szentmise

Az időjárás idén nem volt kegyes az úrnapi hagyományos körmenet megtartásához. Június 11-én este az eső miatt elmaradt a hagyományos körmenet Pécs belvárosában, a pécsi székesegyházban Felföldi László megyéspüspök által celebrált ünnepi szentmisét követően szentségimádással ünnepelték a hívek az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztust. A liturgián koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató és dr. Simon-Wagner István, a pécsi ferences templom plébánosa.

Úrnapja közelgő ünnepéhez kapcsolódva június 8-án eucharisztikus estet rendeztek Bátán, a Szent Vér kegyhelyen, ahol egész estés liturgikus programokkal várták a híveket. Az ünnepi alkalom zárásaként szentmisét celebrált Felföldi László pécsi megyéspüspök a bátai Szent Vér-bazilikában.

Június 4-én, Szentháromság vasárnapján ünnepi szentmisét celebrált Đuro Hranić dakovó-eszéki érsek Máriagyűdön, a horvátok hagyományos búcsúján. Az érsek szentbeszédében kiemelte: „Azért vagyunk mi, zarándokok, most ezen a kegyhelyen, hogy Mária hitével közelebb juthassunk Istenhez".

Június 4-én, a pünkösd utáni első vasárnap, Szentháromság vasárnapján búcsúi szentmisére gyülekeztek Sellyén a Dráva menti településeken élő horvátok. A 110 évvel ezelőtt felszentelt Szentháromság-templomban ünnepi szentmisét celebrált Felföldi László pécsi megyéspüspök, koncelebrált Kovács József püspöki titkár, valamint meghívott plébánosok: Bacsmai László, Barics Gábriel, Csúzdi Illés, Egri József, Nagy Norbert, Petkó Tamás, Ronta László, Vladimir Škrinjarić és Sziládi Ferenc.

Fogyatékkal élő embertársaink évről-évre visszatérnek a máriagyűdi kegyhelyre, ahol a május 19-én megtartott búcsún a Szűzanya oltalmát és közbenjárását kérték betegségeik, szenvedéseik és megpróbáltatásaik viselésében.

Egy kis ékszerdoboz lett a Karasica patak völgyében húzódó domb peremén álló, ligetes, fás parkkal körülvett, kívülről immár teljesen megújult máriakéméndi kegytemplom. A Baranyai-dombság régi, híres búcsújáró kegyhelyének felújított templomát ünnepi szentmise keretében Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg május 7-én, húsvét 5. vasárnapján. A szentmisén koncelebrált Kovács József püspöki titkár, valamint Bukovics István plébános.

A jó pásztorról hallva szemünkbe ötlik egy kép, melyen Krisztus vállára veszi az elveszett bárányt, s viszi vissza a nyájhoz. Húsvét negyedik, a Jó Pásztor vasárnapjához kapcsolódva Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, a pécsi székesegyház plébánosa elmélkedését adjuk közre.

Ferenc pápa a vatikáni Apostoli Palotában köszöntötte április 17-én a a Nyolc Boldogság Közösség küldöttségét a közösség alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából. A közösség pécsi házának nővérei Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával a Kossuth téri szentmise sekrestyei szolgálatában tevékenykednek Hatházi Róbert, a sekrestyei szolgálatot felügyelő lelkipásztor irányítása mellett.

A Geresdi-dombságban fekvő, jelentős német nemzetiségi közösséggel rendelkező Véménd 1796-ban, barokk stílusban épült római katolikus templomában celebrált ünnepi szentmisét Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke április 23-án, húsvét 3. vasárnapján abból az alkalomból, hogy Magyarország Kormánya támogatásával megújult a település Szent Mihály-templomának tetőszerkezete. 

Április 12-én, dr. Cserháti József néhai pécsi püspök 1994-ben bekövetkezett halála évfordulóján Mayer Mihály nyugalmazott püspök szentmisén emlékezett meg az egyházmegye korábbi főpásztorairól a székesegyházban. A liturgián koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató és Berecz Tibor káplán. 

Őszentsége Ferenc pápa 2023. április 28-30. között apostoli látogatásra érkezik Magyarországra. A látogatás egyik kiemelt eseménye április 30-án, vasárnap 9.30-kor Budapesten, a Kossuth téren bemutatásra kerülő ünnepi szentmise lesz.

Keresztény életünkben most gyengén világít az Istentől kapott küldetésünk, de amikor újra meggyújtjuk a húsvéti gyertyát, annak fényleni kell, annak fényében világítani kell - buzdított Felföldi László püspök április 8-án, nagyszombat este a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban celebrált vigília szentmisében, melyben hírül adták a világnak, hogy Krisztus dicsőségben feltámadt a halál sötétségéből. A főpásztor arra hívott minden hívő embert, hogy bátran adják tovább Jézus Krisztus fényének és világosságának gazdag üzenetét a világnak.  

Április 6-án, nagycsütörtök délelőtt olajszentelési szentmisét mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök Mayer Mihály nyugalmazott püspökkel, Bíró László nyugalmazott tábori püspökkel és az egyházmegye papságával Pécsen, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A hagyományok szerint a lelkipásztorok megújították szenteléskor tett ígéreteiket, valamint az egyházmegye két papnövendékének ünnepélyes befogadása is megtörtént a papi rend felvételére készülő jelöltek közé.

Április 5-én zárult a Pécsi Egyházmegye nagyböjti lelkigyakorlat-sorozata a Pécsi Jézus szíve (Pius) templomban. Pécs városának több plébániájáról mintegy 300 hívő hívő érkezett, hogy részt vegyen a közös imádságra épülő lelkigyakorlaton, melynek elmélkedéseit dr. Kvanduk Frigyes általános helynök, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök és dr. Simon-Wagner István, a pécsi ferences templom plébánosa vezették. A lelkigyakorlatot záró szentmise főcelebránsa Felföldi László megyéspüspök volt.

Barka- és pálmaágak megáldásával kezdődött az ünnepi főpásztori szentmise virágvasárnap este a pécsi bazilikában. A Jézus jeruzsálemi bevonulásának emléket állító liturgiát Felföldi László megyéspüspök celebrálta. A szentmisében elhangzott a passió.

All the masses celebrated in English language during Holy Week in Pécs will take place at the Community Centre of Diocese of Pécs, close to the Cathedral (Pécs, Hunyadi János u. 3.). A nagyheti angol nyelvű szertartások a Pécsi Egyházmegye székesegyházhoz közeli közösségi központjában lesznek megtartva (Pécs, Hunyadi János u. 3.).

„Szóljon ez a nagyböjt az imáról, a felebaráti szeretetről és a megélt keresztútról, melyre most van kellő idő, hogy megújuljon és megszépüljön életünk szeretete, szenvedése és szeretetszolgálata" – szólt Felföldi László megyéspük üzenete február 22-én, hamvazószerdán, a nagyböjt első napján celebrált ünnepi szentmisében. A liturgián koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató, Kovács József püspöki titkár, valamint a Pécsi Tudományegyetemen tanulmányokat folytató, jelenleg a Pécsi Egyházmegyében szolgáló nigériai lelkipásztorok: Henry Nnaemeka Ugokwe és Mark-Kingsley Okafor.

Püspöki szolgálata során első alkalommal látogatott a Pakshoz tartozó Dunakömlődre a Pécsi Egyházmegye főpásztora. Felföldi László megáldotta az egyházközség megújult kültéri közösségi terét, valamint szentmisét celebrált a zsúfolásig megtelt Szent Imre-templomban, ahol a környező településekről is érkeztek hívek, hogy főpásztori áldásban részesüljenek. A szentmisén koncelebrált Kürtösi Krisztián plébános és Erb József nyugalmazott lelkipásztor. 

Február 14-e Szent Bálint püspök és vértanú, a szerelmesek védőszentjének liturgikus emléknapja, amikor a szerelmesekért, a házasságra készülőkért és a házaspárokért imádkoznak a szentmiséken. Az ünnep alkalmából Pécsett, a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban celebrált szentmisét és adott áldást a jelenlevőkre Kovács József püspöki titkár, egyetemi lelkész.

Felföldi László megyéspüspök kezdeményezésére a Pécsi Egyházmegyében működő szerzetesrendek képviselői együtt ünnepelték a megszentelt élet napját február 11-én a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A rendek, illetve közösségek bemutatkozását követően szentmise keretében adtak hálát a hivatásokért és a közösségekért.

Február 11-én a pécsi székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisével kezdődött a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete immár hagyományos, házasság világnapi rendezvénysorozata, mely ünnepli a házaspárok hűségét, áldozatvállalását és mindennapi küzdelmeik szépségeit. A szentmisét, mely egyben a házasság hete nyitó alkalma volt a Pécsi Egyházmegyében, Felföldi László megyéspüspök celebrálta, az ünnepi alkalmon jelen volt Péterffy Attila polgármester és Zag Gábor alpolgármester, valamint Herbert Gábor, a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület elnöke.

Idén 20. alkalommal adták át január 21-én a Polgári Kör Pécs Egyesület által alapított Tüke Alapítvány díját az arra érdemeseknek. A Tüke-díj átadását szentmisén ünnepelték a pécsi székesegyházban, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált. A díjakat Habsburg-Lothringen Eilika oldenburgi hercegnő, valamint Kerényi János, a Tüke Alapítvány elnöke adta át. 

Remete Szent Pál ünnepnapja a Magyar Pálos Rend legnagyobb ünnepe, mely alkalomból a pécsi rendház közösségének tagjai ünnepi szentmisén újították meg szerzetesi fogadalmukat január 15-én a rend tulajdonában és lelkipásztori ellátásában álló Urunk Színeváltozása, köznapi nevén a Lyceum templomban. A liturgiát celebrálta Felföldi László pécsi megyéspüspök, koncelebrált Bíró László nyugalmazott tábori püspök, Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök és a pécsi rendházban szolgáló pálos atyák.

Január 6-án, Urunk megjelenésének ünnepén, hagyományos nevén vízkeresztkor, Felföldi László megyéspüspök celebrált szentmisét a pécsi székesegyházban, aki szentbeszédében a napkeleti bölcsek példája nyomán buzdított személyes életünkben is a betlehemi csillag, a világ világossága fényének keresésére. A liturgiában a főpásztor megáldotta a vizet és a szentelt vízzel meghintette a híveket.

Az új esztendő első napjának estéjén mutatott be szentmisét Felföldi László megyéspüspök a pécsi székesegyházban. A főpásztor homíliájában megemlékezett a december 31-én 95 éves korában elhunyt XVI. Benedek emeritus pápáról: „aki hitével, szeretetével és szolgálatával erősítette Krisztus Egyházát. Hiszem, hogy ami a lelkében és csodálatos elméjében megfogalmazódott, most Isten színelátásában is megvalósul” – fogalmazott a püspök. A liturgiát követően a Szent Család oltalmába ajánlották a családokat.

A Megváltó Jézus születésének ünnepén bemutatott éjféli szentmisén a Pécsi Egyházmegye főpásztora együttgondolkodást sürgetett, hogy ne csak az év egy napja és annak is az estéje szóljon a szeretetről. Felföldi László hangsúlyozta, nem egy éjszaka a kereszténységünk, hanem egy út, amelyen el kell indulni és jelen kell lenni, hogy megtaláljuk önmagunkat és személyes életünket.

Karácsonykor Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. A megtestesült Ige a Boldogságos Szűz Máriától Betlehemben történt születése az üdvtörténet központi eseménye. A megváltó Jézus mindazok számára üdvösséget hoz, akik engedik, hogy lelkükben a kegyelem által megszülethessék.

Horvát nyelven celebráltak szentmisét és rendeztek adventi koncertet december 9-én a pécsi székesegyházban a hagyományos horvát nemzetiségi nap részeként. A rendezvényekről a Pécsi Egyházmegye horvát referatúrájának munkatársa tudósított.

A pécsi Szent Donátus-kápolna előtt felállított kőkeresztet áldott meg Felföldi László pécsi megyéspüspök december 11-én, advent 3. vasárnapján, majd szentmisét celebrált a Donátus-templomban Kvanduk Frigyessel, a Pécsi Egyházmegye általános helynökével, rácvárosi plébánossal .

Mária, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepének reggelén, december 8-án Felföldi László megyéspüspök celebrálta a roráté szentmisét a pécsi székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében az ünnep mindnyájunkhoz szóló üzenetéről elmélkedett.

A Szekszárdhoz közeli Szálka község Szent József-templomában celebrált szentmisét december 3-án, advent első hetének szombatján Felföldi László pécsi megyéspüspök, Petkó Tamás szekszárdi plébános és a plébánián szolgáló káplánok, Lábár Tamás és Molnár Erik. A főpásztor megáldotta az egyházközség közelmúltban teljesen felújított, ma közösségi térként és ifjúsági szálláshelyként is működő egykori plébániaépületét is.

„Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait” (Lk 11,1) - így kérték a tanítványok az Urat. Hogyan tudunk imádkozni? Mi segít minket az Istennel való találkozásban? Kovács József püspöki titkár imádságról való elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Mi Atyánk… Ezekkel a szavakkal kezdődik az emberiség imája, az Úr imádsága, melyet a mi Urunk, Jézus, a tanítványok kérésére tanított meg nekünk, mindnyájunknak. Az Isten, mint legfőbb Atya megszólításáról, a hozzá való viszonyulásunkról, kötődésünkről Berecz Tibor, a pécsi székesegyház káplánja, iskolalelkész adventi elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Aki a mennyekben vagy... Az ember a látható égben fedezi fel a láthatatlan Isten misztériumát. Az Úr imádságában az Atya lakhelyének megjelölt mennyek országáról Máger Róbert püspöki irodaigazgató elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Szenteltessék meg a te neved... Az Úr imádságának ez a gondolata az ember Istenhez való fordulásának, istenkapcsolatának a legnagyobb mélységét mutatja. Isten szent nevéről Felföldi László pécsi megyéspüspök adventi elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Advent első vasárnapját követően, mely ebben az évben november 27-re esik, a vasárnapok kivételével minden nap, reggel 6.00 órai kezdettel roráté, azaz hajnali szentmisét celebrálnak a pécsi székesegyházban és az egyházmegye plébániatemplomaiban. 

„A Jóisten ugyanazt akarja ajándékozni idősnek és fiatalnak, életre indulónak és a földi életből kifelé tekintőnek: az élet, az emberség, örömét" – mondta Felföldi László megyéspüspök a vásárosdombói Skóciai Szent Margit Gondozóotthon védőszentjének ünnepe alkalmából november 23-án, az intézmény kápolnájában bemutatott szentmisén. A liturgián, melyen az otthonban lelkipásztori szolgálatot ellátó papok koncelebráltak, a lakók, dolgozók és meghívott vendégek vettek részt.

A közelmúltban megújult a Mohácsi járásban található Udvar község Szűz Mária bemutatása tiszteletére felszentelt temploma, melynek méltó ünneplését a templom búcsújának előestéjén tartották november 20-án, ami éppen Krisztus Király ünnepére esett. Az alkalomból megáldotta a templomot és ünnepi szentmisét celebrált Felföldi László megyéspüspök, akivel együtt misézett Bacsmai László kerületi esperes, plébános.

A 24 éves korában meghalt és rövid földi életének bejezése után már három évvel szentté avatott Árpád-házi királylányra, Erzsébetre, a szolgáló szeretet szentjére emlékeztek a szászvári és a kárászi hívek november 20-án a kárászi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom búcsúján. Az ünnep alkalmából Felföldi László megyéspüspök mutatott be szentmisét, a liturgián koncelebrált Kovács József püspöki titkár, Vida Zsolt plébános  és Gyurosovics Mihály tiszteletbeli esperes, nyugalmazott plébános.

Feked település 1765-ben épült, idén megszépült római katolikus templomát ünnepelték a hívek november 12-én. A Szentháromság-templomot, melynek belső tere új festést kapott, Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg ünnepi szentmise keretében. A liturgián koncelebrált Kovács József püspöki titkár, Schraub Ádám véméndi plébános és Kammerer Sándor lelkipásztor.

Évente egy alkalommal országos rendezvényre gyűlnek össze hazánk horvát nemzetiségű hívei, hogy mindig más régióban ünnepeljenek, örülve egymásnak és annak, hogy közösen élhetik meg hitüket és horvátságukat. 2022-ben november 5-én Felsőszentmártonban tartották találkozójukat, ahol ünnepi szentmisét celebrált Antun Skvorcsevics pozsegai püspök.

Ünnepi szentmisét celebrált Felföldi László megyéspüspök a versendi Szent Mihály-templom felszentelésének 250. évfordulója alkalmából október 30-án, akinek személyében több mint 20 éve először látogatott a közösségbe az egyházmegye főpásztora. A templomszentelési jubileum alkalmából a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szervézésében emléktáblát avattak, majd koncert és szeretetvendégség zárta az ünneplést. A Pécsi Egyházmegye horvát referatúrájának munkatársa beszámolóját adjuk közre.

November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel. Pécsen, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban 18.00 órakor ünnepi szentmisét celebrál Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke.

Emlékezni gyűlt össze a Pécsi Egyházmegye papsága és a hívek közössége október 25-én este a bazilikában, hogy a legszentebb áldozat bemutatása mellett együtt ünnepeljék liturgikus emléknapján Szent Mórt, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjét, 1000 évvel ezelőtt élt második püspökét.

A Pécsi Egyházmegye társvédőszentjére, Szent Mór püspökre emlékezünk liturgikus emléknapján, október 25-én.

Hálaadó szentmisén ünnepelte alapításának és fennállásának 30. évfordulóját a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra szeptember 22-én a pécsi székesegyházban. A liturgiát Felföldi László megyéspüspök celebrálta. A szentmisét, melyen a részt vettek a manufaktúra vezetése, munkatársai, családtagok - Kovács Szilárd Ferenc, a bazilika orgonaművész-zeneigazgatójának rövid orgonakoncertje zárta.

21. alkalommal rendeztek hálaadó szentmisével egybekötött közösségi összejövetelt szenvedélybetegek és hozzátartozóik részvételével szeptember 11-én a máriagyűdi bazilikában, ahol a liturgiát celebrálta Fazekas György, a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkipásztora, akinek elmélkedése nem csak a szenvedélybetegeket szólította meg. Koncelebrált Keresztes Andor, a kegyhely plébánosa.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) szeptember 10-én a pécsi székesegyházban tartotta a 2022/23-as akadémiai év megnyitóját. Az ünnepi alkalomból Felföldi László megyéspüspök celebrált Veni Sancte szentmisét, melyben a Szentlélek kegyelmeinek kiáradását kérte az új tanévre, a hallgatók és az oktatók feladataira, próbatételeire.

Már hagyomány, hogy a Londonban élő katolikus magyarok közössége minden évben szeptember első vasárnapján ünnepli Szent István királyt. Ebben az évben szeptember 4-én bérmálással egybekötve ünnepelt a közösség a nyugat-londoni Brentfordban, a Szent János evangélista nevét viselő templomban, ahol az ünnepi szentmise meghívott főcelebránsa Felföldi László pécsi megyéspüspök volt. A liturgiában nyolc magyar fiatal részesült a bérmálás szentségében, valamint az ünnep alkalmából átadták a Szent István-díjat is.

A Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményeinek közös tanévnyitóját tartották augusztus 31-én Tolnán, a Nagyboldogasszony-templomban, ahol Veni Sancte szentmisét celebrált Felföldi László megyéspüspök. A liturgián koncelebrált Ravasz Csaba plébános, iskolalelkész, Rostás Jenő István plébános, iskolalelkész, Dallos Tamás plébános, iskolalelkész és Kovács József káplán, iskolalelkész.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség