ünnep

Mindenszentek estéjén a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét.

A Magyar Pálos Rend pécsi közössége templombúcsúra hív mindenkit november 4-én 18 órától. Az ünnepi szentmisét Márfi Gyula veszprémi érsek mutatja be.

November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.

A Máriagyűdi Bazilika novemberi programjairól közlünk összefoglalót.

Szent Mór, az egyházmegye társvédőszentje ünnepén Michael August Blume apostoli nuncius látogatást tett a pécsi egyházmegyében.

Átadták a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Iskolaközpont új tornacsarnokát, valamint az iskola felújított, kibővített tantermeit. Szent Mór, az egyházmegye társvédőszentje emléknapján a közös ünneplésben részt vett és az új tereket megáldotta Michael August Blume apostoli nuncius.

Október 25-én társvédőszentjére, Szent Mórra emlékezik a Pécsi Egyházmegye. A 18 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Michael August Blume Magyarország apostoli nunciusa celebrálja.

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte az alsószentmártoni Szent Márton Óvoda. A jubileumi ünnepségen Udvardy György megyéspüspök megáldotta az óvodában elhelyezett máriagyűdi kegyszobor-másolatot.

A fatimai Mária-jelenések évfordulóján, október 13-án Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a vajdasági Martonoson.

A kozármislenyi ferences nővérek új kápolnáját és a kolostor új épületrészét áldotta meg Udvardy György megyéspüspök október 7-én.

Kettős jubileumot ünnepeltek a bátaszékiek október 4-én. A Tolna megyei település plébániáját 300 éve alapították, templomát 115 éve szentelték fel.

A Pécsi Egyházmegye tizenhatodik alkalommal hívja közös készülődésre, a Pécsi Adventre a területén működő művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket december 2. és 16. között.

A pécsszabolcsi plébánia idén is várja a híveket a Magyarok Nagyasszonya búcsúra, október 6-án szombaton és október 7-én vasárnap.

Búcsút ünnepelt szeptember 29-én a véméndi plébánia közössége. A 222 évvel ezelőtt felszentelt templomban szombaton Udvardy György megyéspüspök mutatott be szentmisét.

Búcsút tartottak a Tolna megyei Újiregen szeptember 16-án vasárnap, a huszonöt évvel ezelőtt felszentelt templom ünnepén.

A Pécsi Egyházmegye köznevelési intézményeinek közös tanévnyitóját idén Mohácson tartották szeptember 2-án.

A Máriagyűdi Bazilika szeptemberi programjairól közlünk összefoglalót.

Pécs város hagyományosan szeptember 1-jén adja át elismeréseit azoknak a polgároknak, akik különböző területeken végzett szolgálatukkal hozzájárulnak a közösség fejlődéséhez. Tavaly óta pedig ezen a napon országosan is a felsőoktatást ünnepeljük, a Pécsi Tudományegyetem alapítására emlékezve.

Idén augusztus 21. és 23. között szervezett a Pécsi Egyházmegye nyári lelkigyakorlatot és továbbképzést hitoktatóinak, amelynek célja hagyományosan a katekéták megerősítése a tanév kezdetén.

430. augusztus 28-án halt meg Szent Ágoston, miközben városát, püspöki székhelyét, az észak-afrikai Hippo falait a vandálok ostromolták. A szentek halálának napjáról az egyház születésnapként emlékezik meg azzal a meggyőződéssel, hogy ekkor születnek újjá egy olyan életre, amelynek gazdagsága felfoghatatlan számunkra.

2020 október
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2020. 10. 24. - 2020. 10. 31.
ELMARAD - Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs
2020. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 10. 25. -
Katekéták képzése:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 27.
PEM Katekumenátus képzés:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 28.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi