ünnep

Nagyszerdán este 8 órakor kezdődött a sötétzsolozsma a Pécsi Székesegyházban. Szolgált a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusa, vezényelt: Jobbágy Valér.

A hagyományoknak megfelelően nagycsütörtökön 10.00 órakor kezdődött az olajszentelési szentmise a Pécsi Székesegyházban, amelyen az egyházmegye papsága az egység kifejeződéseként közösségben újította meg Istennek tett ígéretét az ünnepi liturgia keretében.

„Az, hogy Krisztus megmosta az apostolok lábát, nem a tisztulási szertartás miatt történt, hanem az alázatosság példájaként."

(Szent Ágoston)

A szekszárdi Szent József Iskolaközpont március 18-án ünnepelte névadóját és védőszentjét. A közös imából, izgalmas vetélkedőkből és sportversenyekből álló nap zárásaként az óvodások és az iskola tanulói együtt köszöntötték az édesapákat, nevelőapákat és nagyapákat, mint a családok támaszait, védelmezőit.

Az egyház liturgiái közül legszebb a nagyhété. Jelképesen megjelennek ilyenkor az első nagyhét eseményei: Jézus utolsó napjai, majd halála és feltámadása. Tamás Roland, a Pécsi Székesegyház plébánosa a pécsi nagyheti és húsvéti szertartások menetét ismerteti.

A Pécsi Egyházmegye szeretettel várja a híveket nagyheti liturgikus eseményeire. Az alábbiakban a Pécsi Székesegyház nagyheti programjainak pontos időpontjait közöljük.

2013. március 13-án választották meg Róma püspökének Jorge Mario Bergogliot, Buenos Aires bíboros érsekét, aki a történelemben először vette fel pápaként a Ferenc nevet. Szent Ferenc személyisége és szemléletmódja mindig is közel állt a jezsuita Bergogliohoz, aki Ferenc pápaként második enciklikájának címéül a Naphimnusz ismétlődő kifejezését választotta: „Laudato si' – Áldott légy!" A szegények, elesettek, szenvedők melletti kiállása éppúgy közismertté tette, mint a teremtett világ megóvása érdekében kifejtett tanítói buzgalma.

Tours-i Szent Márton születése 1700-as évfordulójának emlékévében a szombathelyi Szent Márton ereklye Pogányba érkezik március 12-én. A pogányi közösség régi idők óta tartja a hitvalló püspök tiszteletét, ezért kapcsolódik be saját programjaival az országos ünneplésbe.

Ma ünnepli az Egyház Polikárpnak, Szmirna egykori vértanú püspökének emléknapját. Az apostolok közvetlen tanítványainak nemzedékéhez tartozott, kortársai és az utódok szemében is nagy tekintélynek örvendett.

Udvardy Györgyöt 2004. január 24-én marazanae-i címzetes püspökké és esztergom-budapesti segédpüspökké nevezte ki II. János Pál pápa. 2004. február 21-én szentelték püspökké Esztergomban.

Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök a mai napon ünnepli születésének 75. évfordulóját. Foglaljuk imádságainkba egyházmegyénk nyugalmazott főpásztorát! Isten éltesse! Ad multos annos!

23. alkalommal rendezi meg január 30-án szombaton 17 órától a műsoros gyermek svábbált a mohácsi Park utcai Katolikus Általános Iskola német munkaközössége és nyolcadik osztálya. A sok nézőt vonzó műsorban több mint 100 gyerek szerepel néptánccal, verssel, dallal, színdarabbal, zenével.

A Tüke Alapítvány a pécsi polgárok ajánlásának figyelembe vételével úgy döntött, hogy idén ketten, dr. Ádám Antal jogászprofesszor és dr. Nagy Imre irodalomtörténész kapják a rangos elismerést, a Tüke-díjat. A Mecsek Egyesületnek elismerő oklevelet és emlékérmet adományozott az alapítvány.

Január 17-én Pécs, Máriagyűd és Szekszárd után Bátán is megnyílt a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság évének szentkapuja. A kaput a bátai Szent Vér kegytemplomban Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg, majd püspöki szentmise következett. A szertartás végén egy időkapszulát is elhelyeztek az oltár rejtekében, amelyben fontos emlékiratokat hagytak az utókorra.

A katolikus egyház január 18-án ünnepli Árpád-házi Szent Margit napját. A Ciszterci Nevelési Központ védőszentjének tiszteletére Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét délelőtt 11 órakor az intézmény diákjai és tanárai számára.

A Pécsi Székesegyház után Máriagyűdön, valamint Szekszárdon is megnyílt a szent kapu. 2016-ban majdnem egész évben az irgalmasság szentévét ünnepli a katolikus világegyház. A Pécsi Egyházmegyében január 17-én Bátán is megnyílik majd az irgalmasság kapuja.

A karácsonyi ünnepkör és az évvégi Te Deum után január elsején, Szűz Mária, Isten Anyjának ünnepén tartották az év első püspöki miséjét a pécsi székesegyházban.

A szilveszter napján tartott Te Deum alkalmat kínál a hálaadásra, de már az újévet, vagyis az újrakezdés lehetőségét is ünnepli. 2016-ot csaknem teljes egészében felöleli a december 8-án kezdődött irgalmasság szentéve, így a Pécsi Egyházmegye is különleges programokkal készül.

A Szent Család ünnepe a karácsonyi időszak egyik kiemelt eseménye. December 27-én ez alkalomból püspöki szentmisét mutatott be Udvardy György főpásztor a székesegyházban.

Mozgalmas évtől búcsúzik a Pécsi Egyházmegye. 2015-ben turisztikai beruházások zárultak le, új épületek nyitották meg kapuikat, és több száz rendezvény zajlott le sikeresen. Összefoglalásunkban az elmúlt év különleges eseményeiből közlünk rövid válogatást.

A Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánián több mint tíz éve rendezik meg advent idején a Szegények Karácsonyát. A szentmisén és ünnepségen idén százötvenen vettek részt. A rászoruló családokat agapéval várták, valamint ajándékcsomagot és vásárlási utalványt kaptak.

Zsúfolásig megtelt az alsószentmártoni templom december 18-án. Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott szentmisét a faluban és áldotta meg a részben önerőből, részben egyházmegyei forrásból megújult plébániaépületet. Lankó József alsószentmártoni plébános hosszú évek óta folytat elhivatott missziót a nehézsorsú gyerekekért.

Megkezdődött az Irgalmasság éve a katolikus világegyházban. A rendkívüli szentévet Ferenc pápa nyitotta meg december 8-án, a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 50. évfordulóján. Pécsett ugyanezen a napon, a szeplőtelen fogantatás főünnepével egybekötve Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg a bazilika szentévi kapuját, az altemplomi kaput a püspöki szentmise keretében.

Szent Borbála a kohászok és bányászok védőszentje: ünnepén azokra az emberekre emlékezünk, akik életüket kockáztatták azért, hogy mások éljenek, vagy szolgálatuk közben életüket vesztették. A december 4-ei ünnepi szentmisét Kövesi Ferenc atya celebrálta a Pécs-Gyárvárosi Munkás Szent József Templomban.

Ünnepi szentmise keretében szentelte fel Udvardy György pécsi megyéspüspök a Pécsi Ciszterci Rendház új oltárát és áldotta meg a felújítások után a kápolnát november 27-én.

Péntektől számítva éppen 650 nap múlva ünnepli alapításának jubileumi, 650. évfordulóját Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem.

Húszéves jubileumát ünnepelte november 17-én a Katolikus Karitász Szekszárdon. Az ünnepségen részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök is.

Skóciai Szent Margit emléknapján, november 16-án tartotta búcsúünnepét a Pécsi Egyházmegye Skóciai Szent Margit Gondozóotthona. A délutáni szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálta a Margitmajorban.

November 1-jén, Mindenszentek napján a megdicsőült egyházat ünnepeljük. Ez a nap az összes szent, vagyis valamennyi megdicsőült lélek ünnepe. A Pécsi Székesegyházban Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét.

Szent Mór püspöknek, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepét tartotta október 25-én a katolikus egyház.

Ötszáz éve született Avilai Szent Teréz. A Nagy Szent Teréznek is nevezett kármelita szerzetes nővér ünnepét október 15-én tartja az egyház, idén összekötötték ezzel a jubileumi évfordulóval. A 16. században Szent Teréz alapította meg a Sarutlan Kármelita Rendet.

Örömmel adjuk hírül, hogy az elmúlt szombaton, október 10-én, a római Szent Ignác-templomban Jean-Claude Hollerich luxemburgi érsek a Pápai Német-Magyar Kollégium növedékei közül egy diakónust pappá és négy szeminaristát szerpappá szentelt. Az új diakónusok közül ketten, Berecz Tibor és Lápossy Péter, a Pécsi Egyházmegye növendékei.

Lezárult a Máriagyűdi Kegyhely két éve tartó felújítása. Az uniós forrásból finanszírozott projekt célja az volt, hogy az ország egyik legkeresettebb zarándokhelye méltó módon szolgálja a lelki feltöltődésre vágyó zarándokokat.

„Élete a mi életünk... Küldetése a mi küldetésünk..." Ezzel a mottóval hirdette meg a verbita rend jubileumi ünnepségsorozatát. A megszentelt élet éve egybeesik a verbita rend magyarországi letelepedésének centenáriumi évével. Pécsett október 17-én rendeznek kulturális napot.

„Zengjen és örömtől ujjongjon ma az egész teremtett világ, és járuljon hozzá valamivel az örvendezés napjának méltó megüléséhez! Forrjon ma egybe az ég és föld közös ünneplése, és együtt dicsőítse Istent minden, ami e világon és e világ fölött együvé tartozik! Ma alkotta meg ugyanis a mindenség Alkotója az ő teremtett Szentélyét, és ez az új teremtmény szolgál majd új és dicső módon szálláshelyül Alkotója számára." (Krétai Szent András)

Tanévnyitó Ünnepi Szenátusi Ülést tartott a Pécsi Tudományegyetem. Az ünnepségen vehette át Udvardy György pécsi megyéspüspök a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa Pro Universitate Quinqueecclesiensi kitüntetését.

Jubileumi szentmisét tartott Kövesi Ferenc plébános pappá szentelésének 25. évfordulóján a Pécs-Gyárvárosi templomban. Augusztus 30-ai ezüstmiséjére Ferenc atya János evangéliumából választott idézetet: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek."

A Pécsi Egyházmegye híres Mária-kegyhelyén, Magyaregregy-Szentkúton tartanak Kisasszony-napi búcsút szeptember 5. és 8. között.

Augusztus 20-a alkalmából Áder János köztársasági elnök Herendi János kanonok, bátaszéki apátplébános részére 50 éves papi szolgálata és 45 éves bátaszéki szolgálata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott.

Idén ünnepli ezeréves fennállását a pécsváradi bencés kolostor. Augusztus 29-én 10.00 órától a Pécsváradi várban ünnepi szentmise lesz. A szentmisét Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatja be.

Széleskörű összefogásnak köszönhetően újult meg a kajdacsi templom kívül-belül. A műemlék jellegű, barokk római katolikus templomot Udvardy György pécsi megyéspüspök ünnepi szentmise keretében áldotta meg újra.

Augusztus 23-án ünnepelte Báta község fennállásának ezeréves évfordulóját. A programsorozat augusztus 20-án kenyérszentelő szentmisével kezdődött, augusztus 23-án pedig Udvardy György pécsi megyéspüspök tartotta a millenniumi szentmisét a Szent Vér templomban.

Idén is várják a zarándokokat Pécs legszebb fekvésű és igen közkedvelt templomába, a Havihegyre az augusztusi Havas Boldogasszony-búcsúra. Az ünnepségsorozat augusztus 2. és 5. között lesz.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola 2015. június 19-én tartotta hálaadó szentmisével egybekötött tanévzáró rendezvényét a Belvárosi templomban. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök celebrálta. A Te Deum utáni diplomaosztón tizenhárom végzett hallgató vehette át diplomáját.

Hálaadó szentmisével ünnepelte 2015. június 18-án a Pécsi Székesegyházban a Baranya és Bács-Kiskun megyei horvát nemzetiségű lakosság a Horvát Államiság Napját, valamint a Pécsi Horvát Főkonzulátus megalakulásának 20. évfordulóját.

Páva Zsolt polgármester és Udvardy György pécsi megyéspüspök avatta fel az Angster-emlékművet Pécsett, a nyugati várfalsétányon. Az orgonát ábrázoló zenélő emlékművet a legjelentősebb magyarországi orgonagyár alapítója, Angster József (1834-1918) és családja tiszteletére állították.

Gesztesy András atya ünnepelni hívja híveit, barátait, közösségeit pappá szentelésének negyvenedik évfordulóján, június 21-én, vasárnap 10 órakor a Bártfa utcai Szent István templomba és a szentmisét követő kerti beszélgetésre és agapéra.

Június 2-án, kedden 18 órakor a Szent István-bazilikában a Püspöki Kar által 100 évvel ezelőtt végzett felajánlás évfordulóján, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai szentmise keretében ajánlják fel Magyarországot Jézus Szentséges Szívének.

Mikor született meg a Szentháromság? Isten felől nézve soha, hiszen állandóan és örökké van. Azonban ha az ember felől tekintjük, meg lehet vizsgálni, hogy a történelemben mikor és hogyan született meg a Szentháromságról való gondolkodás és beszéd.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség