PPHF

2016. március 31. és április 6. között rendezi meg első nyári egyetemét a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, amelyre hat különböző országból érkeznek előadók és hallgatók.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hittanár szakos képzéseire február 15-ig lehet jelentkezni: az intézményről szóló összeállításunk második részében a főiskola néhány hallgatójával beszélgetünk.

Felvételi és nyílt nap a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán

Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága és a Dél-Dunántúl a Tudomány Támogatásáért Alapítvány által kiírt Szakmódszertani előkészítő pályázaton a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola által szervezett munkacsoport „A hittanoktatás megújítását, a magyarországi hittan tanítás módszertani hagyományainak feltárását és a nemzetközi tapasztalatok adaptálását célzó módszertani műhely létrehozása" című pályázatával a kategória I. helyezését nyerte el.

A Magyar Tudomány Ünnepén Pécsett a teológia fontosságát és időszerűségét vizsgálták. A konferencián nemcsak akadémikusok, hanem egyházi vezetők is részt vettek, akik a modern világ problémáira a teológián keresztül próbáltak meg választ keresni.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola idén ünnepli újraalapításának huszonötödik évfordulóját. Ennek keretében 2015. november 3-án a Magyar Tudomány Napja alkalmából a főiskola tudományos emlékülést szervez. Témája aktuális kérdés: mivel segíthet ma a teológia a modern világ kihívásainak leküzdésében?

25. tanévét kezdte meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az 1991-ben újjáalapított intézmény a Pécsi Tudományegyetemmel közös tanévnyitó szentmisére hívta jelenlegi és egykori hallgatóit, munkatársait és azok hozzátartozóit. A Veni Sanctét a pécsi Belvárosi templomban tartották.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola idén szeptemberben 1991-es újjáalapítása óta a 25. tanévét kezdi meg. A Főiskola és Pécsi Tudományegyetem szeretettel várja tanárait, diákjait és dolgozóit szeptember 7-én hétfőn a 18.00 órakor kezdődő ünnepi egyetemi tanévkezdő szentmisére a Belvárosi templomba. A szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatja be.

Hat napos (60 órás) intenzív hitoktatói tanfolyam indul 2015. augusztus végén a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán pedagógus végzettséggel rendelkező hitoktatóknak.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola 2015. június 19-én tartotta hálaadó szentmisével egybekötött tanévzáró rendezvényét a Belvárosi templomban. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök celebrálta. A Te Deum utáni diplomaosztón tizenhárom végzett hallgató vehette át diplomáját.

Idén 9. alkalommal rendezte meg a Magyar Vöröskereszt az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködésben az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt. Az 1000 fő alatti hallgatói létszámú intézmények kategóriájában a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola első helyezést ért el.

Május 29-31. között bibliai élménypedagógiai képzést tartottak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. A főiskola a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely két munkatársával, Demjén Izabellával és Módi Kingával működött együtt.

A Katolikus Egyház az I. világháborúban címmel rendeztek konferenciát csütörtökön a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. A konferencia előadásai áttekintették a szentszéki törekvéseket, majd egyházmegyei szinten az egyházkormányzati intézkedéseket, amelyek a hátország konszolidálását szolgálták.

Egyháztörténeti konferencia a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán 2015. január 29-én.

Beszélgetés Cziglányi Zsolttal, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektorával az egyházi felsőoktatás céljáról, a képzésről, a hallgatók lehetőségeiről és a végzettek életpályájáról. A beszélgetés után:

A fenti címmel jelent meg 2007-ben a jeles egyháztörténész és tanár, Katus László tanulmánykötete. Szomorú apropóját adja az írásnak, hogy életének 87. évében, január 26-án végleg elment a hazai egyháztörténet-írás utolsó nagy polihisztora, aki diákok nemzedékeit tanította a Pécsi Tudományegyetemen és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán tudományra, emberségre egyaránt.

Kettős hatás, avagy helyettesíthető-e az etika matematikával? címmel rendeznek konferenciát 2015. március 19-én a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Hunyadi úti új épületének teljes felújítását a Pécsi Egyházmegye biztosította saját forrásból. Az intézményt Udvardy György megyéspüspök a Házavató Teológus Napon áldotta meg.

A Fraknói Vilmos-díjat évente legfeljebb három olyan, jeles személyiség kaphatja meg, akinek munkássága kiemelkedik a teológia, filozófia, egyháztörténet területén, vagy pedig jelentős szerepet játszott az egyház megújulásában. Idén Gesztesy András, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola teológiai tanára az egyik díjazott.

2020 október
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2020. 10. 24. - 2020. 10. 31.
ELMARAD - Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs
2020. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 10. 25. -
Katekéták képzése:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 27.
PEM Katekumenátus képzés:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 28.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi