videó

Július 3-án, pénteken délután vette kezdetét a 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó, ahol az első perctől szeretet, figyelem és nyitottság jellemezte a hangulatot. Július első hétvégéje ugyanis erre hívja a fiatalokat.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Március 22-e óta a Pécsi Egyházmegye a Covid-19 járvány miatt bevezetett egyházi óvintézkedésekre való tekintettel napi szinten szentmisét közvetített köznapokon reggel 7 órakor, valamint vasárnap 10 órakor. A járvány enyhülését követően, július 1-től a szentmise-közvetítések ilyen formában megszűnnek.

Évközi idő tizenharmadik hetének keddi napján, a római Egyház első vértanúinak emléknapján, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató atya mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Június 29-én, Szent Péter és Szent Pál főünnepén Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. Ez alkalommal apostoli áldásban részesültek a jelenlévők, majd a PPHF diplomaosztójával zárult az ünnep.

Évközi idő tizenharmadik hetének hétfőjén, Szent Péter és Szent Pál főünnepén, reggel 7.00 órakor Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be szentmisét a pécsi Székesegyházban, amelyet a Pécsi Egyházmegye területén elő emberekért ajánlotta fel.

Évközi idő tizenharmadik vasárnapján, reggel 8.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Évközi idő tizenkettedik hetének péntekén, Alexandriai Szent Cirill emléknapján Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Évközi idő tizenkettedik hetének csütörtöki napján, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Évközi idő tizenkettedik hétének szerdáján, Keresztelő Szent János születésének ünnepén Nyúl Viktor pasztorális helynök atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Évközi idő tizenkettedik hetének keddjén, reggel 7.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Évközi idő tizenkettedik hetének hétfőjén, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház újraszentelésének ünnepén, reggel 7.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét egyházmegyénk főtemplomában.

Évközi idő tizenkettedik vasárnapján, reggel 8.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Ünnepi szertartás keretei között felajánlották a Pécsi Egyházmegyét Jézus Szent Szívének. Az szentségimádással kezdődő és szentmisével folytatódó eseményt a Jézus Szíve templomban tartották az esti órákban.

Évközi idő tizenegyedik hétének péntekén, Jézus Szent Szívének ünnepén Nyúl Viktor pasztorális helynök atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Évközi idő tizenegyedik hetének csütörtöki napján, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Évközi idő tizenegyedik hetének szerdáján, reggel 7.00 órakor Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Évközi idő tizenegyedik hetének hétfőjén, Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnővér emléknapján reggel 7.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Június 13-án Fatimai engesztelő imanapot tartottak, amelynek során a világméretű szentségimádáshoz is csatlakoztak a jelenlévők. A Havas Boldogasszony-templom hívőközössége így ünnepelt Úrnapja előestéjén.

Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Bazilika zeneigazgatója az Ároni áldás kórusfeldolgozásával emlékezik arra, hogy 2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa Udvardy György pécsi megyéspüspököt a veszprémi Főegyházmegye érsekévé nevezte ki.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Évközi idő tizedik hetének péntekén, reggel 7.00 órakor Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, amelyet az EWTN Katolikus Televízió is közvetített.

Június 11-én, csütörtökön került megrendezésre a Bátai Eucharisztikus est. A hívőközösség a Pécsi Egyházmegye egyik kiemelten fontos helyszínén, a Bátai Szent Vér kegyhelynél, a szabad ég alatt ünnepelte a legméltóságosabb Oltáriszentséget.

Úrnapja előestéjén világméretű szentségimádást hirdet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága. A szentségimádási lánchoz a Havas Boldogasszony-templomban is várjuk a csatlakozni vágyó híveket!

Évközi idő tizedik hetének csütörtökén, Szent Barnabás emléknapján Máger Róbert irodaigazgató atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Évközi tizedik hét szerdai napján, reggel 7.00 órakor Nyúl Viktor pasztorális helynök atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Június 11-én kerül megszervezésre a Bátai Eucharisztikus est, amelyhez online is csatlakozhatnak a hívek. Az esemény részleteit az alábbiakban közöljük.

Évközi idő tizedik hetének hétfőjén, reggel 7.00 órakor Lápossy Péter iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Évközi idő kilencedik hetének péntekén, Szent Bonifác ünnepén Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét reggel 7.00 órakor a Belvárosi templomban.

Június 4-től csütörtökönként jelentkezik a Pécsi Egyházmegye „Örömhírre hangolva” videósorozata Nyúl Viktor pasztorális helynök atya vezetésével.

Évközi idő kilencedik hetének csütörtökén, Jézus Krisztus, az Örök Főpap ünnepén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, amelyet az EWTN Katolikus Televízió is közvetített.

Évközi kilencedik hét szerdai napján, Lwanga Szent Károly vértanú és társai emléknapján Nyúl Viktor pasztorális helynök atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Évközi idő kilencedik hetének keddi napján, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Pünkösd utáni hétfőn, az Egyház Anyjának emléknapján, reggel 7.00 órakor Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Húsvét hetedik hetének szombatján, reggel 7.00 órakor Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Húsvét hetedik hetének péntekén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, reggel 7.00 órakor, amely visszanézhető az alábbi cikkben is.

Húsvét hetedik hetének csütörtökén, reggel 7.00 órakor Dr. Csigi Péter, a Jézus Szíve Plébánia káplánja mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Húsvét hetedik hetének szerdáján, reggel 7.00 órakor Györfi Béla Szabolcs OSPPE, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Húsvét hetedik hetének keddi napján, Néri Szent Fülöp ünnepén Nyúl Viktor pasztorális helynök atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Húsvét hetedik hetének hétfőjén, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Május 24-én, Urunk mennybemenetelének vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd plébános a Székesegyház előtti Dóm téren mutatott be szentmisét. A hívőközösség a szabadban ünnepelte a legszentebb áldozat bemutatását, míg az otthonaikban maradtak online csatlakoztak.

Idén nyáron, Úrnapja szombatján újból világméretű szentségimádás szervezésére buzdítja a plébániákat és a híveket a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága. Részletek az alábbi cikkben.

Húsvét hatodik hetének szombati napján, Boldog Apor Vilmosra emlékezve Nagy Norbert pécs-gyárvárosi plébános mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Húsvét hatodik hetének péntekén, május 22-én, Molnár Erik káplán mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Húsvét hatodik hetének csütörtökén, reggel 7.00 órakor Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Húsvét hatodik hetének keddjén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, reggel 7.00 órakor, amely visszanézhető az alábbiakban.

Húsvét hatodik hetének hétfőjén, reggel 7.00 órakor Dr. Csigi Péter, a Jézus Szíve Plébánia káplánja mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség