gyerekek

Püspöki áldással indult az oktató-nevelő munka a dombóvári Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Óvodában. Az intézményt nyáron vette át a Pécsi Egyházmegye.

A Jótékonysági Világnapon 25 teli tolltartót kaptak a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda 3-4. osztályos tanulói. Az ajándékokat nyári táborukban varrták a nagycsaládosok, amelyet gyerekek hímeztek és töltöttek meg írószerekkel, majd személyesen adtak át a tanulóknak.

A Pécsi Egyházmegye hivatalos, központi tanévnyitója idén a szekszárdi Szent József Katolikus Iskolaközpont ünnepsége volt. Augusztus 28-án délelőtt 10 órakor a felújított Szent József Katolikus Általános Iskolát Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg.

A Pécsi Egyházmegye azzal is támogatja plébániáit, hogy közösségeik és hittanos csoportjaik számára nyári táborozási lehetőséget biztosít. Az egyházmegye egyrészt felajánlja saját tulajdonú ifjúsági szállásainak ingyenes használatát, másrészt pedig hozzájárul a más szálláshelyeken történő táboroztatás költségeihez is.

Gyermeknyelven dolgozták fel az evangéliumi példabeszédeket a magyarhertelendi hittantábor foglalkozásain, miközben a krisztusi tanítás legfontosabb kérdéseiről beszélgettek az alsós gyerekekkel. A táborban az irgalmasság volt a fő téma: a diákok játékos hittanórákon és szentmisén is részt vettek, de a programot túrázások, strandolás is színesítette.

Szeptembertől a Pécsi Egyházmegye lesz a fenntartója a dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Erzsébet Óvodai Tagintézményének. A szándékot június 27-én a Dombóvári Városházán aláírásával is megerősítette Udvardy György megyéspüspök és Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere.

Június 23-26. között először rendezték meg a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő katolikus iskolák 5. osztályosai számára a nyári hittantábort.

Június 8-án délelőtt a Szent Mór Iskolaközpont Szent Kereszt Kápolnájában gyűltek össze közös hálaadó szentmisére az óvoda kis-, középső és nagycsoportos óvodásai, óvónői és dajkái.

Gyermeknapon együtt ünnepelt a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola közössége. Ügyességi és logikai feladatok is várták a tanulókat, majd a nap végén együtt uzsonnáztak a diákok.

Első alkalommal rendezett Egyházzenei Énekversenyt a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont. A verseny célja elsősorban nem a megmérettetés, hanem az egyházzenei műfajok megismertetése volt.

A két éve egyházi fenntartásban működő Szent Mór Katolikus Óvodába 65 kisgyerek jár. A szülőknek Udvardy György pécsi megyéspüspök A katolikus óvoda mint a vallásos nevelés színtere címmel tartott előadást május 18-án egy rendhagyó szülői értekezlet keretében.

Több egyházmegye családi napot tartott pünkösdhétfőn, Pécsett is színes programokkal várták az érdeklődőket. A Közösségek Ünnepén a plébániák és a katolikus intézmények mutatkoztak be. Az egyházmegye területén működő közösségek, csoportok a Dóm téren gyűltek össze.

Május 12-én délelőtt a Magtár Látogatóközpont adott otthont a Pécsi Egyházmegyei Hittanversenynek. A tanulók két korcsoportban (5-6. és 7-8. osztályos diákok), háromfős csapatokban mérték össze tudásukat. A verseny az irgalmasság témáját járta körbe.

A megkezdett hagyományt folytatva Udvardy György pécsi megyéspüspök szeretettel hív és vár mindenkit 2016. május 16-án, pünkösdhétfőn a Közösségek Ünnepére.

A Boldog Gizella Katolikus Iskola fennállásának 20 éves évfordulójához kapcsolódva vasárnap, május 8-án ünnepi szentmisét tartott Udvardy György pécsi megyéspüspök a mohácsi Fogadalmi templomban.

Harmadik alkalommal rendezték meg a Vadak Ura Bajnokság döntőjét Pécsett, a Szent Mór Iskolaközpontban. A fináléba Pécsen kívül komlói és mohácsi csapatok, valamint egyéni versenyzők is érkeztek, összesen ötvenhatan.

25 éves fennállását ünnepelte április 22-én a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola. Az eseményen részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök is, aki az ünnepi műsort követően megáldotta a felújított iskolaépületet.

Április 23-án Pécsett az egyházmegyei pedagógusnapon közel 350 pedagógus és hitoktató ünnepelt együtt.

Az egyik drogérialánc öt éve rendszeresen kampányol az elszegényedett kisgyermekes családok megsegítéséért. Az Együtt a babákért elnevezésű program keretein belül a Katolikus Karitász közreműködésével fél évre elegendő pelenkával támogatnak 800 rászoruló családot. A Pécsi Egyházmegyében idén 65 családnak jut az adományból.

A két mohácsi katolikus iskola és a Veled Tartok egyesület közös szervezésében került sor a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában április 16-án az első Szülők Szombatjára.

2020 október
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2020. 10. 24. - 2020. 10. 31.
ELMARAD - Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs
2020. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 10. 25. -
Katekéták képzése:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 27.
PEM Katekumenátus képzés:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 28.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi