetőjének magyarországi látogatását lemondták a szervezők az előadó egészségi állapotára hivatkozva, mely a január 6-ra, Pécsre, a Magtár Látogatóközpontba meghirdetett előadására is vonatkozik.

November 16-án, 18 órától folytatódik a Lélekrajzok című szabadegyetemi beszélgetéssorozat a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) szervezésében. A Magtár Látogatóközpontban ezúttal A két próféta - Jeremiás és Ezekiel lélekrajzai bontakoznak ki a hallgataóság számára Dr. Lukács Ottilia teológus, a PPHF adjunktusa előadásában. A sorozat háziasszonya Dr. Tiringer Aranka pszichológus, a PPHF tanszékvezető docense.

A források szerint 24 évesen vadászbalesetben elhunyt Árpád-házi herceg életét megelevenítő, megrendítő módon dramatizált diákelőadással, majd pedig ifjúsági szentmisével emlékeztek az intézmény névadó szentjére a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola tanulói és munkatársai október 28-án a Szentháromság-templomban. A szentmisét Felföldi László megyéspüspök celebrálta.

Nagy érdeklődés övezte a rendezvénysorozat első évadát, ezért a szervezők a folytatás mellett döntöttek. Szeptember 22-én és 23-án tartották az egyházmegye 7 településére látogató Férfitalálkozók második évadának első alkalmát Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban, ahol Felföldi László megyéspüspök, a programsorozat állandó házigazdája, valamint Garadnay Balázs plébános, a rendezvény meghívott előadója azt vizsgálta, hogy Isten hogyan szól az emberhez és az ember hogyan szól az Istenhez.

A Csorba Győző Könyvtár és a Pécs Története Alapítvány Pécs-Baranya évszázadai. Történetek Baranyából, különös tekintettel a szerb megszállás időszakára címmel konferenciát rendezett novemberben Pécsett, a Tudásközpontban.

A szekszárdi Szent József Katolikus Iskolaközpont tizedik alkalommal szervezte meg az ötödik és hatodik évfolyamosok Szent Kristóf Természetismereti Versenyét.

A Szent István Tudományos Akadémia szervezésében június 4-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében tartott előadást Sümegi József diakónus, a Szent Vér kegyhely őre Eucharisztikus és Szent Vér kegyhelyek a középkori Magyarországon címmel.

LD honlap logó

2025 május
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.
Pünkösd:
-
2025. 06. 08. - 2025. 06. 09.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség